2010. április 16., péntek

Változások a lakossági hitelezésben

Nem kedvez a következő időszak a lakossági hitelezésnek. Ezentúl olyan korlátokkal kell megküzdeniük a hitelfelvevőknek, amelyek jelentősen megnehezítik majd a dolgukat. A március 1-ével hatályba lépett, 361/2009. számú kormányrendelet a természetes személy hitelfelvevők további eladósodását igyekszik akadályozni, miközben a társadalom egyre újabb rétegeit zárja ki a hitelezhetőségi körből. Az új szabályozás alapján a kevés jövedelműek, illetve a kistelepülésen élők is rosszabb helyzetbe kerülhetnek a „hitelezési ranglistán”, és a jövőben a hitelképesség vizsgálata is szigorúbbá válik.

A kormányrendeletben meghatározzák a fedezet és a maximálisan nyújtható hitel összegének arányát. A jogszabály teljesen nyilvánvalóan elsősorban a forint és euró alapú hiteleket népszerűsíti, mivel ezek felvétele esetén kínálja a legkedvezőbb hitelfeltételeket.

Az ingatlan jelzáloghitel felvételénél (forint hitel esetén) a hitel összege nem haladhatja meg a fedezetül felajánlott ingatlan forgalmi értékének a 75 százalékát, pénzügyi lízingnél a 80 százalékát. Az euró alapú hiteleknél ez az iménti arány legfeljebb 60, pénzügyi lízingnél 65 százalék lehet.

A gépjárművásárlásra nyújtott hiteleknél a finanszírozási arány az ingatlanhiteleknél leírtak szerint alakul. Különbség azonban az eddig feltételekhez képest, hogy ezentúl maximum 7 évre lehet részletre vagy lízingben személygépkocsit vásárolni.

A kormányrendelet rendelkezik a hitelképesség vizsgálatról is. 2010. június 11. napjától nem lesz elegendő hitel felvételéhez a fedezeti ingatlan, saját erőre is mindenképpen szükség lesz. Ennek arányát az egyes pénzintézetek saját üzletpolitikájuk szerint, maguk határozzák meg, de a saját erő általában nem lehet kevesebb az ingatlan (vagy személygépkocsi) vételárának 20 százalékánál.

A hitelnyújtóknak ezentúl arról is gondoskodniuk kell, hogy az ügyfelek már a kölcsönkérelem benyújtásakor kézhez kapják a „Túlzott eladósodottság kockázatairól” szóló tájékoztatót. A kormányrendeletben foglaltak betartását a későbbiekben a felügyelő hatóság, a PSZÁF rendszeresen ellenőrizni fogja.

Valószínűleg nem ez a jogszabály fogja kihúzni a hitelpiacot a válságtól. Már csak azért sem, mert kifejezetten szűkebb lesz a hitelképes ügyfelek köre a természetes személyek között. Az azonban biztos, hogy sokkal kevesebb család kerül majd kellemetlen helyzetbe a részletfizetések elmulasztása miatt. Ilyen szigorú feltételekkel csak kevesen engedhetik majd meg maguknak saját otthon teremtését. Nem ez a célja az új szabályozásnak, legfőbb következménye mégis ez lesz.

Most már csak az a kérdés, hogy a hitelképesség megszerzéséig is: hol éljenek, hol lakjanak az emberek? De ez már nem jogi kérdés.

Jogtörő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése