Twitter vs kőnyomatos?

Van abban valami állandóság, ahogy szinte minden, a nyomtatott sajtóban dolgozó újságíró fogalmaz, amikor a divatos nevén ’printsajtó’, valamint a digitális világ nyújtotta tömegtájékoztatás műfajai és eszközei kerülnek szóba. „A minőségi újságírás befolyása gyengül, a politikai nyilvánosság szerepe szűkül, formálissá válik, veszélybe kerül a felvilágosult demokratikus akaratképzés, s bár meglehet, nem érzékeli, a politikai döntésekre a közvéleménynek már alig-alig van hatása.” Ugyan miért?! Mi a Twitter, ha nem egy demokratikus akarat-képzés tipikus példája s nem éppen a közvélemény egyértelmű ráhatása az egyes politikai döntésekre? Ez az idézet egyébként éppen a mai Népszabadságból való: http://nol.hu/lap/hetvege/20090808-a_kurtizan_szava. De származhatna bármelyik lapból és bárki tollából a téma kapcsán, aki és ami nem mondhat magáénak jelentős helyet a virtuális térben. És ez utóbbi a lényeg! Aki ugyanis ott van, az pontosan érti, miért olyan vonzó a fogyasztók számáraz. Mert fogyasztók ők! Attól tartok, a belvárosi értelmiségi – attitűd a tanult ember küldetéséről, ami egyébként e kiválasztottak kezébe teszi a megoldás kulcsát is, mint valami fajta bölcsek kövét, mára végképp a múlté. Szerintem legalábbis. (Amivel persze nem azt állítom, hogy az értelmiségnek nincs küldetése, kötelessége a társadalom felé. De ez egy másik téma.) Rossz hír, de az a nagy helyzet, hogy kifordult sarkából a világ, és - úgy tünik -, nem is fog „visszafordulni”. Akkor tehát meg kell próbálnunk alkalmazkodni ehhez az új rendhez.

Ahogy iparágak sora felismerte a dotcom világ realitását és azonnal beépítette annak előnyeit az üzleti folyamatokba, nem kerülheti ezt el a lapkiadó ipar sem. Majdnem azt írtam, hogy a médiaipar, de nem! A média, a maga nagyfokú elbizakodottságával ugyan, de azért tesz gyengébb-erősebb lépéseket az alkalmazkodás érdekében. Hogy nem erőteljesebbeket, az leginkább az élethez alkalmazkodó jogi szabályozás hiányának köszönhető. Amíg a média tulajdonlói halászhatnak a zavarosban a hagyományos és a digitális média határán, mert semmi nem kényszeríti őket a lehetséges legjobb szolgáltatásra, nem fognak a minőségre törekedni. Nevezhetjük ezt a kapitalizmus alaptörvényének akár. Adam Smith óta tudjuk, hogy a piacot a kereslet-kínálat szabályozza. De kereslet alapesetben csak arra lehet, amit a fogyasztó ismer, ezért keresletet generál iránta. S ekkor rendre meg is jelenik a kínálat. A másik út, ha a pénzemberek úgy látják, eljött az ideje valamely fejlettebb szolgáltatás bevezetésének, mert mondjuk a régi elérte a kritikus tömeget, vagyis nem hozhat több profitot. Mint például az ISDN, majd az ADSL bevezetésével történt ez Magyarországon. Vajon mi hozta az ezredfordulón az extraprofitot (brutto 40-50 milliárd Ft/év) a MATÁV számára, ha nem a fejlettebb technológia halasztott bevezetése?! Mindaddig nem vezette be az ADSL-t, amíg nem telítődött az ISDN piac. Az információgazdaságtanban olyan ez , mint az egyszeregy.

