Amikor az ember a fogyasztóvédelemre gondol, valódi védelmet remél. A polgári jog meg is adja azokat a garanciákat, amelyeket keretszerűen egy jogszabály biztosíthat. De tartalommal megtölteni a jogalkalmazás során kell, mindenekelőtt a hétköznapi életben. Például a kereskedő-vevő viszonyában. Amikor áramot vásárolunk vagy mobil előfizetést váltunk, fogyasztóként járunk el. Ebben a két esetben például biztosan az általános szerződési feltételek szerint kötünk szerződést. Erről a Polgári Törvénykönyv külön fejezetben, kiemelten rendelkezik. Ebben a helyzetben ugyanis nagy számú fogyasztóval azonos feltételekkel, un. blanketta szerződés által köt üzletet a szolgáltató. Vagyis különösen fontos, hogy a többség érdekei is érvényesüljenek az ügylet során. Nem mindig érvényesülnek. Sőt. Ez napi tapasztalatunk. S ilyenkor a fogyasztó általában nem tudja, hova fordulhat problémájával. Vannak a médiában fórumok, amelyek különösen nagy figyelemmel kísérik a fogyasztói jogok alakulását. Mint "A tévé ügyvédje" az ATV csatornán vagy egyes kritikus fogyasztóvédelmi sajtó kiadványok. Szép misszió, amit tesznek, egyedi esetekben eredményes is lehet, de nagyon sok utánjárás és szakértelem szükségeltetik ahhoz, hogy szélesebb fogyasztói kör számára is hasznos munkát végezzenek. Az említett tévéműsornak vannak ebben fontos eredményei, így maradt legalább egy fórum, ahol gondot fordítanak ezekre az ügyekre. De szélesebb körben a vásárló általában magára hagyatott. Legalább alapszinten ismerni kellene ugyanis a fogyasztói jogokat, az intézményrendszert ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni: esetünkben történt-e bármilyen jogsértés. A következő hetekben bemutatjuk a fogyasztóvédelem európai uniós és magyarországi intézményrendszerét, illetve olyan megtörtént jogeseteket elemzünk ezen a fórumon, amelyek egy-egy típusát mutatják be a leggyakoribb jogsértéseknek a fogyasztói piacon.
Ha van olyan történeted, ami tanulságos lehet mások számára, esetleg még nem találtad meg rá a megoldást, bátran írd meg a Jogtörőbe. Ide a blogba vagy a Facebook oldalra vagy közvetlenül a jogtoro@gmail.com e-mail címre. Ha még megoldatlan, a Jogtörő csapata segít jogorvoslatot találni és megnyugtatóan rendezni az ügyet.
Jogtörő
2010. szeptember 14., kedd
2010. augusztus 10., kedd
A tagország elleni eljárás
Amikor arról beszélünk, hogy az Európai Unió tagország elleni eljárást indíthat Magyarország ellen, akkor egy jogi eljárásra gondolunk, amely pontos részletszabályok szerint zajlik, kiszámítható lépésekkel, időbeli ütemezéssel és várható szankciókkal.
Több más kötelezettséggel együtt azt is vállaltuk a csatlakozási szerződés aláírásával, hogy alávetjük magunkat az Unió szankciós rendszerének, ha megszegjük a szerződésben vállaltakat. Mindegy, hogy maga az állam vagy valamelyik szerve, esetleg az Országgyűlés követte-e ezt el, az Európai Unió szervei előtt a Magyar Köztársaság kerül eljárás alá.
Tagország elleni eljárást a közösségi jog megsértése miatt indítanak. Az a célja, hogy megállapítsa a tagállam jogsértését és kikényszerítse a közösségi jog alkalmazását a tagállam részéről. A tagállam kártérítési kötelezettséggel tartozik a közösségi jogi kötelezettségének megszegéséért, ezért egyéb intézkedések mellett az ítéletben jelentős összegű (általában több millió eurós) bírságra is számítania kell.
Indulhat bármelyik másik uniós tagország panaszára, de úgy is, hogy az erre felhatalmazott szerv, az Európai Bizottság "hivatalból" észleli a közösségi jog megsértését, ezért maga kezdeményezi az eljárás lefolytatását. Barátságtalan lépés ez, és szégyenletes az unió többi tagországa előtt. Súlyos összegeket is kiróhatnak a tagországra büntetésül. Ez azt is jelentheti, hogy nem kaphatja azokat a forrásokat sem, amelyeket pedig az uniós költségvetési ciklus idejére (jelenleg 7 évre) megszavaztak neki. Sőt, akár föl is függeszthetik a jogsértő tagállam tagságát. Erre, a legsúlyosabb büntetésre eddig még nem került sor az Unió történetében.
Magyarország már többször állt tagország elleni eljárás alatt, de eddig mindig sikerült időben megállítani a folyamatot. A legemlékezetesebbre az uniós versenyjog megsértése miatt került sor két évvel ezelőtt. Az Európai Unió még 2002-ben kötelezte Magyarországot arra, hogy módosítsa a médiatörvényben a kábeles szolgáltatókra vonatkozó fejezetet, vagyis szüntesse meg az adminisztratív piaci korlátot a piaci szereplők előtt. Kétharmados törvény lévén, a magyarországi politikai erők nem mutattak erre készséget, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, kezdeményezi Magyarországgal szemben a tagország elleni eljárást. Már az Európai Bírósághoz benyújtandó keresetlevél elfogadásánál tartott a folyamat, amikor a magyar kormány teljesítette a kötelezettségét és előterjesztette az Országgyűlésben a szükséges törvénymódosítást, amit a képviselők aztán meg is szavaztak. Így az Európai Bizottság megszüntette e tárgyban a tagország elleni eljárást ellenünk. Ha nem ez történt volna, a tagságunk felfüggesztése mellett több millió eurós büntetést is kiszabhatott volna Magyarországra az erre felhatalmazott igazságszolgáltatási szerv, az Európai Bíróság.
Nem érdemes az Európai Unió szankciós rendszerével szemben kockázatos játszmákat játszani, mert ott komolyan veszik a szerződéseket, s a jogsértéseket az egyes tagállamokkal szemben is kíméletlenül megtorolják. Számtalan példa mutatja ezt.
Amikor Magyarország aláírta a csatlakozási szerződést azt vállalta, hogy magára nézve kötelezőnek fogadja el az Unió sajátos szabályait, például a jogi rendszerét, és a többi között az uniós politika prioritásait. A fenti példánál maradva a verseny szabadságát. Ez az egyik legérzékenyebb pontja az uniós un. négy szabadságnak!
