Egy (jogi) nyelv vagy kettő

Életem első óráján a jogi egyetemen azt mondta az előadó, hogy egy dolgot mindjárt szeretne tisztázni velünk. Ha azt gondoljuk, hogy a jog és az igazság valamilyen viszonyban is van egymással, akkor tévedünk. Mert nincs. Az igazság érzelmi kérdés, és egy kicsit morális. A jog az egészen más. A jog tudomány, sajátos törvényszerűségekkel, amelyeket a kívülállók csak alig képesek fölfogni. Ezért nem is kell nagyon terhelni az embereket ezzel. Különben is, az emberek a törvényeket sem értik, nem tudják a szövegét értelmezni, ahogy a joghallgatók sem. Sokszor még a záróvizsgák előtt sem. Nem volt nevetés a teremben, pedig legalább négyszázan ültünk ott a nagy előadóban. Hideg zuhanyként ért bennünket ez a nyers igazság. Aztán másfél évvel később volt még egy hasonlóan kellemetlen élményünk. Az első büntetőjog előadáson a tanárnő közölte: ezentúl jórészt latinul fog beszélni. Mikor valaki megkérdezte tőle, miért, azt válaszolta: mert mi, jogtudó emberek, egy különleges kaszthoz tartozunk, és az együvé tartozásunkat a közös nyelvvel is kifejezzük. Már akkor arra gondoltam, de persze nem mertem föltenni a kérdést hangosan, hogy akkor hogyan fogjuk megértetni magunkat az ügyfelekkel? Egyáltalán hogyan értetik meg ők magukat az igazságszolgáltatás fórumain, ha a "tanult" emberek saját tudományukkal kapcsolatban csak az általuk ismert nyelven hajlandóak kommunikálni? Hát, ez rejtély. Aztán az évek alatt a jogi egyetemen is kiderült, nem ennyire rossz a helyzet. A jogszabályokat érthető magyar nyelven írják, és az ügyvéd ügyfelével, illetve a jogász a hivatalokkal ugyancsak az állam hivatalos nyelvén beszél, s viszonylag kevés latin kifejezést használ e közben. Akkor még nem gondoltunk rá, hogy a legkevésbé a latin és a magyar nyelv különbsége okozza a gondot. Nekünk és az állampolgároknak. Mindenkinek, akinek dolga akad a joggal. Pedig előbb-utóbb mindenkinek dolga akad vele. Itt van mindjárt a fogantatás, majd a "pocaklakás" időszaka, amikor még nincs szánk és nincs hangunk, hogy kiköveteljük a jogainkat vagy akár visszautasítsuk a kötelezettségeinket, azok mégis keletkeztek. Csupán azzal a ténnyel, hogy mi megfogantunk és ott fejlődünk egy már élő, lélegző emberi szervezetben. Szülőanyánk testében. Még meg sem születtünk, de máris reménybeli örökösökként "létezünk", ha jövendő szülőinkkel netán valami történne, mondjuk, meghalnának, mielőtt mi kidugjuk a fejünket a világra. Mert a jog már tud rólunk. És mi sem tehetünk úgy, mintha nem létezne. És anyánk és apánk sem tehet úgy. Mert ha egyszer itt vagyunk a földön, egy társadalom tagjaiként, a kényszerek veszik át az uralmat az életünk fölött. És ez ellen nem tehetünk semmit. Pedig ebben nem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy vajon egy nyelvet beszélünk-e majd az igazságszolgáltatás embereivel. Bárcsak ez lenne az ember legnagyobb problémája az igazságszolgáltatással!

Jogtörő