A fájlcsere története sokban hasonlít az internetére. Nem csak a műszaki paramétereit illetően, sokkal inkább a lényegét tekintve. Megjelenik az internet és beépül a mindennapjainkba, átírja a legtöbb kommunikációs szabályt, megváltoztatja az üzleti folyamatokat, új értékesítési formákat vezet be, egyszóval fenekestől felforgatja az életünket. Persze, hogy felvet jogi problémákat is, de azok hellyel-közzel kezelhetőek az általános polgári jogi szabályok keretei között. Ami pedig nem, arra idővel speciális szabályokat hoznak a törvényalkotók. Mint például a személyes adatok kezelésére, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények. Valahogy működik a rendszer. A fájlcserélők ügye azonban mintha megoldhatatlan lenne. Legfőképpen azért, mert maguk a zene- és filmkiadók sem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Pedig a megoldás kulcsa náluk van. Ha végre tudomásul vennék, hogy megváltozott a világ, megváltoztak a technikai feltételek s azokhoz nekik is alkalmazkodniuk kell, viszonylag simán megoldást lehetne találni a problémára.
Kezdetben volt a mozigépész, aki megkapta a celluloid szalagot, befűzte a gépbe és indulhatott a vetítés. Aztán jöttek a videotékák a jelöletlen VHS szalagokkal, amelyeket simán másolhattak a filmbolondok és az új videoipari kisvállalkozók. Közülük nem egy egészen nagy vállalkozó lett a videofilmekből. Mint Fenyő János, a Vico birodalom felépítője. Fenyő Jánost és cégeit majdnem egy évtizedig perelték a hollywood-i jogtulajdonosok, mert úgy vélték, a jogdíjak megfizetése nélkül másolta és terítette a nagy amerikai filmek video kópiáit. Aztán megjelent a polgári életben az internet és vele a filmcserék. Először csak a trailerek, aztán az ilyen-olyan módon megszerzett master szalagok, majd a kész filmek, még jóval a bemutató előtt. Ekkor már sportot űzött az internetes világ egy része abból, hogy egy mozifilm előbb jelenjen meg a virtuális térben tömegesen, mint egyetlen kópiája a filmszínházakban. Aztán már nem is csak egymásnak, baráti alapon küldözgették a filmeket, hanem meg is osztották egymással. Eleinte a Moszkva téren vagy a PECSA előtt, CD-n. Aztán már csak annak a webhelynek a címét és szuper titkos jelszavát adták tovább, ahonnan a vágyott film vagy zene letölthető volt. Ki akarta volna ezek után megvenni akár a legnagyobb világsztár jó hangminőségű zenei CD-jét vagy a legújabb Oscar-díjas film kiváló kópiáját, ha a piacihoz képest negyedáron, sőt baráti alapon vagy bartelben is hozzájuthatott? Így alakultak ki a torrent közösségek. Hozzájuk tartozni sikk és érdek. És manapság már egyre inkább veszély is. Mert a film és zenei termékek jogosulatlan letöltése a szerzői jogok megsértése, ami komoly szankciókkal jár. A szerzői jogi törvény ebben egyértelmű. S a szerzői jogvédők aktivitása is okot ad az óvatosságra ezt a tevékenységet illetően. Valami miatt mégis mintha elfogadottá vált volna az emberek körében a fájlcserélés. A www.atvugyvedje.hu weboldal friss közvélemény kutatása szerint a válaszadók 88,6 százaléka szokott videókat letölteni a netről, mert a tilalmat jogtalannak találja. Ezen pedig - ha nem is reprezentatív az eredmény - el kell gondolkodni. Leginkább a jogtulajdonosoknak. Mert a kiadók valószínűleg vesztésre ítélt háborút vívnak. A technika olyan kifinomult és olyan biztonságos a jogsértők védelmét illetően, hogy aligha nyerhetnek velük szemben. Ma azt kell mondanunk, mindaddig lesznek fájlcserélő oldalak, ameddig reális feltételeket nem kínálnak a felhasználóknak a jogtulajdonosok az interneten a filmekhez és zenékhez való hozzáférésre. A folyamatot legfeljebb akadályozni vagy lassítani lehet a svéd torrentekkel szembenihez hasonló jogi hadjáratokkal. Csatákat nyerhetnek a jogtulajdonosok és a jogvédők ezek során, de a háború győzelme biztosan nem az övék.