Összességében azt tudomásul kell venni, hogy az Európai Unióban a leírt szerződésnek, de az adott szónak is kötőereje van, tehát nem lehet sem virtusból sem hátsó szándékkal cselekedni. Ott nem működik a "dupla fenekű" beszéd. És nem lehet kibeszélni a többi tagországgal egyeztetett, elfogadott döntésekből, semmilyen ügyben. Ott a retorzió az ilyen esetekben is mindig jogi, nagyon precízen rögzített és "kőbe vésett" eljárási szabályok szerint zajlik. Soha, sehol nem jó bíróság előtt állni, de az Európai Bíróság ilyen értelemben rosszabb, mint egy szégyenpad.
A tagország elleni eljárást az Európai Bizottság kezdeményezi azonban a keresetlevél benyújtását követően az Európai Bíróság folytatja le és hoz ítéletet.
Az Európai Bírósághoz egyébként fordulhatnak közvetlenül jogorvoslatért a tagországok állampolgárai is, ha országukban olyan jogsérelem érte őket, amelyet a tagország saját igazságszolgáltatási rendszere nem orvosolt. Legalábbis ha így véli a jogsérelmet szenvedett állampolgár. De ezt természetesen nem tagország elleni eljárásnak hívják.
Jogtörő
Több más kötelezettséggel együtt azt is vállaltuk a csatlakozási szerződés aláírásával, hogy alávetjük magunkat az Unió szankciós rendszerének, ha megszegjük a szerződésben vállaltakat. Mindegy, hogy maga az állam vagy valamelyik szerve, esetleg az Országgyűlés követte-e ezt el, az Európai Unió szervei előtt a Magyar Köztársaság kerül eljárás alá.
Tagország elleni eljárást a közösségi jog megsértése miatt indítanak. Az a célja, hogy megállapítsa a tagállam jogsértését és kikényszerítse a közösségi jog alkalmazását a tagállam részéről. A tagállam kártérítési kötelezettséggel tartozik a közösségi jogi kötelezettségének megszegéséért, ezért egyéb intézkedések mellett az ítéletben jelentős összegű (általában több millió eurós) bírságra is számítania kell.
Indulhat bármelyik másik uniós tagország panaszára, de úgy is, hogy az erre felhatalmazott szerv, az Európai Bizottság "hivatalból" észleli a közösségi jog megsértését, ezért maga kezdeményezi az eljárás lefolytatását. Barátságtalan lépés ez, és szégyenletes az unió többi tagországa előtt. Súlyos összegeket is kiróhatnak a tagországra büntetésül. Ez azt is jelentheti, hogy nem kaphatja azokat a forrásokat sem, amelyeket pedig az uniós költségvetési ciklus idejére (jelenleg 7 évre) megszavaztak neki. Sőt, akár föl is függeszthetik a jogsértő tagállam tagságát. Erre, a legsúlyosabb büntetésre eddig még nem került sor az Unió történetében.
Magyarország már többször állt tagország elleni eljárás alatt, de eddig mindig sikerült időben megállítani a folyamatot. A legemlékezetesebbre az uniós versenyjog megsértése miatt került sor két évvel ezelőtt. Az Európai Unió még 2002-ben kötelezte Magyarországot arra, hogy módosítsa a médiatörvényben a kábeles szolgáltatókra vonatkozó fejezetet, vagyis szüntesse meg az adminisztratív piaci korlátot a piaci szereplők előtt. Kétharmados törvény lévén, a magyarországi politikai erők nem mutattak erre készséget, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, kezdeményezi Magyarországgal szemben a tagország elleni eljárást. Már az Európai Bírósághoz benyújtandó keresetlevél elfogadásánál tartott a folyamat, amikor a magyar kormány teljesítette a kötelezettségét és előterjesztette az Országgyűlésben a szükséges törvénymódosítást, amit a képviselők aztán meg is szavaztak. Így az Európai Bizottság megszüntette e tárgyban a tagország elleni eljárást ellenünk. Ha nem ez történt volna, a tagságunk felfüggesztése mellett több millió eurós büntetést is kiszabhatott volna Magyarországra az erre felhatalmazott igazságszolgáltatási szerv, az Európai Bíróság.
Nem érdemes az Európai Unió szankciós rendszerével szemben kockázatos játszmákat játszani, mert ott komolyan veszik a szerződéseket, s a jogsértéseket az egyes tagállamokkal szemben is kíméletlenül megtorolják. Számtalan példa mutatja ezt.
Amikor Magyarország aláírta a csatlakozási szerződést azt vállalta, hogy magára nézve kötelezőnek fogadja el az Unió sajátos szabályait, például a jogi rendszerét, és a többi között az uniós politika prioritásait. A fenti példánál maradva a verseny szabadságát. Ez az egyik legérzékenyebb pontja az uniós un. négy szabadságnak!
Összességében azt tudomásul kell venni, hogy az Európai Unióban a leírt szerződésnek, de az adott szónak is kötőereje van, tehát nem lehet sem virtusból sem hátsó szándékkal cselekedni. Ott nem működik a "dupla fenekű" beszéd. És nem lehet kibeszélni a többi tagországgal egyeztetett, elfogadott döntésekből, semmilyen ügyben. Ott a retorzió az ilyen esetekben is mindig jogi, nagyon precízen rögzített és "kőbe vésett" eljárási szabályok szerint zajlik. Soha, sehol nem jó bíróság előtt állni, de az Európai Bíróság ilyen értelemben rosszabb, mint egy szégyenpad.
A tagország elleni eljárást az Európai Bizottság kezdeményezi azonban a keresetlevél benyújtását követően az Európai Bíróság folytatja le és hoz ítéletet.
Az Európai Bírósághoz egyébként fordulhatnak közvetlenül jogorvoslatért a tagországok állampolgárai is, ha országukban olyan jogsérelem érte őket, amelyet a tagország saját igazságszolgáltatási rendszere nem orvosolt. Legalábbis ha így véli a jogsérelmet szenvedett állampolgár. De ezt természetesen nem tagország elleni eljárásnak hívják.
Jogtörő
2010. augusztus 7., szombat
Miért éppen én?
Amikor valakit egy eljárás alanyává tesz a jog, különösen, ha az büntetőeljárás, arra gondol: miért pont én?! Már maga az a tény, hogy eljárás alá vontak valakit, bizonyos mértékig kirekeszti a társadalomból. Az Alkotmány kimondja: minden ember ártatlan, amíg jogerős bírósági ítélet az ellenkezőjét ki nem mondja. De azt nem mondja az Alkotmány, hogy a bíróságnak ugyanolyan tisztelettel kell bánnia a vádlottal is, mint a sértettel és tanúival. Utólag ugyanis azért nem tud elégtételt adni a bíróság, mert nem engedte érvelni a tárgyaláson a saját ügyében őt. Akkor sem, ha a terhére rótt cselekmény vádja alól a végén felmentik.
