A joghatóság kérdésének különösen akkor van jelentősége, ha a felek egyike vagy másika nem abban az országban él/működik, ahol a jogvita keletkezett. Ha például Magyarország területén egy másik országból érkezett személlyel vagy gazdasági társasággal szemben merül fel kifogás, adódik a kérdés: hol pereskedjenek a felek? Magyarországon? A saját országukban? Esetleg egy harmadik országban? Mind a három lehetséges.
A joghatóság alapjában véve a peres ügyek elosztásának rendje az egyes államok között. Ezt a rendet általában nemzetközi szerződések szabályozzák. A joghatóság tehát arra a kérdésre ad választ: hol tárgyalják majd az ügyet, mely országban?
Egy ország jogi rendszerében különböző szinten eljáró bíróságok biztosítják a jogorvoslatot. Magyarországon vannak helyi- és megyei bíróságok, az Ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság.
A Polgári Perrendtartás (Pp.)23. §-a tételesen felsorolja, milyen ügyek tartoznak a megyei bíróságok hatáskörébe. Ilyenek a többi között a közigazgatási perek, a személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult perek, az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek, a tisztességtelen szerződési feltételekkel összefüggő perek, valamint a legfontosabb cégperek. A felsorolás pontos, érthető a törvényben. Látszólag egyszerű megítélni a hatáskör kérdését.
A Pp. 23. §-a úgy szól: amely ügyek nem sorolhatóak a megyei bíróságok hatáskörébe, azokat biztosan a helyi bíróságok tárgyalják. De mégsem ilyen egyértelmű ez. Vegyük azt a példát, ha eladtunk valakinek valamit hat millió forintért, utóbb azonban jogvitánk támad az ügylettel kapcsolatban. A Pp. 23 § a) pontja szerint azon vagyonjogi perek, amelyek tárgyának értéke meghaladja az öt millió forintot, a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak. De mi van, ha időközben bebizonyosodik: ez az érték csak 4,9 millió forint vagy még annyi sem? Akkor per közben másik bírósághoz kerül az ügy tárgyalása? Bármilyen hihetetlen, de van, amikor igen! A hatáskör kérdése akár a per kimenetélét is eldöntheti, ha a peres felek azt jól használják fel pertaktikai szempontból. Határozottan esélyesebbek vagyunk saját országunkban a pernyertességre egy másik országból származó féllel szemben, mint amennyire azok lennénk az ő hazájában.
Összességében tehát: a hatáskör jelentősen függ a per jellegétől, illetve a pertárgyértéktől. A hatáskör kérdése arra ad választ, milyen szintű bíróságon tárgyalják az ügyet.
Egészen más az illetékesség kérdése. Ha már tudjuk, hogy milyen szintű bíróságra tartozik az ügyünk, el kell dönteni, hogy az a bíróság területileg hol található.
Korábban idéztem itt az Európai Bíróság két hónappal ezelőtti ítéletét arról, hogy vajon hol kell tárgyalni annak a nyíregyházi férfinak az ügyét, akit az egyik budapesti székhelyű mobilszolgáltató perelt be valami miatt. A felperes a keresetlevelét az ő székhelye szerinti bíróságra nyújtotta be, amely itt van Budapesten. Ez a felperesnek így kényelmes volt. Jól ismerte a körülményeket, a bírókat. S a párhuzamosan vitt hasonló pereket is sokkal kisebb költséggel tudta így bonyolítani. Az alperesnek azonban minden egyes tárgyalásra Budapestre kellett utaznia. Ez elviselhetetlen költséget okozott volna számára, ezért a pert már I. fokon elveszítette. És nem csak a személyes megjelenésről van itt szó. Ha az ügyfél a bíróságnak valamilyen beadványt akár csak postán akar eljuttatni, 600 forintba kerül az ajánlott-tértivevény postai díja! Gondoljuk ezt tovább olyan élethelyzetben, amikor a napi kenyérre sem elegendő valakinek a pénze! Ilyenkor az embernek esélye sincs arra, hogy éljen jogaival vagy egyszerűen megvédje az érdekeit a felperessel szemben. A konkrét ügyben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy a bírósági illetékesség okán nem lehet hátrányos helyzetbe hozni egyetlen peres felet sem. A bíróság köteles hivatalból áttenni az ügyet olyan illetékes bíróságra, amelyen egyik félnek sem kell elviselhetetlen anyagi terhet elszenvednie a perviteltől.
Az illetékesség általános szabálya szerint az a bíróság illetékes, amely területén az alperes lakik, illetve ha jogi személyiségű társaságról van szó, ahol a székhelye található. Feltéve, hogy az adott perre más bíróság kizárólagos illetékessége nincs megállapítva. Itt a hangsúly a kizárólagoson van. Nagyon egyszerű lenne ez, és jól működne, ha alkalomadtán nem ügyeskednének az illetékességgel is a peres felek.
Az Ítélőtáblára és/vagy a Legfelsőbb Bíróságra, főszabály szerint, a fellebbezések révén kerül egy ügy.
Akármilyen logikusnak is tűnnek a részletszabályok, nem könnyű kiigazodni a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályai között. Az állampolgároknak nem is kell. A polgári jog szabályai szerint bárki, bármelyik bíróságon benyújthatja írásban vagy jegyzőkönyvebe mondhatja szóban a keresetlevelét akkor is, ha az nem a hatáskörrel, illetve illetékességgel bíró bíróság az adott ügyben. A bíróság hivatalból átteszi majd az ügyet a hatáskörrel bíró és illetékes bíróságra. Ez arra az esetre érvényes szabály, ha nem jogi képviselő jár el az ügyfél nevében.
A bíróságnak és az ügyvédeknek természetesen pontosan ismerniük kell a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályait.
Jogtörő
2010. június 27., vasárnap
2010. június 26., szombat
Szóbeli perindítás
Mit tegyen az ember, ha nem tud vagy nem akar jogi képviselőt (ügyvédet) megfizetni, de olyan ügye van, ami sajnos csak bíróságon rendezhető? Első körben nem azt ajánlanám, hogy írjon egyedül keresetlevelet, mert arra - bármilyen szomorú - frissen végzett jogászok sem feltétlenül képesek.
A polgári eljárásjog "bibliája", a Polgári Perrendtartás (Pp.) lehetővé teszi, hogy ne írásban, hanem akár szóban, jegyzőkönyvbe mondva indítson valaki valamilyen ügyben pert a bíróságon. Ebben az esetben félfogadási időben fel kell keresni a bíróságot és ott kérni, hogy szóban adhassa elő keresetét. A bíróság erre felhatalmazott alkalmazottja lejegyzi a szóban előadottakat, az így keletkezett dokumentumot az ügyfél aláírja, s lehet, hogy elindul a bírósági per. Ha mégsem, az nem a szóbeliséggel függ össze.
Ha a keresetlevél olyan hibában szenved, amely miatt a bíróság nem képes az idézést kibocsátani, ezért nem kezdődhet meg a peres eljárás, akkor vagy hiánypótlásra szólítja fel az ügyfelet vagy pedig idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet.