A médiaiparnak alapjában véve jó orra van a változásokhoz, ezért csendben felkészül rá. Csak egy példa: feltűnik-e vajon a mély letargiába zuhant printsajtónak, hogy mi történik a televíziók háttér vállalkozásainál digitális fejlesztés örvén? Megkérdezte-e valaki mostanában a magyarországi „botránykő” televízió, az RTL Klub menedzsmentjét, mit fognak kezdeni a tartalomszolgáltatással a multiplexen? Tudják-e már, hogyan fognak televíziózni, amikor a néző akár maga szerkesztheti meg estéről-estére a csatorna műsorát? Legalábbis a saját nappalijában. Meglepődnének az újságírók, hogy milyen koncepciózusan, minden részletre kiterjedően, hatékonyan és milyen régen dolgozik ezen ez a televízió. S mennyi pénzt fordít a kreatív fejlesztő munkára! Persze, a botrányos Mónika Show bevételeiből is. Ezért mondom, hogy a médiát nem féltem a digitális világtól.

Ahogy az üzletemberek elsők között látták meg annak idején az Egyesült Államokban a hang, majd a kép és a hang tartalommá fűzésében rejlő üzletet, most is rá fognak érezni a lényegére. Pontosabban már rá is éreztek! Gondoljunk csak a Facebook, a Twitter és a többi fejlesztés felfutására. Legalább egy évtizede írják az újságírók, hogy a Microsoft garázs-sztoriját soha többet nem lehet megismételni; azért is pukkadt ki a dotcom-lufi 2000-ben. Aztán 2006-ban egy amerikai kiállításon megjelenik két szakadt huszonéves, és a garázsból elővarázsol egy szoftvert, amin 3 év múlva 8 millió ember a nap 24 órájában, 140 karakterben ’csivitel’. Ja, és ezzel mintegy mellékesen kissé átírják a világtörténelmet. Már ha az iráni polgárháború-veszélyes helyzet kockázatait helyükön kezeljük. Ilyen egyszerű ez! Ha a nyomtatott sajtó nem tud lépést tartani a digitális világ kihívásaival, akkor először lemarad (lásd a Twitter teheráni győzelme a CNN és a napi sajtó felett), majd egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Ez is ilyen egyszerű. Nem azt mondom, hogy itt a Gutenberg-galaxis vége, mert ez nem igaz. Sokan temették már az évszázadok során, mégis fennmaradt. Soha ilyen magas nem volt a megjelenő könyvek száma és az eladott példányszámoké. Különben is, ki mondta, hogy könyvet csak papírra és ólommal lehet nyomtatni? Vajon nem könyv az e-book? Egyáltalán: mi a könyv maga? Nem betűkből szavakká, szavakból mondatokká lett összefüggő gondolat-füzér? Mert ha igen, akkor az csak apró részletkérdés, hogy ezt egy kis pille könnyű telefonkészüléken olvassuk-e el vagy pedig nehéz ólommal kinyomtatott formában. A lényeg a tartalom. Vajon miért nem értik ezt a sajtó munkatársai? Minek kell még történnie a világban ahhoz, hogy a sajtóiparban is megtörténjen végre a paradigmaváltás, ami a megszokott kommunikációs formák és eszközök leáldozását, de legalábbis háttérbe szorulását s egyben az információs ipar fejlődése nyújtotta új formátumok előretörését hozza?

Jogtörő

Ps. Tisztelem az újságírókat. A még régivágású személyi igazolványom "Eredeti foglalkozása" rovatában ez állt: újságíró. Oklevelem van róla. Hivatás volt számomra. Amíg élek, Oriana Fallaci marad a példaképem, még ha ő már halott is, én pedig elhagytam a pályát rég! Kevesen tisztelik tehát ezt a hivatást annyira, mint én. De most nincs mit tenni, be kell látni: a hagyományos értelemben vett újságírás ideje lejárt. A menedzsmentben azt tartjuk, hogy ha az ember érez egy változást s megakadályozni azt nem tudja, az élére kell állni! Nincs mese. Ez az egyetlen mód, hogy ne sodorja el az embert. Csak ezt tanácsolhatom az újságíróknak is.