Vagy ki adja vissza annak az embernek a becsületét a felmentő ítélet után, akit rabszíjon vezettek kihallgatásokra, tárgyalásokra, igazságügyi orvostani vizsgálatokra, a legnagyobb médianyilvánosság közepette? Senki. De a magyarországi eljárási rend olyan, ami a vád alá helyezettet eleve bűnösként kezeli s stigmát nyom rá. Feljelentésekre szocializált országunkban elég egy rosszindulatú szomszéd, egy haragos, egy önnön kudarcai miatt a másikon elégtételt venni akaró gyenge ember, s igenis bárkivel megtörténhet, hogy a büntetőbíróságon találja magát. Meglehet, rosszakarója meg ott ül az egyébként nyilvános tárgyaláson a nézői padsorokban, sőt. Utóbb, más helyzetben, eredeti összefüggéseiből kiragadva, szentenciaként idéz a tárgyaláson hallottakból. Igaza megmásíthatatlan tudatában. Mert neki nem kellett hozzá törvényes garanciákkal lefolytatott bírósági eljárás, illetve a "hallgattassék meg a másik fél is" - elvének tisztessége, hogy eldöntse: bűnös-e a terhelt. Ő már ítélt. Ő teljes bizonyossággal "tudja", hogy az eljárás alá vont bűnős, s már csak azt nem érti: miért nem négyelték még fel büntetésül. Vannak ilyen jogesetek.
Mindenki ismer ilyen kinyilatkoztató embereket a környezetében. Sokan azonosulnak is velük. De csak addig, amíg egyszer saját maguk vagy közeli hozzátartozójuk vagy valaki a szűk környezetükből nem lesz ilyen eljárás alanya. Akkor megváltozik a dolgok optikája. Ott ülni a vádlottak padján és remegő lábakkal, idegen embereknek bizonygatni olyan evidenciákat, amiket "mindenki tud és tanúsíthat", miközben persze akik tanúsíthatnák, nincsenek ott. Vagy éppen ellenkezőleg! Ott vannak, de időközben a vádlók oldalára ültek. Embert próbáló helyzet.
Amikor a közvélemény egy-egy korrupciós ügy, erőszakos bűncselekmény vagy akár híres ember balesete kapcsán olyan nagy magabiztossággal, a tények, a körülmények teljes ismerete nélkül, gyakran a bulvársajtó "tényfeltárására" hagyatkozva ítéletet mond, előítéletből teszi ezt. Állásfoglalásának semmi köze a joghoz, a jogszerűséghez és az igazsághoz. Ahhoz az igazsághoz, amit a saját életére vonatkoztatva mindenki olyan bőszen számon kér. Mintha igazsága csak neki lenne, a megvádoltnak szinte már az élethez való joga is elveszett volna magával a ténnyel, hogy valamikor valakik rámutattak: te ez vagy az vagy... Függetlenül a vád tárgyától. Nem azokról van itt szó, akiket tetten értek vagy önként, minden kényszer nélkül beismerő vallomást tettek. Az tiszta képlet. De kiszámítható, tisztességes eljárási szabályok nekik is kijárnak.
Ilyenkor van felbecsülhetetlen értéke a jogbiztonságnak. Erre valók az eljárási szabályok. De amíg mi magunk nem kerülünk ilyen helyzetbe, alig érezhetjük át ezt. Hogy mennyire nem mindegy, ha egy gyanúsított, jogerős bírósági ítélet nélkül, akár három évet is ülhet börtönben, mint jelenleg. Mert így semmi nem kényszeríti a nyomozóhatóságot a gyorsabb és eredményesebb munkára, a bíróságot az időben is reális eljárás lefolytatására. Az új tervek szerint a gyanúsítástól a jogerős ítéletig tarthatnák előzetes letartóztatásban a terheltet. Mintegy előrehozott büntetésül. Azt is, akit végül bűncselekmény hiányában felmentenek majd. Ezeket a szempontokat is érdemes mérlegelni, amikor az ember állást foglal különböző bűnügyekben. Mert bármelyikünkkel megtörténhet, hogy egyszer mi kényszerülünk majd feltenni a kérdést magunknak, illetve a környezetünknek: miért éppen én?
Jogtörő
Vagy ki adja vissza annak az embernek a becsületét a felmentő ítélet után, akit rabszíjon vezettek kihallgatásokra, tárgyalásokra, igazságügyi orvostani vizsgálatokra, a legnagyobb médianyilvánosság közepette? Senki. De a magyarországi eljárási rend olyan, ami a vád alá helyezettet eleve bűnösként kezeli s stigmát nyom rá. Feljelentésekre szocializált országunkban elég egy rosszindulatú szomszéd, egy haragos, egy önnön kudarcai miatt a másikon elégtételt venni akaró gyenge ember, s igenis bárkivel megtörténhet, hogy a büntetőbíróságon találja magát. Meglehet, rosszakarója meg ott ül az egyébként nyilvános tárgyaláson a nézői padsorokban, sőt. Utóbb, más helyzetben, eredeti összefüggéseiből kiragadva, szentenciaként idéz a tárgyaláson hallottakból. Igaza megmásíthatatlan tudatában. Mert neki nem kellett hozzá törvényes garanciákkal lefolytatott bírósági eljárás, illetve a "hallgattassék meg a másik fél is" - elvének tisztessége, hogy eldöntse: bűnös-e a terhelt. Ő már ítélt. Ő teljes bizonyossággal "tudja", hogy az eljárás alá vont bűnős, s már csak azt nem érti: miért nem négyelték még fel büntetésül. Vannak ilyen jogesetek.
Mindenki ismer ilyen kinyilatkoztató embereket a környezetében. Sokan azonosulnak is velük. De csak addig, amíg egyszer saját maguk vagy közeli hozzátartozójuk vagy valaki a szűk környezetükből nem lesz ilyen eljárás alanya. Akkor megváltozik a dolgok optikája. Ott ülni a vádlottak padján és remegő lábakkal, idegen embereknek bizonygatni olyan evidenciákat, amiket "mindenki tud és tanúsíthat", miközben persze akik tanúsíthatnák, nincsenek ott. Vagy éppen ellenkezőleg! Ott vannak, de időközben a vádlók oldalára ültek. Embert próbáló helyzet.
Amikor a közvélemény egy-egy korrupciós ügy, erőszakos bűncselekmény vagy akár híres ember balesete kapcsán olyan nagy magabiztossággal, a tények, a körülmények teljes ismerete nélkül, gyakran a bulvársajtó "tényfeltárására" hagyatkozva ítéletet mond, előítéletből teszi ezt. Állásfoglalásának semmi köze a joghoz, a jogszerűséghez és az igazsághoz. Ahhoz az igazsághoz, amit a saját életére vonatkoztatva mindenki olyan bőszen számon kér. Mintha igazsága csak neki lenne, a megvádoltnak szinte már az élethez való joga is elveszett volna magával a ténnyel, hogy valamikor valakik rámutattak: te ez vagy az vagy... Függetlenül a vád tárgyától. Nem azokról van itt szó, akiket tetten értek vagy önként, minden kényszer nélkül beismerő vallomást tettek. Az tiszta képlet. De kiszámítható, tisztességes eljárási szabályok nekik is kijárnak.
