2010. április 19., hétfő

Becsületsértés a weben

Ha valakit becsületében ér sérelem, harminc napon belül magánvádas büntetőeljárást kezdeményezhet a jogsértővel szemben a nyomozóhatóságnál vagy pedig közvetlenül a bíróságon. A 30 napos határidő azon a napon kezdődik, amelyen a jogsértés ténye a sértett tudomására jut. A becsületsértés, rágalmazás magánvádas bűntett, ezért közvetlenül a bíróságon is követelheti a bűnős megbüntetését az a személy, akivel szemben azt elkövették. Ha a sértett a feljelentést a rendőrségen teszi, a nyomozóhatóság azt érdemi vizsgálat nélkül továbbítja az illetékes bíróságra. Nagyon egyszerűnek tűnik az eljárás, de mégsem az. A feljelentőnek ugyanis meg kell neveznie az elkövetőt, különben honnan tudná a bíróság, hogy kit kell eljárás alá vonnia. A hivatalból üldözendő bűncselekmények esetén ilyen probléma nincs, hiszen az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés nyomán a rendőrség nyomozni kezd az elkövető után, s ha sikerül beazonosítani, valamint alapos a gyanú vele szemben, meggyanúsítja őt a bűncselekmény elkövetésével. Szóval a lényeg az, hogy meglegyen az elkövető. Konkrét személy, névvel, címmel, fellelhetőséggel.

De vajon mi a helyzet, ha az interneten követ el valaki becsületsértést, rágalmazást? A virtuális világban sem mások a büntetőjog szabályai, mint a való világban. Ebből a szempontból nézve nagyon is való világ a web is,még ha sok felhasználó szereti azt hinni: arra külön szabályok vonatkoznak, sőt, ott mindent szabad. Ez nem így van!

Az interneten a felhasználók többnyire un. nick néven szerepelnek, vagyis maguk által választott álnév mögé bújva kommunikálnak. A hatályos jogszabályok szerint ebben az esetben is beazonosíthatóak, hiszen a weboldal üzemeltetője, illetve az internetszolgáltató vissza tudja keresni: milyen IP címről jelentkezett be az illető felhasználó, amikor a jogsértő közlést tette. A törvények értelmében a weboldalt működtető jogi személy meghatározott ideig köteles megőrizni felhasználók identitását jelző elektronikus információkat, illetve a weboldalon belüli mozgásuknak az adatait. Ezeket felhívásra köteles a hatóság rendelkezésére bocsátani. Hasonlóan az internetszolgáltató is. Jogsértés esetén most már csak azt kell bizonyítani, hogy az adott időpontban biztosan az a személy ült-e a számítógép billentyűi előtt, akinek a nick nevével elkövették a jogsértést. Az esetek többségénél itt dől meg a gyanúsítás, illetve ahogy a bírói szakban nevezik: a vád. Mégsem jelenti ez azt, hogy büntetlenül lehet például egy közösségi oldalon rágalmazni egy másik embert. Legyen az a nagy nyilvánosság előtt ismeretlen vagy éppen valamelyik celeb, tehát széles körben ismert ember.

Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nyilvánosság előtt ismert embereknek többet kell tűrniük a médiában, így az interneten is. A nyilvános szereplésekkel az is együtt jár, hogy más emberek véleményt mondanak róluk, időnként talán erős kifejezéseket is használva. Legalábbis a mindennapi élethez mértem. De éppen ez a lényeg. Hogy nem a mindennapi élethez mért, ha valaki a munkáját és a magánéletét is teljes mértékben a közvélemény elé tárva éli. Ha valaki nem várja el az intimitást a maga számára - ad absurdum - a nemi életét illetően, sőt, maga avat be abba több millió tévénézőt, hogyan várhatná el a közvéleménytől a tartózkodást életének más személyes vonatkozásainál? Nem lehet kettős mércét használni a nyilvánossággal való kapcsolatban. Ezt egyetlen közszereplő sem teheti meg. Ezzel az érveléssel utasított már el bírósági fórum több olyan keresetet Magyarországon is, amelyben a híres emberek a magánéletükbe való túlzott beavatkozást sérelmezték a nyilvánosság részéről.

Hogy milyen eredménnyel jár egy becsületsértési, rágalmazási büntető feljelentés, az megjósolhatatlan. Az eljárási rend szerint pontos és részletes bizonyítási eljárás után születik meg a bíróság döntése. Ha az eljárás során egyértelműen bebizonyosodik a bűncselekmény elkövetése, a bíró személyes mérlegelésén múlik, hogy a jogsértést milyen súlyosnak ítéli. Ennek a büntetés mértéke kiszabásánál van jelentősége.

Függetlenül attól, hogy indul-e becsületsértés, rágalmazás miatt büntető eljárás az elkövetővel szemben, a személyhez fűződő jogai megsértése miatt polgári peres eljárást kezdeményezhet a jogsértővel szemben. Ez esetben a bíróság a polgári jog szabályai szerint lefolytatott eljárásban kártérítést is megítélhet a felperesnek. Különösen az internetes ügyletek esetén azonban ide hosszú út vezet. A polgári bíróság ugyanis nem keresi az alperest. Ahhoz, hogy a bíróság idézést bocsásson ki számára, pontos nevet, címet, fellelhetőséget kell kapnia a felperestől. Ennek hiányában a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja keresetet.

Szóval, valóban nem könnyű az interneten elkövetett jogsértésekkel szemben eljárni, ez tény. Mégis tévhit az internetező körében az, hogy a weben mindent szabad, "úgysem találnak meg". Ez egyszerűen nem igaz. A jog így is széles skálán biztosítja az eszközöket a jogsértővel szemben. Legyen az büntető vagy pedig polgári eljárás.

Jogtörő

4 megjegyzés:

  1. na velem is ez van 12 vagyok egy nyomorult gyerek ezzel szekál :( felrak minden hova rólam hülyeségeket meg ezek . Azt terverez feljelentem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na nekem is full ugyan ez a problémám én is 12 vagyok de énbelőlem amikor aszt hittem hogy végre nem fog szekálni hogy FELJELENTEM és jéé én 3 percel késöbb írtammint te :p BAZD én 3 percel késöbb mint te az mak :P
      na aki meg engem szekál az meg kitesz rólam olyan fényképeket amiket ő zsarolta ki belőlem .Nekem is az a tervem feljelentem

      Törlés
  2. Üdvözlöm!

    Szeretném kikérni a véleményét, hogy valóban jogsértő az, ha a blogomban megemlítem egy jóga Mester szexbotrányát?
    http://onmegvalositas.hu/topik/spiritualis_mesterek_szexbotranyai

    Én azt nem állítom, hogy a vád igaz, honnan is tudhatnám, viszont linkeket jelentetek meg azokra az oldalakra, ahol a vádló nők leírják az emlékeiket a jógamesterrel, Paramhans Swami Maheshwarananda -val.
    https://sites.google.com/site/paramliar/testimonies

    Vajon ezzel megsértem a jógamester jó hírnevét?
    Ha esetleg perbe fognak, akkor nekem kell bizonyítanom, hogy a vádak igazak?

    Válaszát köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Én egy kft és egy fórumot jelentenék fel
    Olyat állítanak rólam ami nem igazés azt állítja az illető hogy tőlem másolta az információt többször kértem hogy bizonyítsa be de ő kitért a válasz elől és hazugnak nevezett több weboldalon akik erre szakosodtak bejelentettem az esetet!
    Kiváncsi vagyok hogy mi lesz ebből! Remélem megbüntetik!

    VálaszTörlés