"Közüzemi kódex" a fogyasztók védelmében

Nincs ember ma Magyarországon, akit valamilyen formában ne érintenének a közüzemi számlákkal kapcsolatos zavarok. Beleértve a csecsemőket is. Még ha helyettük a szüleik küzdenek is a nem egyszer teljesen egyoldalú szerződési feltételekkel. Mert a közművek szolgáltatóival polgári jogi jogviszony jön létre, amikor aláírjuk a szolgáltatás igénybevételéről szóló "nyomtatványokat". Amelyek így nem egyszerűen kitöltendő papírok, hanem a két fél által tett egybehangzó akaratnyilatkozatok. Vagyis szerződések.

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozza a szerződéses jogviszonyt. Külön rendelkezései szólnak az általános szerződési feltételekről. Ilyenek például a bankok, a biztosítók, a telefontársaságok szerződései. S ez a villany, a gáz igénybevételének jogi kerete is. A Ptk. elvileg kizárja az erőfölénnyel való visszaélést ezekben a jogviszonyokban, az élet azonban sajnos képes "átírni" a jogot. A szolgáltató olyan formájú és szerkezetű számlát küld az ügyfelének, amit az egyetemi diplomával is képtelen értelmezni. Ha azonban nem fizet határidőre, akkor simán kikapcsolja a szolgáltatást. És persze csak búsás "költségtérítésért" állítja azt vissza. Az ügyfélnek ebben a helyzetben egyetlen joga és kötelessége marad: fizetni, minden körülmények között. Gáz és főként villany nélkül egyszerűen nem működik a háztartás. Ezért olyan fontos, hogy a közüzemi szolgáltatókkal szemben különösen erős védelmet kapjanak a fogyasztók.

Április elején un. közüzemi kódex bevezetését határozta el a Kormány. Ennek megfelelően egyszerűsödnek a gáz-, illetve a villanyszámlák, egységesebbé válik a számlák szerkezete, s amennyiben a fogyasztó kéri, a szolgáltató köteles lesz elektronikus számlát kibocsátani. Hogy a fogyasztók megértsék a jelenleg még rendkívül bonyolult számlákat, a jövőben a számla első oldala csak a fogyasztó adatait és a számla értékét tartalmazza majd, további információk pedig a hátoldalon, illetve a szolgáltató honlapján lesznek elérhetőek.

A dokumentum egyebek között azt is tartalmazza, hogy a fogyasztó beadványára a szolgáltató 15 napon belül köteles lesz érdemi választ adni. Ugyancsak üdvözlendő, hogy a tartozás miatt kikapcsolt szolgáltatást a számla kifizetését követő két napon belül vissza kell kapcsolni. Ez hatékonyabb munkára ösztönözheti a szolgáltatókat. Ha a szolgáltató egy napot csúszik a visszakapcsolással, köteles a fogyasztónak kötbérként kifizetni a visszakapcsolási díj felét, két napos vagy annál hosszabb csúszás estén pedig a teljes összeget

A szolgáltatóváltás szabályait, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat – például a mérő felszerelésének árát – is újra szabályozzák.

A kormány határozatában pontosította a szolgáltató-váltás szabályait is. Ezentúl a szolgáltatók nem húzhatják el hónapokig a jogviszony megszüntetését, illetve az ügyfél "átadását" a másik, hasonló szolgáltatást nyújtó piaci szereplőnek.

A változások közé tartozik, hogy a jövőben a szolgáltatóknak az üzletszabályzatban kötelező lesz meghatározni például, hogy mennyibe kerül egy óra felszerelésének, illetve visszakapcsolásának díja. Az üzletszabályzatot, ahogy eddig is, a szerződés aláírásakor át kell adni az ügyfélnek.