Ilyenkor van felbecsülhetetlen értéke a jogbiztonságnak. Erre valók az eljárási szabályok. De amíg mi magunk nem kerülünk ilyen helyzetbe, alig érezhetjük át ezt. Hogy mennyire nem mindegy, ha egy gyanúsított, jogerős bírósági ítélet nélkül, akár három évet is ülhet börtönben, mint jelenleg. Mert így semmi nem kényszeríti a nyomozóhatóságot a gyorsabb és eredményesebb munkára, a bíróságot az időben is reális eljárás lefolytatására. Az új tervek szerint a gyanúsítástól a jogerős ítéletig tarthatnák előzetes letartóztatásban a terheltet. Mintegy előrehozott büntetésül. Azt is, akit végül bűncselekmény hiányában felmentenek majd. Ezeket a szempontokat is érdemes mérlegelni, amikor az ember állást foglal különböző bűnügyekben. Mert bármelyikünkkel megtörténhet, hogy egyszer mi kényszerülünk majd feltenni a kérdést magunknak, illetve a környezetünknek: miért éppen én?
Jogtörő
Egy (jogi) nyelv vagy kettő
Életem első óráján a jogi egyetemen azt mondta az előadó, hogy egy dolgot mindjárt szeretne tisztázni velünk. Ha azt gondoljuk, hogy a jog és az igazság valamilyen viszonyban is van egymással, akkor tévedünk. Mert nincs. Az igazság érzelmi kérdés, és egy kicsit morális. A jog az egészen más. A jog tudomány, sajátos törvényszerűségekkel, amelyeket a kívülállók csak alig képesek fölfogni. Ezért nem is kell nagyon terhelni az embereket ezzel. Különben is, az emberek a törvényeket sem értik, nem tudják a szövegét értelmezni, ahogy a joghallgatók sem. Sokszor még a záróvizsgák előtt sem. Nem volt nevetés a teremben, pedig legalább négyszázan ültünk ott a nagy előadóban. Hideg zuhanyként ért bennünket ez a nyers igazság. Aztán másfél évvel később volt még egy hasonlóan kellemetlen élményünk. Az első büntetőjog előadáson a tanárnő közölte: ezentúl jórészt latinul fog beszélni. Mikor valaki megkérdezte tőle, miért, azt válaszolta: mert mi, jogtudó emberek, egy különleges kaszthoz tartozunk, és az együvé tartozásunkat a közös nyelvvel is kifejezzük. Már akkor arra gondoltam, de persze nem mertem föltenni a kérdést hangosan, hogy akkor hogyan fogjuk megértetni magunkat az ügyfelekkel? Egyáltalán hogyan értetik meg ők magukat az igazságszolgáltatás fórumain, ha a "tanult" emberek saját tudományukkal kapcsolatban csak az általuk ismert nyelven hajlandóak kommunikálni? Hát, ez rejtély. Aztán az évek alatt a jogi egyetemen is kiderült, nem ennyire rossz a helyzet. A jogszabályokat érthető magyar nyelven írják, és az ügyvéd ügyfelével, illetve a jogász a hivatalokkal ugyancsak az állam hivatalos nyelvén beszél, s viszonylag kevés latin kifejezést használ e közben. Akkor még nem gondoltunk rá, hogy a legkevésbé a latin és a magyar nyelv különbsége okozza a gondot. Nekünk és az állampolgároknak. Mindenkinek, akinek dolga akad a joggal. Pedig előbb-utóbb mindenkinek dolga akad vele. Itt van mindjárt a fogantatás, majd a "pocaklakás" időszaka, amikor még nincs szánk és nincs hangunk, hogy kiköveteljük a jogainkat vagy akár visszautasítsuk a kötelezettségeinket, azok mégis keletkeztek. Csupán azzal a ténnyel, hogy mi megfogantunk és ott fejlődünk egy már élő, lélegző emberi szervezetben. Szülőanyánk testében. Még meg sem születtünk, de máris reménybeli örökösökként "létezünk", ha jövendő szülőinkkel netán valami történne, mondjuk, meghalnának, mielőtt mi kidugjuk a fejünket a világra. Mert a jog már tud rólunk. És mi sem tehetünk úgy, mintha nem létezne. És anyánk és apánk sem tehet úgy. Mert ha egyszer itt vagyunk a földön, egy társadalom tagjaiként, a kényszerek veszik át az uralmat az életünk fölött. És ez ellen nem tehetünk semmit. Pedig ebben nem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy vajon egy nyelvet beszélünk-e majd az igazságszolgáltatás embereivel. Bárcsak ez lenne az ember legnagyobb problémája az igazságszolgáltatással!
Jogtörő
Jogtörő
2010. június 27., vasárnap
Joghatóság, hatáskör, illetékesség
A joghatóság kérdésének különösen akkor van jelentősége, ha a felek egyike vagy másika nem abban az országban él/működik, ahol a jogvita keletkezett. Ha például Magyarország területén egy másik országból érkezett személlyel vagy gazdasági társasággal szemben merül fel kifogás, adódik a kérdés: hol pereskedjenek a felek? Magyarországon? A saját országukban? Esetleg egy harmadik országban? Mind a három lehetséges.
A joghatóság alapjában véve a peres ügyek elosztásának rendje az egyes államok között. Ezt a rendet általában nemzetközi szerződések szabályozzák. A joghatóság tehát arra a kérdésre ad választ: hol tárgyalják majd az ügyet, mely országban?
Egy ország jogi rendszerében különböző szinten eljáró bíróságok biztosítják a jogorvoslatot. Magyarországon vannak helyi- és megyei bíróságok, az Ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság.
A Polgári Perrendtartás (Pp.)23. §-a tételesen felsorolja, milyen ügyek tartoznak a megyei bíróságok hatáskörébe. Ilyenek a többi között a közigazgatási perek, a személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult perek, az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek, a tisztességtelen szerződési feltételekkel összefüggő perek, valamint a legfontosabb cégperek. A felsorolás pontos, érthető a törvényben. Látszólag egyszerű megítélni a hatáskör kérdését.
A Pp. 23. §-a úgy szól: amely ügyek nem sorolhatóak a megyei bíróságok hatáskörébe, azokat biztosan a helyi bíróságok tárgyalják. De mégsem ilyen egyértelmű ez. Vegyük azt a példát, ha eladtunk valakinek valamit hat millió forintért, utóbb azonban jogvitánk támad az ügylettel kapcsolatban. A Pp. 23 § a) pontja szerint azon vagyonjogi perek, amelyek tárgyának értéke meghaladja az öt millió forintot, a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak. De mi van, ha időközben bebizonyosodik: ez az érték csak 4,9 millió forint vagy még annyi sem? Akkor per közben másik bírósághoz kerül az ügy tárgyalása? Bármilyen hihetetlen, de van, amikor igen! A hatáskör kérdése akár a per kimenetélét is eldöntheti, ha a peres felek azt jól használják fel pertaktikai szempontból. Határozottan esélyesebbek vagyunk saját országunkban a pernyertességre egy másik országból származó féllel szemben, mint amennyire azok lennénk az ő hazájában.