A Pp. 130.§-a hosszan sorolja azokat az okokat, amelyek alapot adnak a bíróságnak a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására. Ezek között szerepelnek olyan okok is, amelyek csak abban az esetben adnak alapot erre, ha nem jogi képviselővel jár el az ügyben az ügyfél. Vagyis saját maga gondoskodik ügye viteléről. Ugyanebben a szakaszban ugyanis úgy rendelkezik a jogszabály, hogy a bíróság azonnal elutasítja a keresetlevelet, ha azt jogi képviselő nyújtja be hiányosan vagy hibásan. Elvárja ugyanis a törvény, hogy a jogvégzett emberek, főként a bírósági pervitelre egyedüliként jogosultak, vagyis az ügyvédek, valóban jól képzett szakemberek legyenek. A munkájukat kifogástalanul végezzék. Felfoghatjuk ezt egyfajta "MEO-nak" is az ügyvédi munkát illetően.
Nem jelenti ez azonban mégsem azt, hogy feltétlenül az ügyvéd hibázik, amikor a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet. Nem egyszer előfordul a napi gyakorlatban, hogy az ügyfél akkor is ragaszkodik a benyújtáshoz, amikor nem tudja megadni az Alperes fellelhetőségét, vagyis lakcímét, így a bíróság nem képes idézni őt a tárgyalásra. Vagy éppen hogy pontos adatokat szolgáltat, de Alperes ott már nem található meg, új lakcímet pedig nem hagyott hátra. A polgári bíróságnak nem dolga keresni az Alperest. Erről a felperesnek kell gondoskodnia. Ugyanakkor a Pp. más lehetőségeket is nyújt a peres eljárásról való értesítésre. Például a hirdetményi idézést.
Egy biztos: ha az ügyfél személyesen kezdeményezi a perindítást a bíróságon, akár szóban, akár írásban, vagyis nem képviselő útján jár el, a bíróság valamivel enyhébb eljárási szabályokat alkalmaz az egész peres eljárásban. Legalábbis átmenetileg nagyobb így a peres fél mozgástere a per során. Nem várható el ugyanis, hogy a nem jogvégzett ügyfél ismerjen minden részletet az eljárási jogból vagy éppen az anyagi jogból. Ugyanakkor pedig nem sérülhet az állampolgár ahhoz fűződő alkotmányos joga, hogy ügyét a független bíróság elé tárja, s az ott pártatlan elbírálásban részesüljön. Nem fordulhat elő, hogy valaki azért ne élhessen jogorvoslattal valamilyen ügyében, mert nincs pénze jogi képviseletre. Jól van kitalálva az eljárásjogi rendszer, többféle biztosítékot nyújt az ügyfél számára a bírósági eljárás során.
Ezekkel a jogokkal ugyanakkor vissza is lehet élni. A polgári jog ismeri a joggal való visszaélés fogalmát, amit a bíróság - ha az bizonyítható - alaposan megtorol. Nem érdemes tehát ezekkel ügyeskedni, mert az a bíróságon többnyire hamar lelepleződik. Persze, hogy hol a határ a pervitelben a joggal való visszaélés és az ügyes (kreatív) jogalkalmazás között, az egészen más kérdés. A gyakorlat azt mutatja, meglehetősen tág ez a határ. Az igazságszolgáltatás előtti képviseletre egyedüliként jogosult jogi szakembereknek, vagyis az ügyvédeknek éppen az a dolguk, hogy teljes szaktudásukat latba vetve, ezt jól eltalálják. Maguk között egyébként ezt pertaktikának is szokták nevezni.
Jogtörő
A polgári eljárásjog "bibliája", a Polgári Perrendtartás (Pp.) lehetővé teszi, hogy ne írásban, hanem akár szóban, jegyzőkönyvbe mondva indítson valaki valamilyen ügyben pert a bíróságon. Ebben az esetben félfogadási időben fel kell keresni a bíróságot és ott kérni, hogy szóban adhassa elő keresetét. A bíróság erre felhatalmazott alkalmazottja lejegyzi a szóban előadottakat, az így keletkezett dokumentumot az ügyfél aláírja, s lehet, hogy elindul a bírósági per. Ha mégsem, az nem a szóbeliséggel függ össze.
Ha a keresetlevél olyan hibában szenved, amely miatt a bíróság nem képes az idézést kibocsátani, ezért nem kezdődhet meg a peres eljárás, akkor vagy hiánypótlásra szólítja fel az ügyfelet vagy pedig idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet.
A Pp. 130.§-a hosszan sorolja azokat az okokat, amelyek alapot adnak a bíróságnak a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására. Ezek között szerepelnek olyan okok is, amelyek csak abban az esetben adnak alapot erre, ha nem jogi képviselővel jár el az ügyben az ügyfél. Vagyis saját maga gondoskodik ügye viteléről. Ugyanebben a szakaszban ugyanis úgy rendelkezik a jogszabály, hogy a bíróság azonnal elutasítja a keresetlevelet, ha azt jogi képviselő nyújtja be hiányosan vagy hibásan. Elvárja ugyanis a törvény, hogy a jogvégzett emberek, főként a bírósági pervitelre egyedüliként jogosultak, vagyis az ügyvédek, valóban jól képzett szakemberek legyenek. A munkájukat kifogástalanul végezzék. Felfoghatjuk ezt egyfajta "MEO-nak" is az ügyvédi munkát illetően.
Nem jelenti ez azonban mégsem azt, hogy feltétlenül az ügyvéd hibázik, amikor a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet. Nem egyszer előfordul a napi gyakorlatban, hogy az ügyfél akkor is ragaszkodik a benyújtáshoz, amikor nem tudja megadni az Alperes fellelhetőségét, vagyis lakcímét, így a bíróság nem képes idézni őt a tárgyalásra. Vagy éppen hogy pontos adatokat szolgáltat, de Alperes ott már nem található meg, új lakcímet pedig nem hagyott hátra. A polgári bíróságnak nem dolga keresni az Alperest. Erről a felperesnek kell gondoskodnia. Ugyanakkor a Pp. más lehetőségeket is nyújt a peres eljárásról való értesítésre. Például a hirdetményi idézést.
Egy biztos: ha az ügyfél személyesen kezdeményezi a perindítást a bíróságon, akár szóban, akár írásban, vagyis nem képviselő útján jár el, a bíróság valamivel enyhébb eljárási szabályokat alkalmaz az egész peres eljárásban. Legalábbis átmenetileg nagyobb így a peres fél mozgástere a per során. Nem várható el ugyanis, hogy a nem jogvégzett ügyfél ismerjen minden részletet az eljárási jogból vagy éppen az anyagi jogból. Ugyanakkor pedig nem sérülhet az állampolgár ahhoz fűződő alkotmányos joga, hogy ügyét a független bíróság elé tárja, s az ott pártatlan elbírálásban részesüljön. Nem fordulhat elő, hogy valaki azért ne élhessen jogorvoslattal valamilyen ügyében, mert nincs pénze jogi képviseletre. Jól van kitalálva az eljárásjogi rendszer, többféle biztosítékot nyújt az ügyfél számára a bírósági eljárás során.