Jogtörő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A hétköznapi gondolkodásban a fájlcsere és a torrent teljesen összekapcsolódott, miközben ez a kérdés jóval összetettebb. Sokszor használják a „torrentezés” szót a fájlcsere alternatívájaként, és olyan felhanggal, mintha a fájlcsere önmagában törvényellenes, jogsértő volna, miközben jogsértés – például a szerzői jogok megsértése – nem csak fájlcserével valósulhat meg.
VálaszTörlésA torrent egy rendkívül praktikus „valami”. Egy pici fájl, amiben néhány információ van. Vagyis önmagában a torrentfájl letöltése, birtoklása, készítése még nem jogsértés ás a torrent nem ördögtől való. Már csak azért sem, mert a torrenttel és minden más fájlcserével nem csak jogsértő tartalom fel- illetve letöltése valósulhat meg, hanem legális tartalomé is. Például a nyaraláson készült fotókat könnyedén megoszthatom az ismerőseimmel anélkül, hogy bármilyen szerverre fel kellene töltenem. Készítek róla egy torrentfájlt, elküldöm az ismerősöknek, s ők könnyedén letölthetik tőlem, ill. egymástól.
Vagy megoszthatok olyan tartalmakat is, amiket (már) nem véd a szerzői jog.
A fájlcsere szót egy „jelenség” leírására használják általában, pedig a „jelenség” ennél több. Valójában a szerzői jog által védett tartalmak (jellemzően kép-, hang- és szövegfájlok, illetve szoftverek) a hatályos jogszabályok szerint illegális internetes megosztásáról, kereskedelméről vagy cseréjéről van szó.
A torrent ugyanis – egyes vélemények szerint – visszaszorulóban van, egyre elterjedtebb a rapidshare, ami egy one-click alapú feltöltő/letöltő online rendszer, sok tízmillió feltöltött fájllal. Ez sokkal egyszerűbb letöltést tesz lehetővé, mivel a böngésző segítségével egyszerűen elmenthetjük a fájlt. A használata ingyenes, de ebben az esetben korlátozott: óránként csak egy fájl tölthető le limitált méretben, ill. a fájlok sok esetben jelszóval védettek. Ugyanakkor havi néhány euróért a letöltés korlátlan és sokkal gyorsabb, mint a bizonytalan és sokszor lassú torrent.
A „jelenségben” további módszereket találunk: a távol-keletről megrendelhető – valószínűsíthetően illegális kiadású – DVD és Blu-ray lemezeket, az unokatesó lemezeinek lemásolását, a tankönyvek fénymásolását vagy a különböző rétegfilmek gyűjtőinek csereberéjét. Nem beszélve az emelt díjas SMS-ekkel elérhető szerverekről.
Nem gondolom, hogy a többség azért tartja a tiltást jogtalannak, mert tudatlan és ne lenne tisztában azzal, hogy a hatályos törvények szerint (és hangsúlyozom: hatályos törvények szerint) bűncselekményről van szó.
Azt gondolom, itt a társadalom, az ember szellemi tulajdonhoz való viszonyáról és a jelenlegi gazdasági rendszer bizonyos kritikájáról van szó.
Nem hiszem, hogy találnánk embert, aki kétségbe vonná, hogy a boltból csokoládét lopni helytelen. A cselekményt lopásnak fogja nevezni és helyesli a tettes megbüntetését.
Ugyanakkor az áramlopáshoz a társadalom jelentős része már másként áll hozzá. Ha helyteleníti is – mert tisztában van vele, hogy lopásról van szó -, de igazolás keres és vél találni például abban, hogy rászorul, nem vagy csak nehézségek árán tudná kifizetni, esetleg a multicégtől „nem olyan nagy bűn” lopni.
folyt.