Összességében tehát: a hatáskör jelentősen függ a per jellegétől, illetve a pertárgyértéktől. A hatáskör kérdése arra ad választ, milyen szintű bíróságon tárgyalják az ügyet.
Egészen más az illetékesség kérdése. Ha már tudjuk, hogy milyen szintű bíróságra tartozik az ügyünk, el kell dönteni, hogy az a bíróság területileg hol található.
Korábban idéztem itt az Európai Bíróság két hónappal ezelőtti ítéletét arról, hogy vajon hol kell tárgyalni annak a nyíregyházi férfinak az ügyét, akit az egyik budapesti székhelyű mobilszolgáltató perelt be valami miatt. A felperes a keresetlevelét az ő székhelye szerinti bíróságra nyújtotta be, amely itt van Budapesten. Ez a felperesnek így kényelmes volt. Jól ismerte a körülményeket, a bírókat. S a párhuzamosan vitt hasonló pereket is sokkal kisebb költséggel tudta így bonyolítani. Az alperesnek azonban minden egyes tárgyalásra Budapestre kellett utaznia. Ez elviselhetetlen költséget okozott volna számára, ezért a pert már I. fokon elveszítette. És nem csak a személyes megjelenésről van itt szó. Ha az ügyfél a bíróságnak valamilyen beadványt akár csak postán akar eljuttatni, 600 forintba kerül az ajánlott-tértivevény postai díja! Gondoljuk ezt tovább olyan élethelyzetben, amikor a napi kenyérre sem elegendő valakinek a pénze! Ilyenkor az embernek esélye sincs arra, hogy éljen jogaival vagy egyszerűen megvédje az érdekeit a felperessel szemben. A konkrét ügyben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy a bírósági illetékesség okán nem lehet hátrányos helyzetbe hozni egyetlen peres felet sem. A bíróság köteles hivatalból áttenni az ügyet olyan illetékes bíróságra, amelyen egyik félnek sem kell elviselhetetlen anyagi terhet elszenvednie a perviteltől.
Az illetékesség általános szabálya szerint az a bíróság illetékes, amely területén az alperes lakik, illetve ha jogi személyiségű társaságról van szó, ahol a székhelye található. Feltéve, hogy az adott perre más bíróság kizárólagos illetékessége nincs megállapítva. Itt a hangsúly a kizárólagoson van. Nagyon egyszerű lenne ez, és jól működne, ha alkalomadtán nem ügyeskednének az illetékességgel is a peres felek.
Az Ítélőtáblára és/vagy a Legfelsőbb Bíróságra, főszabály szerint, a fellebbezések révén kerül egy ügy.
Akármilyen logikusnak is tűnnek a részletszabályok, nem könnyű kiigazodni a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályai között. Az állampolgároknak nem is kell. A polgári jog szabályai szerint bárki, bármelyik bíróságon benyújthatja írásban vagy jegyzőkönyvebe mondhatja szóban a keresetlevelét akkor is, ha az nem a hatáskörrel, illetve illetékességgel bíró bíróság az adott ügyben. A bíróság hivatalból átteszi majd az ügyet a hatáskörrel bíró és illetékes bíróságra. Ez arra az esetre érvényes szabály, ha nem jogi képviselő jár el az ügyfél nevében.
A bíróságnak és az ügyvédeknek természetesen pontosan ismerniük kell a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályait.
Jogtörő
A joghatóság alapjában véve a peres ügyek elosztásának rendje az egyes államok között. Ezt a rendet általában nemzetközi szerződések szabályozzák. A joghatóság tehát arra a kérdésre ad választ: hol tárgyalják majd az ügyet, mely országban?
Egy ország jogi rendszerében különböző szinten eljáró bíróságok biztosítják a jogorvoslatot. Magyarországon vannak helyi- és megyei bíróságok, az Ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság.
A Polgári Perrendtartás (Pp.)23. §-a tételesen felsorolja, milyen ügyek tartoznak a megyei bíróságok hatáskörébe. Ilyenek a többi között a közigazgatási perek, a személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult perek, az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek, a tisztességtelen szerződési feltételekkel összefüggő perek, valamint a legfontosabb cégperek. A felsorolás pontos, érthető a törvényben. Látszólag egyszerű megítélni a hatáskör kérdését.
A Pp. 23. §-a úgy szól: amely ügyek nem sorolhatóak a megyei bíróságok hatáskörébe, azokat biztosan a helyi bíróságok tárgyalják. De mégsem ilyen egyértelmű ez. Vegyük azt a példát, ha eladtunk valakinek valamit hat millió forintért, utóbb azonban jogvitánk támad az ügylettel kapcsolatban. A Pp. 23 § a) pontja szerint azon vagyonjogi perek, amelyek tárgyának értéke meghaladja az öt millió forintot, a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak. De mi van, ha időközben bebizonyosodik: ez az érték csak 4,9 millió forint vagy még annyi sem? Akkor per közben másik bírósághoz kerül az ügy tárgyalása? Bármilyen hihetetlen, de van, amikor igen! A hatáskör kérdése akár a per kimenetélét is eldöntheti, ha a peres felek azt jól használják fel pertaktikai szempontból. Határozottan esélyesebbek vagyunk saját országunkban a pernyertességre egy másik országból származó féllel szemben, mint amennyire azok lennénk az ő hazájában.
Összességében tehát: a hatáskör jelentősen függ a per jellegétől, illetve a pertárgyértéktől. A hatáskör kérdése arra ad választ, milyen szintű bíróságon tárgyalják az ügyet.
Egészen más az illetékesség kérdése. Ha már tudjuk, hogy milyen szintű bíróságra tartozik az ügyünk, el kell dönteni, hogy az a bíróság területileg hol található.
Korábban idéztem itt az Európai Bíróság két hónappal ezelőtti ítéletét arról, hogy vajon hol kell tárgyalni annak a nyíregyházi férfinak az ügyét, akit az egyik budapesti székhelyű mobilszolgáltató perelt be valami miatt. A felperes a keresetlevelét az ő székhelye szerinti bíróságra nyújtotta be, amely itt van Budapesten. Ez a felperesnek így kényelmes volt. Jól ismerte a körülményeket, a bírókat. S a párhuzamosan vitt hasonló pereket is sokkal kisebb költséggel tudta így bonyolítani. Az alperesnek azonban minden egyes tárgyalásra Budapestre kellett utaznia. Ez elviselhetetlen költséget okozott volna számára, ezért a pert már I. fokon elveszítette. És nem csak a személyes megjelenésről van itt szó. Ha az ügyfél a bíróságnak valamilyen beadványt akár csak postán akar eljuttatni, 600 forintba kerül az ajánlott-tértivevény postai díja! Gondoljuk ezt tovább olyan élethelyzetben, amikor a napi kenyérre sem elegendő valakinek a pénze! Ilyenkor az embernek esélye sincs arra, hogy éljen jogaival vagy egyszerűen megvédje az érdekeit a felperessel szemben. A konkrét ügyben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy a bírósági illetékesség okán nem lehet hátrányos helyzetbe hozni egyetlen peres felet sem. A bíróság köteles hivatalból áttenni az ügyet olyan illetékes bíróságra, amelyen egyik félnek sem kell elviselhetetlen anyagi terhet elszenvednie a perviteltől.