Ezekkel a jogokkal ugyanakkor vissza is lehet élni. A polgári jog ismeri a joggal való visszaélés fogalmát, amit a bíróság - ha az bizonyítható - alaposan megtorol. Nem érdemes tehát ezekkel ügyeskedni, mert az a bíróságon többnyire hamar lelepleződik. Persze, hogy hol a határ a pervitelben a joggal való visszaélés és az ügyes (kreatív) jogalkalmazás között, az egészen más kérdés. A gyakorlat azt mutatja, meglehetősen tág ez a határ. Az igazságszolgáltatás előtti képviseletre egyedüliként jogosult jogi szakembereknek, vagyis az ügyvédeknek éppen az a dolguk, hogy teljes szaktudásukat latba vetve, ezt jól eltalálják. Maguk között egyébként ezt pertaktikának is szokták nevezni.
Jogtörő
A jog mint rendszer
Ha egy jogi ügybe keveredünk, mindjárt az elején ott a "banánhéj", amelyen elcsúszhatunk: ha jogi szempontból nézve nem megfelelően ítéljük meg a helyzetet. Természetesen csak abban az esetben, ha nem jogi képviselő (ügyvéd) által járunk el, hanem saját magunk vesszük kezünkbe az ügyet. Ha valóban a bíróságra van szükség az ügy eldöntéséhez, akkor ezt semmiképpen nem ajánlanám jogi képviselő nélkül tenni.
A jog maga egy rendszer. Az én felfogásom szerint egy óriási puzzle, ahol minden egyes darabnak helye van, de csak egyetlen helye. Így lehet egész a kép. Az európai jogrendszerek alapja többnyire a római jog. A Harvard Egyetem Római jog című tantárgyának (angol nyelvű)tankönyvében 12 ezer szócikket jelez a szoftver. Ez 12 ezer puzzle darabot jelent. És a római jog még nem ismerte például a szerzői jogot, az iparjogvédelmet, a versenyjogot a maga részletszabályaival. Vagy a mai koréhoz mérve egészen leegyszerűsítve fogta fel a büntető jogot. Hogy csak néhány példát említsek abból a rendszerből, ami még csak az alapja a jelenlegi jogrendünknek.
Érteni kell tehát ezt a rendszert, el kell tudni igazodni benne és nagyon sok apró kis szabályt kell ismerni ahhoz, hogy az adott ügyben el tudjuk dönteni: mi is a teendő. Ha már biztosnak tűnik, hogy a független bíróság döntésére van szükség az ügyünkben, akkor azt kell tudni: hogyan, hova "jelentsük", hogy jogorvoslatot kérünk valamilyen problémánkra. A jog ezt úgy mondja: keresettel fordulunk a bírósághoz. Keresetlevélben fogalmazzuk meg az ügyünket, és pontosan "kérdezünk", illetve kérünk a bíróságtól. A polgári bíróság eljárása a jogszabályok előírása szerint kérelemhez kötött. A bíróság arra a "kérdésre válaszolhat", vagyis abban a kérdésben dönthet, amelyet hozzá intéztek. Másra nem! Tehát egyértelműen kérnünk kell a bíróságtól, hogy milyen kérdésben döntsön. Amit nem kérünk, abban nem fog dönteni akkor sem, ha a bíróság látja, hogy akár helye lehetne bírói döntésnek ebben vagy abban a kérdésben is.
Egy példa. Felek egyike olyan követeléssel szemben (is) védekezik a bíróságon, amely követelés valójában már elévült. Mert ezt, mondjuk, nem veszi észre. Hiába látja ezt a bíró, nem adhat jogi "tanácsot" az érintett félnek, mert akkor sérülne a pártatlansága. Az ítéletben azonban majd rámutat az ügy okafogyottságára elévülés miatt, amikor ítéletében indokolja a kereset elutasítását. Csakhogy addigra elment a peres felek ideje, pénze. Az adófizetők pénzéből működtetett bíróságokéiról nem is beszélve.
Minden bírósági döntés határozat. Ennek formája lehet végzés, ha eljárási kérdésről van szó, s ítélet, ha az az ügy érdemi részében, vagyis tartalmában született bírói döntést tartalmazza. Mind a végzést, mind pedig az ítéletet meg lehet fellebbezni magasabb jogi fórumnál. Sőt. Vannak helyzetek, amikor még a jogerőre emelkedett érdemi döntéssel, vagyis ítélettel szemben is helye van jogorvoslatnak. Ez a Legfelsőbb Bíróság előtt történik.
Mint látható, ez több szereplős, bonyolult rendszer, sok apró szabállyal. Ezért fontos, hogy jogi képviselő (ügyvéd) közreműködésével nyújtjuk-e be a bíróságra a keresetlevelet vagy pedig saját magunk járunk el saját ügyünkben. Nyilvánvalóan megspórolva így az ügyvédi munkadíjat.
Jó szem előtt tartani: a veszteségünk jóval nagyobb lehet egy vesztett per következtében, mint lenne, ha a pereskedés előtt szakemberrel együtt mérnénk fel az esélyeket. Nem is beszélve a pervitelről, ami eldöntheti magát a per kimenetelét. Függetlenül attól, hogy nekünk van-e igazunk vagy a másik félnek. Valami oka csak van annak, ugye, hogy az egyik ügyvéd sorra nyeri a pereket, a másik pedig nem. Minden szakmában vannak nagyon tehetséges, jól képzett szakemberek és gyengék vagy éppen teljességgel alkalmatlanok. Miért pont az ügyvédek köre lenne ez alól kivétel?
A világ ilyen. Nem győz mindig az igazság. A jog és az igazság, a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem feltétlenül esik egybe. Ez a realitás, ezzel kell számolnunk mindennapi ügyeinkben.
Jogtörő
A jog maga egy rendszer. Az én felfogásom szerint egy óriási puzzle, ahol minden egyes darabnak helye van, de csak egyetlen helye. Így lehet egész a kép. Az európai jogrendszerek alapja többnyire a római jog. A Harvard Egyetem Római jog című tantárgyának (angol nyelvű)tankönyvében 12 ezer szócikket jelez a szoftver. Ez 12 ezer puzzle darabot jelent. És a római jog még nem ismerte például a szerzői jogot, az iparjogvédelmet, a versenyjogot a maga részletszabályaival. Vagy a mai koréhoz mérve egészen leegyszerűsítve fogta fel a büntető jogot. Hogy csak néhány példát említsek abból a rendszerből, ami még csak az alapja a jelenlegi jogrendünknek.
Érteni kell tehát ezt a rendszert, el kell tudni igazodni benne és nagyon sok apró kis szabályt kell ismerni ahhoz, hogy az adott ügyben el tudjuk dönteni: mi is a teendő. Ha már biztosnak tűnik, hogy a független bíróság döntésére van szükség az ügyünkben, akkor azt kell tudni: hogyan, hova "jelentsük", hogy jogorvoslatot kérünk valamilyen problémánkra. A jog ezt úgy mondja: keresettel fordulunk a bírósághoz. Keresetlevélben fogalmazzuk meg az ügyünket, és pontosan "kérdezünk", illetve kérünk a bíróságtól. A polgári bíróság eljárása a jogszabályok előírása szerint kérelemhez kötött. A bíróság arra a "kérdésre válaszolhat", vagyis abban a kérdésben dönthet, amelyet hozzá intéztek. Másra nem! Tehát egyértelműen kérnünk kell a bíróságtól, hogy milyen kérdésben döntsön. Amit nem kérünk, abban nem fog dönteni akkor sem, ha a bíróság látja, hogy akár helye lehetne bírói döntésnek ebben vagy abban a kérdésben is.