Azt gondolom, az átlagember a fizikailag megnyilvánuló dolgok és a fizikailag nem megfogható dolgok között különbséget tesz, ha például a lopás esetét nézzük. Úgy gondolja, hogy ami fizikailag tulajdonítható el (például az ékszer, a csokoládé, de még a számlapénz is), ott elkövethető a lopás, de ahol az eltulajdonítás vagy más jogsértés nem fizikailag valósul meg (például egy zeneszám lemásolása), ott – ha tisztában van is a jogsértéssel – elfogadja azt, mivel nem érzékeli a sértett kárát. Nem fogalmazódik meg benne, milyen kára származik a zeneszám alkotóinak azzal, hogy X személy lemásolja az Y személy által vásárolt műsoros DVD lemezt, vagy ha Z személy megosztja Q énekesnő legújabb felvételét a barátaival – éppen a torrent segítségével.
VálaszTörlésVagyis, az átlagember a szellemi tulajdonhoz másként viszonyul, mint a fizikai tulajdonhoz, mert a kár megjelenése és megítélése nem olyan egyértelmű, mint a szomszéd ablakának betörésénél. Egy zeneszám letöltése, másolása a számítógéppel pár kattintás és néhány másodperc, s minden valós veszély nélkül megtehető. Miért ne tenné meg bárki is? A büntetés visszatartó ereje nem a büntetési nagyságában, hanem a büntetés elkerülhetetlenségében van. Nos, ha létezik elkerülhető büntetés, akkor a fájlcsere útján megvalósuló szerzői jog megsértése mindenképpen első helyen van. Vagy próbáljunk meg Európában 200 millió embert börtönbe zárni? Kíváncsi vagyok az eredményre.
A „jelenség” másik okát abban látom, hogy a felhasználók jelentős része meg van arról győződve, hogy a szerzői jog által védett tartalmak szerzői nem, vagy csak alig részesülnek abból a pénzből, amit az adott tartalomért legális keretek között fizetnének, hanem a pénz olyan csatornákba kerül, amiknek nincs köze az alkotókhoz, egyetlen céljuk a minél nagyobb haszon. Hogy ez mennyire valós, nem tudom, mindenesetre elgondolkodtató a CD lemezek bolti ára.
Nem értek egyet azzal, hogy csak addig lesznek „fájlcserélők”, ameddig a kiadók reális feltételeket nem kínálnak a tartalmak hozzáféréséhez. Nem értek egyet, mert mi a reális? Azt mondom, hogy egy jó film műsoros DVD-jéért reális a 990.- Ft. A luxemburgi büfésnő olcsónak fogja tartani, mert annyit keres, mint itt egy menedzser. A szomszédomnak nem felel meg, mert ennyiért nincs rajta extra. A kínainak és a vidéki falusi gyereknek megfizethetetlen lesz, mert kajára sincs pénze. Most akkor mi a reális? A globalizált világban és a kapitalizmusban a „reális” fogalma irreális, mert a világban egyenlőtlenség van mind vertikálisan, mind horizontálisan. Tehetnek a kiadók bármit, a hozzáférés nem lesz reális.
Fájlcserélők éppen ezért mindig lesznek, mert mindig lesz olyan ember, akinek a feltételek éppen nem reálisak, s mindig lesz hozzá olyan ember, aki tudja, hogyan kell kiszolgálni a reális feltételeket teljesíteni, vagyis megfizetni képtelen embert.
Én azon a véleményen vagyok, hogy a zene- és filmkiadók kezében nincs kulcs, mert nem létezik kulcs. Egyszerűen az ember természetével lenne ellentétes az, hogy ne tegyen meg olyat, amit reális veszély nélkül megtehet. Miért ne másolná le a zenei fájlt, ha ez 2 másodperc és soha, senki nem tudja leellenőrizni, hogy lemásolta-e? Az egyetlen megoldás a szerzői jog 5 évre való korlátozása és a jogvédett tartalom magáncélú másolásának dekriminalizálása. Éljenek a Kalózpártok!