Banki ajánlattétel megszegése

Sajnos nem egyedi eset, amiről shelmedrin ír az előző post kommentjében. Ha nem is domain regisztrációról van szó, de a kiszolgáltatottság ugyanúgy jellemző ebben az esetben is, mint az erős bankkal szemben álló kisvállalkozó esetén. Anélkül, hogy jogi tanácsot adnék bárkinek is, hiszen még nem vagyok jogász, csak gyakorlott banki ügyfél, azt mondanám, hogy nem kellene annyiban hagyni az ügyet. Az ugyanis nem a bank belső ügye, hogy egy bevezett és ismertté tett banki terméket végül is csak időnként vagy pedig folyamatosan biztosít az ügyfelei számára. Ha pedig azt a bankszámlakötés bonusaként hírdeti, akkor bizony az ajánlattétel a bank részéről, ezért köteles annak megfelelni, vagy pedig a nem teljesülés miatt keletkező kárt megtéríteni. De persze ez egy lassú folyamat, jó idegek kellene hozzá és türelem. Mindenekelőtt azonban mielőbb megtalálni azt a bankot, amelyik vállal ilyen szolgáltatást. Ha az ennél a banknál igénybe vett szolgáltatásnak a költsége meghaladja az eredeti banki ajánlatban közölt szolgáltatás költségét, akkor a különbséget követelheted majd a nem teljesítő banktól.

Shelmedrin azt kérdezi, mit tegyen ebben a helyzetben. Ha már ügyvéd lennék, most azt mondanám, hogy keresse meg a legjobb alternatív megoldást és felejtse el ezt a bankot. Túl hosszadalmas, idegörlő és drága a jogi elégtétel ebben az ügyben. Ugyanakkor azt is mondnám, hogy egy bejelentést a PSZÁF-nek megér az ügy. Illetékmentes és az a cél mindenképpen elérhető, hogy felfigyeljenek a jelenségre. Mert szerintem jelenségről van szó. Ha mindig, minden banki ügyfél eltekint a jogorvoslattól a bankokkal szemben, akor valóban úgy működhetnek, ahogy ők akarnak. Nem jogi kérdés, de az a véleményem, hogy a gazdaságunk jórészt azért is tart ott, ahol, mert a bankok uralma egyszerűen nem engedi., hogy a gazdaságba elegendő forrás áramoljon. S ezt nem lehet azzal elintézni, hogy a magyarországi kis- és középválllakozások nem eléggé alkalmasak a kereskedelmi banki kölcsön ügyeletek befogadására. Ez egyszerűen nem igaz. Ma is alkalmasak rá és korábban is azok voltak. Ha reális, mind a két fél számára elfogadható és kölcsönösen előnyös feltételekkel jön létre az ügylet. Én még emlékszem arra az időszakra (úgy 1992-95 között), amikor 42 %, azaz negyvenkettő százalék volt egy egyszerű kereskedelmi banki kölcsön ügylet éves kamata, I. osztályú adós esetén! És akkor is voltak ügyletek, habár csak kevesen maradtak talpon. Ekkora kamatot ugyanis legfeljebb csak a három "alapüzletből" lehetett éve szinten kitermelni: kábítószer, fegyver- és lánykereskedelem. Be is dőltek a cégek sorban, és tarolt a bankvilág az azonnali opciós jelzálogszerződésekkel, árverésekkel stb. Az állam pedig konszolidált. És mint mindig, leírta a veszteségeket adóbevételből, egyebekből. A bankok akkor is azt kommunikálták, örülhet a vállalkozó, hogy egyáltalán felmerülhet számára a banki kölcsön lehetősége. Csak az nem mindegy, milyen áron és milyen körülmények között. Tudom, ez nem szorosan vett jogi kérdés, hanem kemény gazdaságpolitika. Igen. De a jognak az is feladata, hogy szolgálja a társadalmat a megoldásaival. Ma nagyobb jogbiztonság közepette működhet a gazdaság, mint eddig bármikor. Mégis történhetnek anomáliák. De a rendszer képes orvosolni a hibákat. Akkor is ha "csak" egy banki ajánlattételi ígéret megszegéséről van szó.