Egy példa. Felek egyike olyan követeléssel szemben (is) védekezik a bíróságon, amely követelés valójában már elévült. Mert ezt, mondjuk, nem veszi észre. Hiába látja ezt a bíró, nem adhat jogi "tanácsot" az érintett félnek, mert akkor sérülne a pártatlansága. Az ítéletben azonban majd rámutat az ügy okafogyottságára elévülés miatt, amikor ítéletében indokolja a kereset elutasítását. Csakhogy addigra elment a peres felek ideje, pénze. Az adófizetők pénzéből működtetett bíróságokéiról nem is beszélve.
Minden bírósági döntés határozat. Ennek formája lehet végzés, ha eljárási kérdésről van szó, s ítélet, ha az az ügy érdemi részében, vagyis tartalmában született bírói döntést tartalmazza. Mind a végzést, mind pedig az ítéletet meg lehet fellebbezni magasabb jogi fórumnál. Sőt. Vannak helyzetek, amikor még a jogerőre emelkedett érdemi döntéssel, vagyis ítélettel szemben is helye van jogorvoslatnak. Ez a Legfelsőbb Bíróság előtt történik.
Mint látható, ez több szereplős, bonyolult rendszer, sok apró szabállyal. Ezért fontos, hogy jogi képviselő (ügyvéd) közreműködésével nyújtjuk-e be a bíróságra a keresetlevelet vagy pedig saját magunk járunk el saját ügyünkben. Nyilvánvalóan megspórolva így az ügyvédi munkadíjat.
Jó szem előtt tartani: a veszteségünk jóval nagyobb lehet egy vesztett per következtében, mint lenne, ha a pereskedés előtt szakemberrel együtt mérnénk fel az esélyeket. Nem is beszélve a pervitelről, ami eldöntheti magát a per kimenetelét. Függetlenül attól, hogy nekünk van-e igazunk vagy a másik félnek. Valami oka csak van annak, ugye, hogy az egyik ügyvéd sorra nyeri a pereket, a másik pedig nem. Minden szakmában vannak nagyon tehetséges, jól képzett szakemberek és gyengék vagy éppen teljességgel alkalmatlanok. Miért pont az ügyvédek köre lenne ez alól kivétel?
A világ ilyen. Nem győz mindig az igazság. A jog és az igazság, a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem feltétlenül esik egybe. Ez a realitás, ezzel kell számolnunk mindennapi ügyeinkben.
Jogtörő
2010. április 26., hétfő
Gépjármű-felelősségbiztosítás az Európai Unióban
Az Európai Unió területén minden külön költség nélkül, automatikusan biztosítja a szükséges gépjármű biztosítást az itthon megkötött gépjármű-felelősségbiztosítás. A magyarországi telephelyű gépjármű üzembentartója által Magyarországon kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés területi hatálya nem csak Magyarország területére terjed ki, hanem az Európai Gazdasági Térség (EGT) többi tagállamának területére is, valamint Svájcra. Az EGT területe magába foglalja az Európai Unió tagállamait, valamint Norvégiát és Izlandot is.
Az EU területén a felelősségbiztosítás nemzetközileg elismert igazolásaként a biztosítási kötvény vagy pedig a biztosítás létezéséről kiállított un. zöldkártya szolgál. Ez utóbbi nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási bizonylatként szolgál.
Az utazás előtt tehát érdemes ellenőrizni, hogy a személygépkocsira kötött biztosítás a célországra is érvényes-e. Praktikus még itthon, a hazai biztosítótól európai baleset-bejelentő lapot igényelni. Ez külföldön történt baleset esetén jelentősen megkönnyíti az ügyintézést.
Az új szabályok eredményeként a fentebb nevesített országokban egyszerű eljárás, és a kárigények gyors rendezése jellemzi az ügyintézést. Ezekben az országokban a kártérítés kifizetésével késlekedőkre büntetést szabnak ki.
Fontos tudni, hogy a zöldkártya az EU területén történő baleseteken kívül érvényes azokra a káresetekre is, amelyek uniós felek között egy harmadik, de mindenképpen a zöldkártya-rendszerhez tartozó országban történnek. Ezek közé az EGT államokon kívül további 15 állam tartozik. A többi között olyan, a magyar utazók körében is népszerű turista célpont, mint Horvátország.
Jogtörő
(Forrás: Kállai és Kende Ügyvédi Iroda)
Az EU területén a felelősségbiztosítás nemzetközileg elismert igazolásaként a biztosítási kötvény vagy pedig a biztosítás létezéséről kiállított un. zöldkártya szolgál. Ez utóbbi nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási bizonylatként szolgál.
Az utazás előtt tehát érdemes ellenőrizni, hogy a személygépkocsira kötött biztosítás a célországra is érvényes-e. Praktikus még itthon, a hazai biztosítótól európai baleset-bejelentő lapot igényelni. Ez külföldön történt baleset esetén jelentősen megkönnyíti az ügyintézést.
Az új szabályok eredményeként a fentebb nevesített országokban egyszerű eljárás, és a kárigények gyors rendezése jellemzi az ügyintézést. Ezekben az országokban a kártérítés kifizetésével késlekedőkre büntetést szabnak ki.
Fontos tudni, hogy a zöldkártya az EU területén történő baleseteken kívül érvényes azokra a káresetekre is, amelyek uniós felek között egy harmadik, de mindenképpen a zöldkártya-rendszerhez tartozó országban történnek. Ezek közé az EGT államokon kívül további 15 állam tartozik. A többi között olyan, a magyar utazók körében is népszerű turista célpont, mint Horvátország.
Jogtörő
(Forrás: Kállai és Kende Ügyvédi Iroda)
2010. április 23., péntek
Elállási jog gyakorlásának költségviselése
Az Európai Bíróság legfrissebb ítélete szerint valamely áru megküldésének költségei nem háríthatók a távollévők között kötött szerződéstől elálló fogyasztóra. Ez esetben csak az áru visszaküldésének költségeit kell vállalnia a vásárlónak.
A távollévők között kötött fogyasztói szerződés azt a formát jelenti, amikor a vásárló egy tévéműsor alapján vagy katalógusból választ ki valamilyen árut, megrendeli, majd azt neki a kereskedő kiszállítja. A szállításra általában erre szakosodott fuvarozók vállalkoznak, alvállalkozóként, természetesen pénzért. Csakhogy a közvetlen értékesítésben eladott áruk esetén a jogszabály úgy rendelkezik, hogy a vevő 8 napon belül elállhat a vételtől, ez esetben a kereskedő köteles az áru vételárát neki visszatéríteni és az árut visszavenni. A vásárlót ez a jog akár úgy is megilleti, hogy a megrendelt árut, amikor az megérkezik, mégsem veszi át. Kérdés, hogy az elállási jog gyakorlásakor vajon az oda szállítás és visszaküldés költségét ki fedezi? A kereskedők számára az a kedvezőbb, ha ők csak az áru vételárát térítik vissza, az oda-vissza szállítás költségeit pedig a fogyasztó viseli. Ezzel kapcsolatban hozott most egyértelmű döntést a C-511/08. számú ügyben az Európai Bíróság.