Az illetékesség általános szabálya szerint az a bíróság illetékes, amely területén az alperes lakik, illetve ha jogi személyiségű társaságról van szó, ahol a székhelye található. Feltéve, hogy az adott perre más bíróság kizárólagos illetékessége nincs megállapítva. Itt a hangsúly a kizárólagoson van. Nagyon egyszerű lenne ez, és jól működne, ha alkalomadtán nem ügyeskednének az illetékességgel is a peres felek.
Az Ítélőtáblára és/vagy a Legfelsőbb Bíróságra, főszabály szerint, a fellebbezések révén kerül egy ügy.
Akármilyen logikusnak is tűnnek a részletszabályok, nem könnyű kiigazodni a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályai között. Az állampolgároknak nem is kell. A polgári jog szabályai szerint bárki, bármelyik bíróságon benyújthatja írásban vagy jegyzőkönyvebe mondhatja szóban a keresetlevelét akkor is, ha az nem a hatáskörrel, illetve illetékességgel bíró bíróság az adott ügyben. A bíróság hivatalból átteszi majd az ügyet a hatáskörrel bíró és illetékes bíróságra. Ez arra az esetre érvényes szabály, ha nem jogi képviselő jár el az ügyfél nevében.
A bíróságnak és az ügyvédeknek természetesen pontosan ismerniük kell a joghatóság, a hatáskör és az illetékesség szabályait.
Jogtörő
2010. június 26., szombat
Szóbeli perindítás
Mit tegyen az ember, ha nem tud vagy nem akar jogi képviselőt (ügyvédet) megfizetni, de olyan ügye van, ami sajnos csak bíróságon rendezhető? Első körben nem azt ajánlanám, hogy írjon egyedül keresetlevelet, mert arra - bármilyen szomorú - frissen végzett jogászok sem feltétlenül képesek.
A polgári eljárásjog "bibliája", a Polgári Perrendtartás (Pp.) lehetővé teszi, hogy ne írásban, hanem akár szóban, jegyzőkönyvbe mondva indítson valaki valamilyen ügyben pert a bíróságon. Ebben az esetben félfogadási időben fel kell keresni a bíróságot és ott kérni, hogy szóban adhassa elő keresetét. A bíróság erre felhatalmazott alkalmazottja lejegyzi a szóban előadottakat, az így keletkezett dokumentumot az ügyfél aláírja, s lehet, hogy elindul a bírósági per. Ha mégsem, az nem a szóbeliséggel függ össze.
Ha a keresetlevél olyan hibában szenved, amely miatt a bíróság nem képes az idézést kibocsátani, ezért nem kezdődhet meg a peres eljárás, akkor vagy hiánypótlásra szólítja fel az ügyfelet vagy pedig idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet.
A Pp. 130.§-a hosszan sorolja azokat az okokat, amelyek alapot adnak a bíróságnak a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására. Ezek között szerepelnek olyan okok is, amelyek csak abban az esetben adnak alapot erre, ha nem jogi képviselővel jár el az ügyben az ügyfél. Vagyis saját maga gondoskodik ügye viteléről. Ugyanebben a szakaszban ugyanis úgy rendelkezik a jogszabály, hogy a bíróság azonnal elutasítja a keresetlevelet, ha azt jogi képviselő nyújtja be hiányosan vagy hibásan. Elvárja ugyanis a törvény, hogy a jogvégzett emberek, főként a bírósági pervitelre egyedüliként jogosultak, vagyis az ügyvédek, valóban jól képzett szakemberek legyenek. A munkájukat kifogástalanul végezzék. Felfoghatjuk ezt egyfajta "MEO-nak" is az ügyvédi munkát illetően.
Nem jelenti ez azonban mégsem azt, hogy feltétlenül az ügyvéd hibázik, amikor a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet. Nem egyszer előfordul a napi gyakorlatban, hogy az ügyfél akkor is ragaszkodik a benyújtáshoz, amikor nem tudja megadni az Alperes fellelhetőségét, vagyis lakcímét, így a bíróság nem képes idézni őt a tárgyalásra. Vagy éppen hogy pontos adatokat szolgáltat, de Alperes ott már nem található meg, új lakcímet pedig nem hagyott hátra. A polgári bíróságnak nem dolga keresni az Alperest. Erről a felperesnek kell gondoskodnia. Ugyanakkor a Pp. más lehetőségeket is nyújt a peres eljárásról való értesítésre. Például a hirdetményi idézést.
Egy biztos: ha az ügyfél személyesen kezdeményezi a perindítást a bíróságon, akár szóban, akár írásban, vagyis nem képviselő útján jár el, a bíróság valamivel enyhébb eljárási szabályokat alkalmaz az egész peres eljárásban. Legalábbis átmenetileg nagyobb így a peres fél mozgástere a per során. Nem várható el ugyanis, hogy a nem jogvégzett ügyfél ismerjen minden részletet az eljárási jogból vagy éppen az anyagi jogból. Ugyanakkor pedig nem sérülhet az állampolgár ahhoz fűződő alkotmányos joga, hogy ügyét a független bíróság elé tárja, s az ott pártatlan elbírálásban részesüljön. Nem fordulhat elő, hogy valaki azért ne élhessen jogorvoslattal valamilyen ügyében, mert nincs pénze jogi képviseletre. Jól van kitalálva az eljárásjogi rendszer, többféle biztosítékot nyújt az ügyfél számára a bírósági eljárás során.
Ezekkel a jogokkal ugyanakkor vissza is lehet élni. A polgári jog ismeri a joggal való visszaélés fogalmát, amit a bíróság - ha az bizonyítható - alaposan megtorol. Nem érdemes tehát ezekkel ügyeskedni, mert az a bíróságon többnyire hamar lelepleződik. Persze, hogy hol a határ a pervitelben a joggal való visszaélés és az ügyes (kreatív) jogalkalmazás között, az egészen más kérdés. A gyakorlat azt mutatja, meglehetősen tág ez a határ. Az igazságszolgáltatás előtti képviseletre egyedüliként jogosult jogi szakembereknek, vagyis az ügyvédeknek éppen az a dolguk, hogy teljes szaktudásukat latba vetve, ezt jól eltalálják. Maguk között egyébként ezt pertaktikának is szokták nevezni.