Az igaz, hogy nem feltétlenül kell vállalatot alapítani, mint shelmedrin és társa teszi, de szerintem legalább ilyen érvényesen igaz, hogy nem kell feltétlenül banki tevékenységet folytatni egy országban, ahol - micsoda meglepetés! - szolgáltatásokra is igényt tartanak a bankoktól. Ráadásul az ügyletnek kockázata is van! Hát, van. Az életnek is van kockázata, mégis éljük.:)

Valóban érdekes lehet, hogyan látjátok ezt az ügyet.

Jogtörő

A 'bankbudapest.hu" domain

Nem egyedi eset, amikor a döntésre hivatott hatóság nem jogi szempontok szerint mérlegel, ugyanakkor utóbb megpróbálja a döntését jogi érveléssell alátámasztani. Ez általában nem sikerül. Ebben az esetben sem: http://www.jogiforum.hu/hirek/21360 Az Internet Szolgáltatók Tanácsa hivatott arra, hogy a domain név-igényléssel szemben benyújtott panasz esetén döntsön: bejegyezhető-e a domain név a kérelmező nevére vagy sem. Ez év áprilisban egy igénylő igénnyel fordult a Testülethez a 'bankbudapest.hu' domain név bejegyzése érdekében. A szabályok szerint két héten belül panasszal lehet élni a kérelemmel szemben. Ha ez alatt az idő alatt nem érkezik panasz, bejegyzik a kérelmező nevére az igényelt domain nevet. Ez esetben nem tették, mert a Budapest Bank megpanaszolta az igénybejelentést. Azzal érvelt, hogy a fordított szórend esetén is rá, az ő szolgáltatására asszociálnak a fogyasztók. Ezért a megigényelt domain név a Budapest Bank védjegyével való összetéveszthetőség okán sérti annak cégnévhez és közismert, jóhírű védjegyéhez fűződő jogait. Ha ezt komolyan vennénk, akkor gyakorlatilag semmilyen összetételben nem szabadna használni a 'bank' szót, mert az, leginkább persze pénzügyi szolgáltatások révén, számtalan cég nevében - így védjegyében is! - szerepel. Az adatbankról, az őssejtbankról, a spermabankról stb. nem is beszélve. Más a helyzet a 'budapest' szóval. Ez un. védett név, amelynek használhatóságát a Fővárosi Önkormányzat külön rendeletben szabályozza. Ugyanakkor ez a szabályozás sem lehet parttalan. Érdekes módon, a Budapest védjegy jogtulajdonosa nem nyújtott be panaszt a 'bankbudapest' domain név igénnyel szemben.

A háttér információkból tudható, hogy a bankbudapest.hu domain alatt olyan banki keresőszolggáltatást kívántak működtetni, ami érintette volna a Budapest Bank bankpiaci szolgáltatásait is, minthogy azok is szerepeltek volna a kereső adatbázisában. Ez még előnyös is lehetett volna a Budapest Bank számára, valami miatt azonban még ezt is elutasította, csak ne kerüljön ki a virtuális térbe ilyen fordított szóösszetételben sem a bank neve. Nagyon érdekes hozzáállás. Valójában nem szól logikus érv amellett, miért csak ez a bank viselhesse ezeket a szavakat a nevében. Ahogy nyilvánvalóan nem feltétlenül lett volna szükséges éppen a 'budapest" szóval közös szóösszetételben szerepelnie e banki jellegű kereső-adatbázis nevének sem. Mintha inkább valamifajta erőpróba lenne ez a nagy bank és a kis vállalkozás között. Mivel érzékelhetően egyik félnek sincsenek jogilag is minden kétséget kizáró, a védettségre, illetőleg használatra alapot adó érvei, valójában a szabad verseny elveinek kellett volna érvényesülniük a döntésben. Ha egyértelműen egyéni jogot nem sért az igény, akkor a Versenytörvény http://www.jogiforum.hu/torvenytar/tv/1996/LVII értelmében meg kellett volna kapnia az igénylőnek az igényelt domain nevet. Ehelyett az ugyan hatósági jogkörrel felruházott, azonban sokkal kisebb legitimitással bíró testület, az Internet Szolgáltatók Tanácsa vindikálta magának a jogot arra, hogy két piaci szereplő üzleti érdekeit mérlegelje, s valamelyik mellett a voksát letegye. Ez pedig, véleményem szerint, egyértelműen sérti az Európai Uniónak a verseny szabadságára vonatkozó alapelvét, illetve az ezt formába öntő Irányelvet.