A konkrét ügy lényege az, hogy egy német csomagküldő szolgálat a vállalkozás általános szerződési feltételeiben előírja: a fogyasztónak az áru megküldési költségeinek jogcímén 4,95 euró összegű átalánydíjat kell fizetnie. Ez az összeg akkor is megilleti a szállítót, ha a fogyasztó gyakorolja elállási jogát. Egy német fogyasztói szövetség azonban e gyakorlat abbahagyására kötelezés iránti keresetet nyújtott be a Bírósághoz a szóban forgó csomagküldő szolgálat ellen. Keresetében azt állítja, hogy elállás esetén az áru megküldésének költségei nem háríthatók a fogyasztóra.
A legfelső fokon eljáró Németországi Szövetségi Bíróság szerint a vevő a német jog alapján, elállás esetén, nem jogosult a megrendelt áru megküldésével kapcsolatos költségek visszatérítésére. Ugyanakkor az Európai Uniónak "A távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20‑i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelve" szerint bármely távértékesítési szerződés esetén a fogyasztó legalább hét munkanapnyi időtartammal (vagyis 8 napon belül) büntetésektől mentesen és indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, a szállító köteles a fogyasztó által kifizetett összegeket költségmentesen visszatéríteni a fogyasztó számára. A fogyasztótól az elállási jog gyakorlása miatt csak az áruk visszaküldésének közvetlen költségei követelhetők. A konkrét ügyben a német eljáró bíróság – mivel kétségei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy összeegyeztethető‑e az EU-irányelvvel az áru szállítási költségeinek a kiszámlázása a vevő részére abban az esetben is, ha az gyakorolta elállási jogát – az irányelv értelmezésére kérte az Európai Bíróságot.
Az Európai Bíróság múlt héten meghozott ítéletében megállapítja, hogy az irányelvvel ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely a távollévők között kötött szerződés keretében lehetővé teszi a szállítónak, hogy az áruk megküldésének költségeit a fogyasztóra hárítsa, ha a fogyasztó elállt a szerződéstől. A Bíróság a döntést azzal indokolta, hogy nevezett irányelvnek egyértelműen az a célkitűzése: a fogyasztót semmilyen költségszempont ne tartsa vissza elállási joga gyakorlásától. Nem engedhetnek meg tehát a tagállamok jogszabályai sem ezzel ellentétes kereskedelmi gyakorlatot.
Az Európai Bíróság határozatai kötelező érvényűek valamennyi tagország bíróságainak ítélkezésére.
Tekintettel arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, a Magyarországon közvetlen értékesítésben vásárolt áruk szállítási költségét is a kereskedőnek kell viselnie, amennyiben a fogyasztó 8 napon belül eláll a vásárlástól.
Jogtörő
A távollévők között kötött fogyasztói szerződés azt a formát jelenti, amikor a vásárló egy tévéműsor alapján vagy katalógusból választ ki valamilyen árut, megrendeli, majd azt neki a kereskedő kiszállítja. A szállításra általában erre szakosodott fuvarozók vállalkoznak, alvállalkozóként, természetesen pénzért. Csakhogy a közvetlen értékesítésben eladott áruk esetén a jogszabály úgy rendelkezik, hogy a vevő 8 napon belül elállhat a vételtől, ez esetben a kereskedő köteles az áru vételárát neki visszatéríteni és az árut visszavenni. A vásárlót ez a jog akár úgy is megilleti, hogy a megrendelt árut, amikor az megérkezik, mégsem veszi át. Kérdés, hogy az elállási jog gyakorlásakor vajon az oda szállítás és visszaküldés költségét ki fedezi? A kereskedők számára az a kedvezőbb, ha ők csak az áru vételárát térítik vissza, az oda-vissza szállítás költségeit pedig a fogyasztó viseli. Ezzel kapcsolatban hozott most egyértelmű döntést a C-511/08. számú ügyben az Európai Bíróság.
A konkrét ügy lényege az, hogy egy német csomagküldő szolgálat a vállalkozás általános szerződési feltételeiben előírja: a fogyasztónak az áru megküldési költségeinek jogcímén 4,95 euró összegű átalánydíjat kell fizetnie. Ez az összeg akkor is megilleti a szállítót, ha a fogyasztó gyakorolja elállási jogát. Egy német fogyasztói szövetség azonban e gyakorlat abbahagyására kötelezés iránti keresetet nyújtott be a Bírósághoz a szóban forgó csomagküldő szolgálat ellen. Keresetében azt állítja, hogy elállás esetén az áru megküldésének költségei nem háríthatók a fogyasztóra.
A legfelső fokon eljáró Németországi Szövetségi Bíróság szerint a vevő a német jog alapján, elállás esetén, nem jogosult a megrendelt áru megküldésével kapcsolatos költségek visszatérítésére. Ugyanakkor az Európai Uniónak "A távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20‑i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelve" szerint bármely távértékesítési szerződés esetén a fogyasztó legalább hét munkanapnyi időtartammal (vagyis 8 napon belül) büntetésektől mentesen és indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, a szállító köteles a fogyasztó által kifizetett összegeket költségmentesen visszatéríteni a fogyasztó számára. A fogyasztótól az elállási jog gyakorlása miatt csak az áruk visszaküldésének közvetlen költségei követelhetők. A konkrét ügyben a német eljáró bíróság – mivel kétségei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy összeegyeztethető‑e az EU-irányelvvel az áru szállítási költségeinek a kiszámlázása a vevő részére abban az esetben is, ha az gyakorolta elállási jogát – az irányelv értelmezésére kérte az Európai Bíróságot.
Az Európai Bíróság múlt héten meghozott ítéletében megállapítja, hogy az irányelvvel ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely a távollévők között kötött szerződés keretében lehetővé teszi a szállítónak, hogy az áruk megküldésének költségeit a fogyasztóra hárítsa, ha a fogyasztó elállt a szerződéstől. A Bíróság a döntést azzal indokolta, hogy nevezett irányelvnek egyértelműen az a célkitűzése: a fogyasztót semmilyen költségszempont ne tartsa vissza elállási joga gyakorlásától. Nem engedhetnek meg tehát a tagállamok jogszabályai sem ezzel ellentétes kereskedelmi gyakorlatot.
Az Európai Bíróság határozatai kötelező érvényűek valamennyi tagország bíróságainak ítélkezésére.
Tekintettel arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, a Magyarországon közvetlen értékesítésben vásárolt áruk szállítási költségét is a kereskedőnek kell viselnie, amennyiben a fogyasztó 8 napon belül eláll a vásárlástól.