Jogtörő
A polgári eljárásjog "bibliája", a Polgári Perrendtartás (Pp.) lehetővé teszi, hogy ne írásban, hanem akár szóban, jegyzőkönyvbe mondva indítson valaki valamilyen ügyben pert a bíróságon. Ebben az esetben félfogadási időben fel kell keresni a bíróságot és ott kérni, hogy szóban adhassa elő keresetét. A bíróság erre felhatalmazott alkalmazottja lejegyzi a szóban előadottakat, az így keletkezett dokumentumot az ügyfél aláírja, s lehet, hogy elindul a bírósági per. Ha mégsem, az nem a szóbeliséggel függ össze.
Ha a keresetlevél olyan hibában szenved, amely miatt a bíróság nem képes az idézést kibocsátani, ezért nem kezdődhet meg a peres eljárás, akkor vagy hiánypótlásra szólítja fel az ügyfelet vagy pedig idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet.
A Pp. 130.§-a hosszan sorolja azokat az okokat, amelyek alapot adnak a bíróságnak a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására. Ezek között szerepelnek olyan okok is, amelyek csak abban az esetben adnak alapot erre, ha nem jogi képviselővel jár el az ügyben az ügyfél. Vagyis saját maga gondoskodik ügye viteléről. Ugyanebben a szakaszban ugyanis úgy rendelkezik a jogszabály, hogy a bíróság azonnal elutasítja a keresetlevelet, ha azt jogi képviselő nyújtja be hiányosan vagy hibásan. Elvárja ugyanis a törvény, hogy a jogvégzett emberek, főként a bírósági pervitelre egyedüliként jogosultak, vagyis az ügyvédek, valóban jól képzett szakemberek legyenek. A munkájukat kifogástalanul végezzék. Felfoghatjuk ezt egyfajta "MEO-nak" is az ügyvédi munkát illetően.
Nem jelenti ez azonban mégsem azt, hogy feltétlenül az ügyvéd hibázik, amikor a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasítja a keresetlevelet. Nem egyszer előfordul a napi gyakorlatban, hogy az ügyfél akkor is ragaszkodik a benyújtáshoz, amikor nem tudja megadni az Alperes fellelhetőségét, vagyis lakcímét, így a bíróság nem képes idézni őt a tárgyalásra. Vagy éppen hogy pontos adatokat szolgáltat, de Alperes ott már nem található meg, új lakcímet pedig nem hagyott hátra. A polgári bíróságnak nem dolga keresni az Alperest. Erről a felperesnek kell gondoskodnia. Ugyanakkor a Pp. más lehetőségeket is nyújt a peres eljárásról való értesítésre. Például a hirdetményi idézést.
Egy biztos: ha az ügyfél személyesen kezdeményezi a perindítást a bíróságon, akár szóban, akár írásban, vagyis nem képviselő útján jár el, a bíróság valamivel enyhébb eljárási szabályokat alkalmaz az egész peres eljárásban. Legalábbis átmenetileg nagyobb így a peres fél mozgástere a per során. Nem várható el ugyanis, hogy a nem jogvégzett ügyfél ismerjen minden részletet az eljárási jogból vagy éppen az anyagi jogból. Ugyanakkor pedig nem sérülhet az állampolgár ahhoz fűződő alkotmányos joga, hogy ügyét a független bíróság elé tárja, s az ott pártatlan elbírálásban részesüljön. Nem fordulhat elő, hogy valaki azért ne élhessen jogorvoslattal valamilyen ügyében, mert nincs pénze jogi képviseletre. Jól van kitalálva az eljárásjogi rendszer, többféle biztosítékot nyújt az ügyfél számára a bírósági eljárás során.
Ezekkel a jogokkal ugyanakkor vissza is lehet élni. A polgári jog ismeri a joggal való visszaélés fogalmát, amit a bíróság - ha az bizonyítható - alaposan megtorol. Nem érdemes tehát ezekkel ügyeskedni, mert az a bíróságon többnyire hamar lelepleződik. Persze, hogy hol a határ a pervitelben a joggal való visszaélés és az ügyes (kreatív) jogalkalmazás között, az egészen más kérdés. A gyakorlat azt mutatja, meglehetősen tág ez a határ. Az igazságszolgáltatás előtti képviseletre egyedüliként jogosult jogi szakembereknek, vagyis az ügyvédeknek éppen az a dolguk, hogy teljes szaktudásukat latba vetve, ezt jól eltalálják. Maguk között egyébként ezt pertaktikának is szokták nevezni.
Jogtörő
A jog mint rendszer
Ha egy jogi ügybe keveredünk, mindjárt az elején ott a "banánhéj", amelyen elcsúszhatunk: ha jogi szempontból nézve nem megfelelően ítéljük meg a helyzetet. Természetesen csak abban az esetben, ha nem jogi képviselő (ügyvéd) által járunk el, hanem saját magunk vesszük kezünkbe az ügyet. Ha valóban a bíróságra van szükség az ügy eldöntéséhez, akkor ezt semmiképpen nem ajánlanám jogi képviselő nélkül tenni.
A jog maga egy rendszer. Az én felfogásom szerint egy óriási puzzle, ahol minden egyes darabnak helye van, de csak egyetlen helye. Így lehet egész a kép. Az európai jogrendszerek alapja többnyire a római jog. A Harvard Egyetem Római jog című tantárgyának (angol nyelvű)tankönyvében 12 ezer szócikket jelez a szoftver. Ez 12 ezer puzzle darabot jelent. És a római jog még nem ismerte például a szerzői jogot, az iparjogvédelmet, a versenyjogot a maga részletszabályaival. Vagy a mai koréhoz mérve egészen leegyszerűsítve fogta fel a büntető jogot. Hogy csak néhány példát említsek abból a rendszerből, ami még csak az alapja a jelenlegi jogrendünknek.
Érteni kell tehát ezt a rendszert, el kell tudni igazodni benne és nagyon sok apró kis szabályt kell ismerni ahhoz, hogy az adott ügyben el tudjuk dönteni: mi is a teendő. Ha már biztosnak tűnik, hogy a független bíróság döntésére van szükség az ügyünkben, akkor azt kell tudni: hogyan, hova "jelentsük", hogy jogorvoslatot kérünk valamilyen problémánkra. A jog ezt úgy mondja: keresettel fordulunk a bírósághoz. Keresetlevélben fogalmazzuk meg az ügyünket, és pontosan "kérdezünk", illetve kérünk a bíróságtól. A polgári bíróság eljárása a jogszabályok előírása szerint kérelemhez kötött. A bíróság arra a "kérdésre válaszolhat", vagyis abban a kérdésben dönthet, amelyet hozzá intéztek. Másra nem! Tehát egyértelműen kérnünk kell a bíróságtól, hogy milyen kérdésben döntsön. Amit nem kérünk, abban nem fog dönteni akkor sem, ha a bíróság látja, hogy akár helye lehetne bírói döntésnek ebben vagy abban a kérdésben is.