A jogszabály értelmében igénylő kérheti bírósági úton az Internet Szolgáltatók Tanácsa határozatának felülvizsgálatát, de ez lassú folyamat. Meglehet, az adott pillanatban adódó üzleti lehetőség elillan, s időközben érdekmúlás következik be. Ezért az Internet Szolgáltatók Tanácsának egy-egy kevésbé végig gondolt szerepvállalása komoly üzleti kárt is okozhat a piac szereplőinek.

Jogtörő

A könyv, a lapok és a média

Mindenekelőtt ígérem, ezentúl rövidebb bejegyzéseket írok. Meg fogom találni a módját annak, hogy a hosszabb, elemző írásokat másként osszam majd meg a blog olvasóival.

Shelmedrin azt írja a Twitter vs. kőnyomatos című bejegyzésremre, hogy számára a könyv csak is nyomtatott, szagos termék lehet. Nos, én egyet is értek vele ebben meg nem is. Szeretem a könyv illatát (az újságét is), szeretem megfogdosni és birtokolni a dolgozószobámban a könyvespolcomon, de azt nem hinném, hogy semmilyen más szöveg nem érdemelheti ki a könyv megnevezést, csak az, amit kinyomtattak. Daniel Steel is nyomtatásban jelenik meg, s könyvnek nevezzük a formátumot, amiben elénk bocsátják, mégsem vethető össze az Encyclopædia Britannica-val. Amit mellesleg elsők között készítettek el elektronikus formában is! Mitől lennének értékesebbek a kinyomtatott kötetek, mint az a tartalom, amit letölthetünk a weboldalukról? Hiszen tartalmában a kettő teljesen azonos.:) A nyomtatás tehát - szerintem - nem garancia semmire. A tartalom, az igen. Ha shelmedrin logikájánál maradunk, akkor vagy a könyv szó tartalmi jelentését kellene bővítenünk vagy pedig a köny mélységű tartalom elektronikus megjenésére új szót alkotnunk. Valami miatt eddig egyik sem történt meg. Nem lehet, hogy azért, mert az e-book pontosan kifejezi azt a tartalmat, amit most jelölünk vele? Az Index is betüket, szavakat, mondatokat használ, amikor összefüggő szöveget publikál az oldalán, mégsem nevezzük könyvnek. Az Index az, ami. Egy on-line újság, a melynek a nyelv az eszköze, nem a célja. Valamikor az utazás postakocsival történt, ma szuperszónikus repülőgéppel, mégsem alkottunk új szót a modern technika nyújtotta 'utazás' tartalomra. A világ változik, fejlődik, s vele az ember nyelve is. Van, amikor maguk a szavak változnak, van amikor csak a jelentésük alakul át.

A média tartalma, az egészen más kérdés. Habár én ebben sem vagyok valami idealista. Ahogy a kiváló szerző a Mert övék a hatalom című könyvében leírja az amerikai média kialakulását a rádiótól a televizió szinte egyeduralmáig, az minden csak nem küldetés-eposz. Nem is feltétlenül a pénz átka miatt. Egyszerűen nem lett volna média a ma ismert és hatékony formában, ha a pénzemberek nem látják meg benne az üzletet és nem fektetnek be a fejlesztésébe. Akkor pedig kár lenne utópisztikus álmokat dédelgetni vele kapcsolatban. Szerintem elég az a realitás is, hogy egyik-másik médium már a megjelenésével képes befolyásolni a történelem menetét. És igen, az emberek életét! Gondoljunk csak Churcill egyik híres rádióbeszédére a vérről, a verejtékről és a könnyekről. Vajon ugyanilyen hatásos lett volna, ha ezt a híres Times oldalain közli az ország népével? Hány emberhez jutott volna el az üzenet, az elszántság, az erő és igen, az emberi karizma, ami Churchill-t jellemezte? Szóval én óvnék a média túlzott déminizálásától, mert szerintem amennyi rosszat vitt az emberek életébe, talán ugyannyi áldást is hozott. Elismerem, nem biztos, hogy az egyenleg legalább zéró. Az viszont tény, hogy semmi nem kényszeríti az embereket a média-fogyasztásra, mégis előszeretettel teszik. Szabad emberek, szabad döntése, hogy a távirányítón megnyomnak-e egy gombot vagy sem. Én személy szerint jobban hiszek a felnőtt emberek döntésképességében, mint a korlátokban, az eltitkolásokban, a felnőtt-nevelés hatékonyságában. Egy egész rendszer bukott meg nem régen mindezek hatástalansága miatt.