Jogtörő
2010. április 22., csütörtök
Kedvezőbb illetékességi szabályok egy EU-döntés nyomán
Tisztességtelennek tekinthető a szolgáltató által az Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) kikötött azon feltétel, amely szerint a szerződésből eredő valamennyi jogvita esetén a szolgáltató székhelye szerinti bírósághoz kell fordulni. Ezt az Európai Bíróság mondta ki a fogyasztói szerződésben kikötött kizárólagos illetékességről még 2000. június 27-én hozott ítéletében.
Szintén precedens értékű döntés az Európai Bíróságnak tavaly született ítélete a Pannon GSM Zrt.-vel szembeni ügy kapcsán, amelyet egy magyar állampolgár beadványtevő kezdeményezett. A per tárgya egy szolgáltatási szerződés volt, amelyben a Pannon GSM kikötötte, hogy jogvita esetén a Pannon székhelye szerinti Budaörsi Városi Bíróság az illetékes.
A Polgári Perrendtartás (Pp.) szerint a felek kiköthetik, hogy jogvita esetén, a szerződésben külön nem szabályozott kérdésekben melyik bíróság bírjon illetékességgel, vagyis konkrétan melyik bíróság tárgyalja majd az ügyet. Ez az Általános Szerződési Feltétek esetén azért különösen érzékeny kérdés, mert azt az egyik fél, a szolgáltató egyoldalúan határozza meg, s valamennyi ügyfelével való ügyletében alkalmazza. Vagyis e szerint nem tehet például a nyíregyházi ügyfél az ellen semmit, hogy budapesti bíróságra járjon, ha valami miatt perbe kerül a szolgáltatóval. Legfeljebb ilyen feltétellel nem írja alá a szolgáltatási szerződést. Akkor viszont nem tudja igénybe venni a szolgáltatást. Mindenki találkozhatott már hasonló kényszerhelyzettel. Egyáltalán nem mellékes tehát a peres eljárás költsége. Annak nagysága meghatározhatja azt is, hogy valaki egyáltalán tud-e élni a jogorvoslat lehetőségével vagy már azt sem vállalhatja. A jog ezt nem engedheti meg.
Ezért a Pp. több könnyítést is tartalmaz az állampolgárokra nézve a peres eljárások során. A felperesnek például mindjárt a keresetlevél benyújtásakor le kell rónia a pertárgyérték arányában az illetéket, különben a keresetét idézés kibocsátása nélkül elutasítja a bíróság. Vagyis a per el sem kezdődik. Ilyenkor mód van illetékmentességet vagy legalább illeték feljegyzési jogot kérni a bíróságtól. Ezt a felperes anyagi helyzetére tekintettel kérheti, s adóbevallással, fizetési cédulával, nyugdíjszelvénnyel stb. bizonyítani is kell az állítását az anyagi helyzetéről. A bíróság mérlegelés után dönt, hogy megadja-e a kért kedvezményt. Pervesztesség esetén azonban utólag is meg kell fizetni. A per költségeit a vesztes fél viseli, a jogerős ítéletet követően.
De mi történjen abban az esetben, ha maga az eljárásban való részvétel megoldhatatlan anyagi gondot okoz a felperes vagy az alperes számára az egyébként is előnyösebb pozícióban lévő féllel szemben? A mobiltelefonszolgáltató például, amely Általános Szerződési Feltételek szerint, un. blanketta szerződéssel köt megállapodást az ügyfelével, mindenképpen az erősebb pozíciójában kerül az eljárásba ügyfelével szemben. Egy ilyen esetben fordult az Európai Bírósághoz egy magyar állampolgár természetes személy panaszos, akit beperelt a Pannon GSM Zrt.
A konkrét ügyben a fogyasztónak a lakóhelye a Budapesttől 275 km-re fekvő helységben volt. Világos, hogy számára - figyelembe véve a hazai közúti-, és tömegközlekedés nyújtotta lehetőségeket, valamint a közlekedésnek az átlagos jövedelemhez mérten magas árait! - a bíróságon való megjelenés méltánytalanul körülményesebb és költségesebb, mint ha a lakhelyéhez közelebbi helyi bíróságon tárgyalnák az ügyét. Ez a helyzet egyértelműen a fogyasztó jogainak korlátozásával jár, illetve a perben egyébként is erősebb fél előnyére szolgál.
Az Európai Bíróság ebben az ügyben általános elvi éllel mondta ki, hogy: „A nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek.”
Hogy ezzel kapcsolatban mi minősül tisztességtelennek a fogyasztókkal kötött szerződésekben, azt a tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv határozza meg. Ez egészen egyértelmű: a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekinthető tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményeivel ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. Az Irányelv nevesíti és tiltja azt a helyzetet, amikor egy szerződés bármilyen módon gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését a peres eljárás kezdeményezésében vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében.
A hatályos polgári eljárási törvény, a Polgári Perrendtartás lehetőséget ad ugyan arra, hogy ha az illetékességi kikötés az ÁSZF- ben szerepel, a kikötött bíróság az alperes kérelmére a pert áttegye az alperes által megjelölt illetékes bírósághoz. Arról viszont nem szól a jogszabály, vajon kérelem hiányában vizsgálhatja-e a bíróság hivatalból az ilyen szerződési feltétel tisztességtelen jellegét. Amennyiben pedig ez a bíróságot terhelő kötelezettség, esetleg az lehet a kérdés: mely esetben minősül egy ÁSZF- ben foglalt illetékességi kikötés tisztességtelennek? Erre egyébként választ ad a fent idézett uniós Irányelv.
A kérdésnek azért van különösen nagy jelentősége, mert a polgári peres eljárás, bizonyos kivételektől eltekintve, nem ügyvédköteles, vagyis az ügyfél saját maga is eljárhat a Bíróság előtt. Vagyis nincs feltétlenül abban a helyzetben, hogy kérelemmel forduljon a bírósághoz az áttétel érdekében. A bíró pedig döntéseiben kérelemhez kötött. Vagyis abban a kérdésben hozhat ítéletet, amely kérdést a felek a bírósághoz beadványukban intéztek. Az eljárási kérdésben végzést azonban saját hatáskörében mérlegelve hozhat, illetve a jogszabályoknak megfelelően köteles azt tenni.
De hogyan kérjen a nem jogi képviselővel eljáró ügyfél a bíróságtól olyan eljárási cselekményt, amely lehetőségéről nincs megfelelő ismerete? Az állampolgároknak nem kell ismerniük a bíróságok hatásköri, illetékességi rendszerét. Ezért fontos, hogy adott esetben hivatalból tájékoztassa őket a kedvezőbb helyzetről a bíróság.
Jogtörő
Szintén precedens értékű döntés az Európai Bíróságnak tavaly született ítélete a Pannon GSM Zrt.-vel szembeni ügy kapcsán, amelyet egy magyar állampolgár beadványtevő kezdeményezett. A per tárgya egy szolgáltatási szerződés volt, amelyben a Pannon GSM kikötötte, hogy jogvita esetén a Pannon székhelye szerinti Budaörsi Városi Bíróság az illetékes.