Egy példa. Felek egyike olyan követeléssel szemben (is) védekezik a bíróságon, amely követelés valójában már elévült. Mert ezt, mondjuk, nem veszi észre. Hiába látja ezt a bíró, nem adhat jogi "tanácsot" az érintett félnek, mert akkor sérülne a pártatlansága. Az ítéletben azonban majd rámutat az ügy okafogyottságára elévülés miatt, amikor ítéletében indokolja a kereset elutasítását. Csakhogy addigra elment a peres felek ideje, pénze. Az adófizetők pénzéből működtetett bíróságokéiról nem is beszélve.
Minden bírósági döntés határozat. Ennek formája lehet végzés, ha eljárási kérdésről van szó, s ítélet, ha az az ügy érdemi részében, vagyis tartalmában született bírói döntést tartalmazza. Mind a végzést, mind pedig az ítéletet meg lehet fellebbezni magasabb jogi fórumnál. Sőt. Vannak helyzetek, amikor még a jogerőre emelkedett érdemi döntéssel, vagyis ítélettel szemben is helye van jogorvoslatnak. Ez a Legfelsőbb Bíróság előtt történik.
Mint látható, ez több szereplős, bonyolult rendszer, sok apró szabállyal. Ezért fontos, hogy jogi képviselő (ügyvéd) közreműködésével nyújtjuk-e be a bíróságra a keresetlevelet vagy pedig saját magunk járunk el saját ügyünkben. Nyilvánvalóan megspórolva így az ügyvédi munkadíjat.
Jó szem előtt tartani: a veszteségünk jóval nagyobb lehet egy vesztett per következtében, mint lenne, ha a pereskedés előtt szakemberrel együtt mérnénk fel az esélyeket. Nem is beszélve a pervitelről, ami eldöntheti magát a per kimenetelét. Függetlenül attól, hogy nekünk van-e igazunk vagy a másik félnek. Valami oka csak van annak, ugye, hogy az egyik ügyvéd sorra nyeri a pereket, a másik pedig nem. Minden szakmában vannak nagyon tehetséges, jól képzett szakemberek és gyengék vagy éppen teljességgel alkalmatlanok. Miért pont az ügyvédek köre lenne ez alól kivétel?
A világ ilyen. Nem győz mindig az igazság. A jog és az igazság, a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem feltétlenül esik egybe. Ez a realitás, ezzel kell számolnunk mindennapi ügyeinkben.
Jogtörő
A jog maga egy rendszer. Az én felfogásom szerint egy óriási puzzle, ahol minden egyes darabnak helye van, de csak egyetlen helye. Így lehet egész a kép. Az európai jogrendszerek alapja többnyire a római jog. A Harvard Egyetem Római jog című tantárgyának (angol nyelvű)tankönyvében 12 ezer szócikket jelez a szoftver. Ez 12 ezer puzzle darabot jelent. És a római jog még nem ismerte például a szerzői jogot, az iparjogvédelmet, a versenyjogot a maga részletszabályaival. Vagy a mai koréhoz mérve egészen leegyszerűsítve fogta fel a büntető jogot. Hogy csak néhány példát említsek abból a rendszerből, ami még csak az alapja a jelenlegi jogrendünknek.
Érteni kell tehát ezt a rendszert, el kell tudni igazodni benne és nagyon sok apró kis szabályt kell ismerni ahhoz, hogy az adott ügyben el tudjuk dönteni: mi is a teendő. Ha már biztosnak tűnik, hogy a független bíróság döntésére van szükség az ügyünkben, akkor azt kell tudni: hogyan, hova "jelentsük", hogy jogorvoslatot kérünk valamilyen problémánkra. A jog ezt úgy mondja: keresettel fordulunk a bírósághoz. Keresetlevélben fogalmazzuk meg az ügyünket, és pontosan "kérdezünk", illetve kérünk a bíróságtól. A polgári bíróság eljárása a jogszabályok előírása szerint kérelemhez kötött. A bíróság arra a "kérdésre válaszolhat", vagyis abban a kérdésben dönthet, amelyet hozzá intéztek. Másra nem! Tehát egyértelműen kérnünk kell a bíróságtól, hogy milyen kérdésben döntsön. Amit nem kérünk, abban nem fog dönteni akkor sem, ha a bíróság látja, hogy akár helye lehetne bírói döntésnek ebben vagy abban a kérdésben is.
Egy példa. Felek egyike olyan követeléssel szemben (is) védekezik a bíróságon, amely követelés valójában már elévült. Mert ezt, mondjuk, nem veszi észre. Hiába látja ezt a bíró, nem adhat jogi "tanácsot" az érintett félnek, mert akkor sérülne a pártatlansága. Az ítéletben azonban majd rámutat az ügy okafogyottságára elévülés miatt, amikor ítéletében indokolja a kereset elutasítását. Csakhogy addigra elment a peres felek ideje, pénze. Az adófizetők pénzéből működtetett bíróságokéiról nem is beszélve.
Minden bírósági döntés határozat. Ennek formája lehet végzés, ha eljárási kérdésről van szó, s ítélet, ha az az ügy érdemi részében, vagyis tartalmában született bírói döntést tartalmazza. Mind a végzést, mind pedig az ítéletet meg lehet fellebbezni magasabb jogi fórumnál. Sőt. Vannak helyzetek, amikor még a jogerőre emelkedett érdemi döntéssel, vagyis ítélettel szemben is helye van jogorvoslatnak. Ez a Legfelsőbb Bíróság előtt történik.
Mint látható, ez több szereplős, bonyolult rendszer, sok apró szabállyal. Ezért fontos, hogy jogi képviselő (ügyvéd) közreműködésével nyújtjuk-e be a bíróságra a keresetlevelet vagy pedig saját magunk járunk el saját ügyünkben. Nyilvánvalóan megspórolva így az ügyvédi munkadíjat.
Jó szem előtt tartani: a veszteségünk jóval nagyobb lehet egy vesztett per következtében, mint lenne, ha a pereskedés előtt szakemberrel együtt mérnénk fel az esélyeket. Nem is beszélve a pervitelről, ami eldöntheti magát a per kimenetelét. Függetlenül attól, hogy nekünk van-e igazunk vagy a másik félnek. Valami oka csak van annak, ugye, hogy az egyik ügyvéd sorra nyeri a pereket, a másik pedig nem. Minden szakmában vannak nagyon tehetséges, jól képzett szakemberek és gyengék vagy éppen teljességgel alkalmatlanok. Miért pont az ügyvédek köre lenne ez alól kivétel?
A világ ilyen. Nem győz mindig az igazság. A jog és az igazság, a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem feltétlenül esik egybe. Ez a realitás, ezzel kell számolnunk mindennapi ügyeinkben.
Jogtörő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