Rövidebb postot ígértem, most itt befejezem, de szívesen érvelnék tovább a témában.

Jogtörő

Twitter vs kőnyomatos?

Van abban valami állandóság, ahogy szinte minden, a nyomtatott sajtóban dolgozó újságíró fogalmaz, amikor a divatos nevén ’printsajtó’, valamint a digitális világ nyújtotta tömegtájékoztatás műfajai és eszközei kerülnek szóba. „A minőségi újságírás befolyása gyengül, a politikai nyilvánosság szerepe szűkül, formálissá válik, veszélybe kerül a felvilágosult demokratikus akaratképzés, s bár meglehet, nem érzékeli, a politikai döntésekre a közvéleménynek már alig-alig van hatása.” Ugyan miért?! Mi a Twitter, ha nem egy demokratikus akarat-képzés tipikus példája s nem éppen a közvélemény egyértelmű ráhatása az egyes politikai döntésekre? Ez az idézet egyébként éppen a mai Népszabadságból való: http://nol.hu/lap/hetvege/20090808-a_kurtizan_szava. De származhatna bármelyik lapból és bárki tollából a téma kapcsán, aki és ami nem mondhat magáénak jelentős helyet a virtuális térben. És ez utóbbi a lényeg! Aki ugyanis ott van, az pontosan érti, miért olyan vonzó a fogyasztók számáraz. Mert fogyasztók ők! Attól tartok, a belvárosi értelmiségi – attitűd a tanult ember küldetéséről, ami egyébként e kiválasztottak kezébe teszi a megoldás kulcsát is, mint valami fajta bölcsek kövét, mára végképp a múlté. Szerintem legalábbis. (Amivel persze nem azt állítom, hogy az értelmiségnek nincs küldetése, kötelessége a társadalom felé. De ez egy másik téma.) Rossz hír, de az a nagy helyzet, hogy kifordult sarkából a világ, és - úgy tünik -, nem is fog „visszafordulni”. Akkor tehát meg kell próbálnunk alkalmazkodni ehhez az új rendhez.

Ahogy iparágak sora felismerte a dotcom világ realitását és azonnal beépítette annak előnyeit az üzleti folyamatokba, nem kerülheti ezt el a lapkiadó ipar sem. Majdnem azt írtam, hogy a médiaipar, de nem! A média, a maga nagyfokú elbizakodottságával ugyan, de azért tesz gyengébb-erősebb lépéseket az alkalmazkodás érdekében. Hogy nem erőteljesebbeket, az leginkább az élethez alkalmazkodó jogi szabályozás hiányának köszönhető. Amíg a média tulajdonlói halászhatnak a zavarosban a hagyományos és a digitális média határán, mert semmi nem kényszeríti őket a lehetséges legjobb szolgáltatásra, nem fognak a minőségre törekedni. Nevezhetjük ezt a kapitalizmus alaptörvényének akár. Adam Smith óta tudjuk, hogy a piacot a kereslet-kínálat szabályozza. De kereslet alapesetben csak arra lehet, amit a fogyasztó ismer, ezért keresletet generál iránta. S ekkor rendre meg is jelenik a kínálat. A másik út, ha a pénzemberek úgy látják, eljött az ideje valamely fejlettebb szolgáltatás bevezetésének, mert mondjuk a régi elérte a kritikus tömeget, vagyis nem hozhat több profitot. Mint például az ISDN, majd az ADSL bevezetésével történt ez Magyarországon. Vajon mi hozta az ezredfordulón az extraprofitot (brutto 40-50 milliárd Ft/év) a MATÁV számára, ha nem a fejlettebb technológia halasztott bevezetése?! Mindaddig nem vezette be az ADSL-t, amíg nem telítődött az ISDN piac. Az információgazdaságtanban olyan ez , mint az egyszeregy.