A Polgári Perrendtartás (Pp.) szerint a felek kiköthetik, hogy jogvita esetén, a szerződésben külön nem szabályozott kérdésekben melyik bíróság bírjon illetékességgel, vagyis konkrétan melyik bíróság tárgyalja majd az ügyet. Ez az Általános Szerződési Feltétek esetén azért különösen érzékeny kérdés, mert azt az egyik fél, a szolgáltató egyoldalúan határozza meg, s valamennyi ügyfelével való ügyletében alkalmazza. Vagyis e szerint nem tehet például a nyíregyházi ügyfél az ellen semmit, hogy budapesti bíróságra járjon, ha valami miatt perbe kerül a szolgáltatóval. Legfeljebb ilyen feltétellel nem írja alá a szolgáltatási szerződést. Akkor viszont nem tudja igénybe venni a szolgáltatást. Mindenki találkozhatott már hasonló kényszerhelyzettel. Egyáltalán nem mellékes tehát a peres eljárás költsége. Annak nagysága meghatározhatja azt is, hogy valaki egyáltalán tud-e élni a jogorvoslat lehetőségével vagy már azt sem vállalhatja. A jog ezt nem engedheti meg.
Ezért a Pp. több könnyítést is tartalmaz az állampolgárokra nézve a peres eljárások során. A felperesnek például mindjárt a keresetlevél benyújtásakor le kell rónia a pertárgyérték arányában az illetéket, különben a keresetét idézés kibocsátása nélkül elutasítja a bíróság. Vagyis a per el sem kezdődik. Ilyenkor mód van illetékmentességet vagy legalább illeték feljegyzési jogot kérni a bíróságtól. Ezt a felperes anyagi helyzetére tekintettel kérheti, s adóbevallással, fizetési cédulával, nyugdíjszelvénnyel stb. bizonyítani is kell az állítását az anyagi helyzetéről. A bíróság mérlegelés után dönt, hogy megadja-e a kért kedvezményt. Pervesztesség esetén azonban utólag is meg kell fizetni. A per költségeit a vesztes fél viseli, a jogerős ítéletet követően.
De mi történjen abban az esetben, ha maga az eljárásban való részvétel megoldhatatlan anyagi gondot okoz a felperes vagy az alperes számára az egyébként is előnyösebb pozícióban lévő féllel szemben? A mobiltelefonszolgáltató például, amely Általános Szerződési Feltételek szerint, un. blanketta szerződéssel köt megállapodást az ügyfelével, mindenképpen az erősebb pozíciójában kerül az eljárásba ügyfelével szemben. Egy ilyen esetben fordult az Európai Bírósághoz egy magyar állampolgár természetes személy panaszos, akit beperelt a Pannon GSM Zrt.
A konkrét ügyben a fogyasztónak a lakóhelye a Budapesttől 275 km-re fekvő helységben volt. Világos, hogy számára - figyelembe véve a hazai közúti-, és tömegközlekedés nyújtotta lehetőségeket, valamint a közlekedésnek az átlagos jövedelemhez mérten magas árait! - a bíróságon való megjelenés méltánytalanul körülményesebb és költségesebb, mint ha a lakhelyéhez közelebbi helyi bíróságon tárgyalnák az ügyét. Ez a helyzet egyértelműen a fogyasztó jogainak korlátozásával jár, illetve a perben egyébként is erősebb fél előnyére szolgál.
Az Európai Bíróság ebben az ügyben általános elvi éllel mondta ki, hogy: „A nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek.”
Hogy ezzel kapcsolatban mi minősül tisztességtelennek a fogyasztókkal kötött szerződésekben, azt a tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv határozza meg. Ez egészen egyértelmű: a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekinthető tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményeivel ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. Az Irányelv nevesíti és tiltja azt a helyzetet, amikor egy szerződés bármilyen módon gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését a peres eljárás kezdeményezésében vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében.
A hatályos polgári eljárási törvény, a Polgári Perrendtartás lehetőséget ad ugyan arra, hogy ha az illetékességi kikötés az ÁSZF- ben szerepel, a kikötött bíróság az alperes kérelmére a pert áttegye az alperes által megjelölt illetékes bírósághoz. Arról viszont nem szól a jogszabály, vajon kérelem hiányában vizsgálhatja-e a bíróság hivatalból az ilyen szerződési feltétel tisztességtelen jellegét. Amennyiben pedig ez a bíróságot terhelő kötelezettség, esetleg az lehet a kérdés: mely esetben minősül egy ÁSZF- ben foglalt illetékességi kikötés tisztességtelennek? Erre egyébként választ ad a fent idézett uniós Irányelv.
A kérdésnek azért van különösen nagy jelentősége, mert a polgári peres eljárás, bizonyos kivételektől eltekintve, nem ügyvédköteles, vagyis az ügyfél saját maga is eljárhat a Bíróság előtt. Vagyis nincs feltétlenül abban a helyzetben, hogy kérelemmel forduljon a bírósághoz az áttétel érdekében. A bíró pedig döntéseiben kérelemhez kötött. Vagyis abban a kérdésben hozhat ítéletet, amely kérdést a felek a bírósághoz beadványukban intéztek. Az eljárási kérdésben végzést azonban saját hatáskörében mérlegelve hozhat, illetve a jogszabályoknak megfelelően köteles azt tenni.
De hogyan kérjen a nem jogi képviselővel eljáró ügyfél a bíróságtól olyan eljárási cselekményt, amely lehetőségéről nincs megfelelő ismerete? Az állampolgároknak nem kell ismerniük a bíróságok hatásköri, illetékességi rendszerét. Ezért fontos, hogy adott esetben hivatalból tájékoztassa őket a kedvezőbb helyzetről a bíróság.
Jogtörő
2010. április 20., kedd
A banki árverések szabályai
Szigorították a zálogtárgyak értékesítésének szabályait. Ez különösen a banki árverések érintettjei számára kedvező. A zálogtárgyak értékesítését szabályozó kormányrendelet módosításával legkorábban az árverési hirdetmény megjelenését követő 45. napon lehet licitálni az ingatlanra. Ezzel másfél hónap plussz időt kap az adós a tartozás rendezésére. Az intézkedést eredetileg "bedőlt" lakáshitelesek segítésére dolgozták ki, azonban rajtuk valószínűleg ez sem segít majd. A tapasztalatok szerint az adósok ebben a fázisban már nem nagyon tudnak élni az adósságrendezés lehetőségével akkor sem, ha erre többlet időt kapnak. A megoldás a szakemberek szerint az alaposan megfontolt hitelfelvételben van. Jelenleg mintegy háromezer, árverésre kijelölt ingatlant tartanak nyilván. Ezek mellé várhatóan legalább ugyanennyi megbízás érkezik majd a bankoktól az első 45 napos várakozási idő után.