A médiaiparnak alapjában véve jó orra van a változásokhoz, ezért csendben felkészül rá. Csak egy példa: feltűnik-e vajon a mély letargiába zuhant printsajtónak, hogy mi történik a televíziók háttér vállalkozásainál digitális fejlesztés örvén? Megkérdezte-e valaki mostanában a magyarországi „botránykő” televízió, az RTL Klub menedzsmentjét, mit fognak kezdeni a tartalomszolgáltatással a multiplexen? Tudják-e már, hogyan fognak televíziózni, amikor a néző akár maga szerkesztheti meg estéről-estére a csatorna műsorát? Legalábbis a saját nappalijában. Meglepődnének az újságírók, hogy milyen koncepciózusan, minden részletre kiterjedően, hatékonyan és milyen régen dolgozik ezen ez a televízió. S mennyi pénzt fordít a kreatív fejlesztő munkára! Persze, a botrányos Mónika Show bevételeiből is. Ezért mondom, hogy a médiát nem féltem a digitális világtól.

Ahogy az üzletemberek elsők között látták meg annak idején az Egyesült Államokban a hang, majd a kép és a hang tartalommá fűzésében rejlő üzletet, most is rá fognak érezni a lényegére. Pontosabban már rá is éreztek! Gondoljunk csak a Facebook, a Twitter és a többi fejlesztés felfutására. Legalább egy évtizede írják az újságírók, hogy a Microsoft garázs-sztoriját soha többet nem lehet megismételni; azért is pukkadt ki a dotcom-lufi 2000-ben. Aztán 2006-ban egy amerikai kiállításon megjelenik két szakadt huszonéves, és a garázsból elővarázsol egy szoftvert, amin 3 év múlva 8 millió ember a nap 24 órájában, 140 karakterben ’csivitel’. Ja, és ezzel mintegy mellékesen kissé átírják a világtörténelmet. Már ha az iráni polgárháború-veszélyes helyzet kockázatait helyükön kezeljük. Ilyen egyszerű ez! Ha a nyomtatott sajtó nem tud lépést tartani a digitális világ kihívásaival, akkor először lemarad (lásd a Twitter teheráni győzelme a CNN és a napi sajtó felett), majd egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Ez is ilyen egyszerű. Nem azt mondom, hogy itt a Gutenberg-galaxis vége, mert ez nem igaz. Sokan temették már az évszázadok során, mégis fennmaradt. Soha ilyen magas nem volt a megjelenő könyvek száma és az eladott példányszámoké. Különben is, ki mondta, hogy könyvet csak papírra és ólommal lehet nyomtatni? Vajon nem könyv az e-book? Egyáltalán: mi a könyv maga? Nem betűkből szavakká, szavakból mondatokká lett összefüggő gondolat-füzér? Mert ha igen, akkor az csak apró részletkérdés, hogy ezt egy kis pille könnyű telefonkészüléken olvassuk-e el vagy pedig nehéz ólommal kinyomtatott formában. A lényeg a tartalom. Vajon miért nem értik ezt a sajtó munkatársai? Minek kell még történnie a világban ahhoz, hogy a sajtóiparban is megtörténjen végre a paradigmaváltás, ami a megszokott kommunikációs formák és eszközök leáldozását, de legalábbis háttérbe szorulását s egyben az információs ipar fejlődése nyújtotta új formátumok előretörését hozza?

Jogtörő

Ps. Tisztelem az újságírókat. A még régivágású személyi igazolványom "Eredeti foglalkozása" rovatában ez állt: újságíró. Oklevelem van róla. Hivatás volt számomra. Amíg élek, Oriana Fallaci marad a példaképem, még ha ő már halott is, én pedig elhagytam a pályát rég! Kevesen tisztelik tehát ezt a hivatást annyira, mint én. De most nincs mit tenni, be kell látni: a hagyományos értelemben vett újságírás ideje lejárt. A menedzsmentben azt tartjuk, hogy ha az ember érez egy változást s megakadályozni azt nem tudja, az élére kell állni! Nincs mese. Ez az egyetlen mód, hogy ne sodorja el az embert. Csak ezt tanácsolhatom az újságíróknak is.

Piros hó

Elmesélek egy történetet. Hősünk egyéni vállalkozó. Kissé deresedő halántéka sok csodát látott már a világban, ezért hosszú ideig úgy hitte: neki már nem tudnak újat mondani. Ez a hit egészen addig tartott, amíg egy nap szabálysértési eljárás megindításáról szóló határozatot nem hozott nevére a posta. Abban az állt, hogy mivel gépjárművével tilosban várakozott, 15 ezer forint bírságot szab ki rá a hatóság, amelyet nyolc napon belül köteles a mellékelt csekken befizetni. Nem fizetett, azonban annak rendje és módja szerint beballagott az illetékes fellebbviteli hatósághoz, és közölte, hogy nevezett gépjárműve neki nincs, amilyen viszont van, az fizikai adottságai miatt sem parkolhatott az adott helyen és időben, ezért a határozatot megfellebbezi, s ezt most írásban be is nyújtja. A Közigazgatási Hivatal, mert ugye II. fokon eljáró hatóságként arról van szó, iktatta, feldolgozta, megválaszolta a fellebbezést és a becsatolt bizonyítékokat, majd helyben hagyta az I. fokon eljáró szabálysértési hatóság határozatát. Hősünk ismeri a jogait: nem fizet és bíróságon keres jogorvoslatot a határozattal szemben. Ennek már másfél éve. Azóta egy egész bírósági szervezet foglalatoskodik azzal, hogy megállapítsa: vajon valóban ott várakozott-e az adott helyen és időben nevezett gépjármű, ezért jogos-e a hatóság részéről a bírság kivetése.

Gazdag ország vagyunk, nálunk nem számít idő, energia, pénz, mi bizony alaposan a végére járunk az ügynek! Kerül amibe kerül. Pedig kerülhetne egy klikkelésbe is a nyilvántartásban. Mindjárt kiderülne, hogy a szóban forgó "gépjármű" soha nem várakozhatott azon a helyen (sem), ahol mondják, mert nem fér el ott: az Erzsébet-híd pesti oldalán, a Jégbüfé előtt, a 7-es busz megállójában. És ez olyan biztos, mint hogy természettől fogva nem esik piros hó az égből. "Ő" ugyanis nem más, mint egy négy személyes, vitorlázórepülőgép, amely legalább négy sáv széles testével és szárnyaival turistáknak mutatja meg szép hazánk még szebb fővárosát - felülnézetben. Még jó, hogy csak felülnézetben!

Jogtörő

A jog ahogy van

Van egy latin mondás: "Dolo pugnandum est, dum quis par non est amis." Magyarul valahogy úgy hangzik, hogy csellel kell harcolnia annak, akinek a fegyvere gyengébb. Hát, így vagyok én a joggal. Tapasztalt, felnőtt emberként, több egyetemi diplomával a zsebemben és államvizsga előtt álló joghallgatóként már eleget tudok az életről ahhoz, hogy jól értsem, ami a jog örvén a világban történik. De még hiányzik belőlem az a "kincstári" elkötelezettség, ami minden tanult kollégát át kell, hogy járjon, különben megtagadná esküjét. Amivel nem azt mondom, hogy ne lenne bennem elkötelezettség a jog, a jogszerűség iránt. Szó sincs róla! Sőt! Belőlem az értelmetlen és embertelen jogi kötelmekkel szembeni tolerancia hiányzik. De az teljesen. Éppen ezért időnként fejjel megyek a falnak, hibázok és tévedek is. Esendő ember vagyok.