Sokat segítene az adósoknak, ha ismernék az ilyenkor szokásos eljárási rendet. A Polgári Törvénykönyv szabályozza a szerződések kötésének szabályait. Ezek általános szabályok, amelyek természetesen nem terjedhetnek ki a két vagy több szerződő fél megállapodásának minden apró részletére. Azokat a felek maguk alakítják ki. Kissé más a banki kölcsönszerződés, amely olyan általános szerződési feltételeket tartalmaz, amelyeket minden ügyféllel szemben érvényesítenek. A bankoké un. blankettaszerződés. Jogszabályok gondoskodnak róla, hogy ez a szerződés se lehessen azonban teljesen egyoldalú. Tartalmaznia kell azokat a garanciákat is, amelyek a bank ügyfeleinek érdekeit is magukba foglalják. A többi között azokat a szabályokat is, amelyek biztosítják, hogy a kölcsön visszafizetésének feltételei kiszámíthatóak legyenek, illetve hogy mi történik, ha az ügyfél nem tudja a tartozást a szerződésben megszabott feltételekkel törleszteni. Még a jó banki kölcsönszerződések esetén is előfordulhat azonban, hogy például valamilyen váratlan életesemény miatt fizetésképtelenné válik az adós. Ekkor lesz nagy jelentősége a szerződésben leírt feltételeknek. Betű szerint.
Mindenekelőtt meg kell próbálni még a fizetési határidő lejárta előtt egyezségi ajánlatot tenni a banknak a kölcsön visszafizetésének időbeli és összegszerű átütemezéséről. Ez lehetőség, amit a bank nem köteles elfogadni. Arra lehet számítani, hogy az érdeke szerint fog eljárni. A bank elsőrendű érdeke a kihelyezett pénzének és kamatainak visszaszerzése, vagyis nem a mindenáron való végrehajtás, majd árverés. Olyan egyezséget kell tehát ajánlani az átütemezésre, ami legalábbis valószínűvé teszi a hitelező pénzintézet számára is, hogy a megváltozott körülmények ellenére megkapja majd a pénzét az adóstól.
Ha nem születik időben egyezség a felek között, a bank szerződésszegésre hivatkozva egyoldalúan felmondja azt. Ezzel egyidejűleg fizetési határidőt ad arra, hogy az adós egy összegben teljesítse szerződésben vállalt kötelezettségét. De ha az ügyfél nem volt képes a részleteket törleszteni, hogyan lenne pénze a teljes hitelösszeg azonnali visszafizetésére? Az esetek kétharmadában inkább formalitás az egy összegű visszafizetési lehetőség felajánlása. Amennyiben nem kerül sor a visszafizetésre, a bank érvényesíti az adós által a kölcsön összegére fedezetül felajánlott ingatlanon alapított jelzálogjogát. Ennek következménye lehet aztán az árverésre bocsátás.
Az árverésekre a hitelszerződés felmondása után két-három hónappal kerül sor, de az adósoknak egészen a licit megkezdéséig módjuk van a folyamatot leállítani. A tulajdonosok egyharmada tudja végül összeszedni az ehhez szükséges pénzt a határnapig. Ha ez nem sikerül, még ekkor is, de egyébként az eljárás teljes folyamatában bármikor, módja van az adósnak polgári pert indítani a bankkal szemben az ügylet kapcsán. Ezzel időt lehet ugyan nyerni, de a kamat közben is ketyeg, s ha egyébként jogos a bank követelése, mindenképpen elviszi az ingatlant, csak most már sokkal nagyobb összegű tartozást és kamatot fog a vételárból levonni az értékesítés után. Feltéve, ha marad még valami a vételárból az adós számára a végelszámolásnál.Nem szokott. Legalábbis elég kicsi rá az esély.
Jogtörő
Sokat segítene az adósoknak, ha ismernék az ilyenkor szokásos eljárási rendet. A Polgári Törvénykönyv szabályozza a szerződések kötésének szabályait. Ezek általános szabályok, amelyek természetesen nem terjedhetnek ki a két vagy több szerződő fél megállapodásának minden apró részletére. Azokat a felek maguk alakítják ki. Kissé más a banki kölcsönszerződés, amely olyan általános szerződési feltételeket tartalmaz, amelyeket minden ügyféllel szemben érvényesítenek. A bankoké un. blankettaszerződés. Jogszabályok gondoskodnak róla, hogy ez a szerződés se lehessen azonban teljesen egyoldalú. Tartalmaznia kell azokat a garanciákat is, amelyek a bank ügyfeleinek érdekeit is magukba foglalják. A többi között azokat a szabályokat is, amelyek biztosítják, hogy a kölcsön visszafizetésének feltételei kiszámíthatóak legyenek, illetve hogy mi történik, ha az ügyfél nem tudja a tartozást a szerződésben megszabott feltételekkel törleszteni. Még a jó banki kölcsönszerződések esetén is előfordulhat azonban, hogy például valamilyen váratlan életesemény miatt fizetésképtelenné válik az adós. Ekkor lesz nagy jelentősége a szerződésben leírt feltételeknek. Betű szerint.
Mindenekelőtt meg kell próbálni még a fizetési határidő lejárta előtt egyezségi ajánlatot tenni a banknak a kölcsön visszafizetésének időbeli és összegszerű átütemezéséről. Ez lehetőség, amit a bank nem köteles elfogadni. Arra lehet számítani, hogy az érdeke szerint fog eljárni. A bank elsőrendű érdeke a kihelyezett pénzének és kamatainak visszaszerzése, vagyis nem a mindenáron való végrehajtás, majd árverés. Olyan egyezséget kell tehát ajánlani az átütemezésre, ami legalábbis valószínűvé teszi a hitelező pénzintézet számára is, hogy a megváltozott körülmények ellenére megkapja majd a pénzét az adóstól.
Ha nem születik időben egyezség a felek között, a bank szerződésszegésre hivatkozva egyoldalúan felmondja azt. Ezzel egyidejűleg fizetési határidőt ad arra, hogy az adós egy összegben teljesítse szerződésben vállalt kötelezettségét. De ha az ügyfél nem volt képes a részleteket törleszteni, hogyan lenne pénze a teljes hitelösszeg azonnali visszafizetésére? Az esetek kétharmadában inkább formalitás az egy összegű visszafizetési lehetőség felajánlása. Amennyiben nem kerül sor a visszafizetésre, a bank érvényesíti az adós által a kölcsön összegére fedezetül felajánlott ingatlanon alapított jelzálogjogát. Ennek következménye lehet aztán az árverésre bocsátás.
Az árverésekre a hitelszerződés felmondása után két-három hónappal kerül sor, de az adósoknak egészen a licit megkezdéséig módjuk van a folyamatot leállítani. A tulajdonosok egyharmada tudja végül összeszedni az ehhez szükséges pénzt a határnapig. Ha ez nem sikerül, még ekkor is, de egyébként az eljárás teljes folyamatában bármikor, módja van az adósnak polgári pert indítani a bankkal szemben az ügylet kapcsán. Ezzel időt lehet ugyan nyerni, de a kamat közben is ketyeg, s ha egyébként jogos a bank követelése, mindenképpen elviszi az ingatlant, csak most már sokkal nagyobb összegű tartozást és kamatot fog a vételárból levonni az értékesítés után. Feltéve, ha marad még valami a vételárból az adós számára a végelszámolásnál.Nem szokott. Legalábbis elég kicsi rá az esély.
Jogtörő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