Abban hiszek, hogy a jognak az embert kell szolgálnia. Nem lehet öncélú, nem lehet egy szakma szűk és belterjes világának privilégiuma. A jog akkor jó, ha választ tud adni az ember létének napi kihívásaira. A mai jog nem ilyen. Megkövesedett, merev és életszerűtlen. Nem tud választ adni arra a kérdésre például, mit kezdjen az ember az új technológiák kiváltotta helyzetekkel. Nem ad támpontokat ahhoz a kérdéshez, hogy mit szabad a virtuális világban és mit nem. Mit jelent a bitek és bájtok formájában létező adatok szabad áramlása a mindennapi kapcsolatokban. Ismerjük az un. négy szabadságot az Európai Unióban, de nem tudjuk lefordítani ezt az információs világra. Pedig jelenleg nincs fontosabb, mint ez. Ez meggyőződésem. Ma a gyerekek előbb tanulják meg a betűket a computer billetyűzetén mint az iskolában a szó-kép-elemző módszerrel az abc-t. Előbb tudnak érintős képernyővel "körberöpülni" a világon, mint összefüggő szöveget olvasni. Olyan világban élünk, amelyben egzisztenciánk múlhat azon, hogy tudjuk: melyik ország joga szerint kell megítélni azt a cselekményt, amelyet Lappföldön követtek el, ám Grönlandon hat. Lásd. egy közép-európai kis országban pusztításra mozgosító közléseket az USA szabad szerverein! Mit jelent a szabadság itt és ott? Lehet-e kettős mércével mérni a globális világban az emberi jogokat? Mit ér egy jog a virtuális világban, ha nem lehet betartatni? Nézzük csak a szerzői jogokat a neten. Az ellentéteket a torrentek, a megegyezésre képtelen hollywood-i jogtulajdonosok, valamint az internet eredeti szabadságát a hagyományos világ termékein és szolgáltatásain is számon kérő fogyasztók között.

Ezeket a kérdéseket is jelenti az ezerszer elátkozott globalizáció. Ebben a világban kell tudnunk eligazodni, akár értjük a világ teljességének a nyelvét, akár nem. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Hiszem, hogy ez felelősségünk is. Ha száz nyelven "beszélő" mobiltelefont adunk a gyerekeink, a fiatalok kezébe, meg kell tanítanunk őket azok etikájára is. És a jogára! Ezer évekig megvolt az emberiség a tudással, amit kőtáblára véstek egykor: Ne ölj! Ne tedd ezt, ne tedd azt!... stb. De Mózes azt nem hagyhatta ránk, hogy mit ne tegyünk az internettel, a csúcstechnológiák eszközeivel és önmagunkkal ebben a világban. Ahogy nem sok kapaszkodót adhat annak a lánynak sem, aki egy csepeli plazában adta oda magát a fiúnak, akit szeretett, és az élményt már két órával ezután élvezhették milliók. Lappföldtől Grönlandig, sőt. Akár a Mars űrszondán is. Csoda, hogy a Twitter sms falán nem jelentette be az ifjú elkövető. Mert elkövető, ha ő ezt nem is sejti. Jogot sértett, amikor megosztotta a testi örömét a többi emberrel. Ilyen világban élünk. Nem tudhatjuk, mikor mi a helyes, mikor mit tegyünk vagy ne tegyünk.

Segítenünk kell egymásnak. A jogot tanult embereknek pedig - biztos vagyok benne! - kötelességük ez. Még akkor is, ha egymagunkban gyengék vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük a multinanacionális kapitalista érdeket vagy akár csak a valamilyen mértékben mindannyiunkban ott csírázó emberi korlátoltságot. "Cselre" van hát szükség. Jogot mi nem írhatunk, de megismerhetjük azt, megérthetjük, gondolkodhatunk rajta és tanácsolhatunk. A jog egyébként is azáltal fejlődik, hogy a gyakorlat felvetette helyzeteket értékeljük és következtetéseket vonunk le belőlük. Ennek a blognak éppen ez a célja.

Jogtörő