Ezek a legfontosabb változások, amelyek legkésőbb az év végén hatályba lépnek majd. A félév türelmi idő azért szükséges, hogy elegendő idejük legyen a közmű szolgáltatóknak az átállásra, illetve felkészülhessenek ügyfélszolgálati irodáikban az új szabályok betartására. Persze, ősrégi elv: minden szabály annyit ér, amennyit betartanak belőle. Ez azonban nem akadálya annak, hogy az erre létrehozott közintézmények, mint például a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek eleget tegyenek törvényi kötelezettségeiknek és intézkedéseikkel rákényszerítsék a piacon a szolgáltatókat a szabályok betartására. Különösen, hogy most már legalább formálisan verseny van a közmű szolgáltatók között is. Elvileg tehát maga az ügyfél dönt: melyik szolgáltatónál szeretné elkölteni a pénzét, amit villanyra, gázra szán. Ha az ügyfelek ezzel a hozzáállással kezelik ezeket a szerződéseiket, határozottan jobb pozícióban lesznek a szolgáltatókkal szemben. A Polgári Törvénykönyv ugyanis azt mondja ki: a szerződés két (vagy több) fél egybehangzó akaratnyilatkozata. Nem pedig a közmű szolgáltató egyszemélyes ügylete.

Jogtörő

Az információs önrendelkezés joga

A magyarországi adatvédelem az információs önrendelkezési jog védelme alapján áll. Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele és egyben legfontosabb garanciája a célhozkötöttség. Ez azt jelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott és jogszerű célra szabad. A másik alapvető garancia az adattovábbítás és az adatok nyilvánosságra hozásának korlátozása. A magyarországi Alkotmánybíróság szerint személyes adatot az érintetten és az eredeti adatfeldolgozón kívül csak akkor szabad harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni, ha az adattovábbítást megengedő összes feltétel minden egyes adat esetén teljesül. Ez tehát azt is jelenti, hogy az adatkérőnek vagy konkrét törvényi felhatalmazással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a továbbított adatokat feldolgozhassa vagy pedig előzetesen meg kell szereznie az érintett beleegyezését. Ez utóbbi beleegyezésünket adjuk meg az internetes tartalomszolgáltatónak (lásd Facebook, Twitter, MySpace, IWIW stb.) amikor a regisztrációs feltételeket elfogadjuk, s a Beállítások menüpontban az egyes publicitási szinteket meghatározzuk. De nem adunk ezekkel a beállításokkal felhatalmazást a tartalomszolgáltatónak arra, hogy az adatainkat tovább adja másik hasonló szolgáltató(k)nak. Mint például a Twitter teszi, amikor hozzáférhetővé teszi a Google keresői számára a felhasználói tweet-jeit. A felhasználók pedig ma már az esetek többségében saját nevükkel jegyzik gondolataikat a virtuális térben. Hiszen saját maguk által választott szűkebb (hír)csoportjaikba jórészt személyes ismeretségek, szakmai szövetségek, (munka)érdekközösségek szerint szerveződnek. Miért ne vállalnák hát valós identitásukkal a kommunikációt? Ami azonban így nyilvánosságra kerül, akár súlyos következményekkel is járhat a posztolóra nézve. Gondoljunk csak a nagy mobilszolgáltató munkatársával történtekre a közelmúltból. Egy szerencsétlenül megfogalmazott tweet miatt elveszítette az állását, a cég pedig a döntés miatt több ezer felháborodott internet rajongó rosszalló véleményét volt kénytelen elviselni az interneten. Az erkölcsi kára mérhetetlen. Vajon akkor is ilyen súlyos következményei lettek volna annak a bizonyos bejegyzésnek, ha más internetes oldalak a szoftvereikkel nem szemlézik a Twitter csiripeket, hanem azok csak és kizárólag a követőihez jutnak el, ahogy annak eredetileg lennie kell volna a weboldal által ígértek szerint? Felmerül a kérdés, hogy mi értelme van így a követők rendszerének azon a weboldalon, ha végül bárki láthatja bárki bejegyzését a weben? A magyarországi információs önrendelkezési jog szempontjából nézve ez a helyzet súlyos jogsértés, hacsak a felhasználó nem járult hozzá előzetesen a hozzászólásai teljes nyilvánosságához. Az ilyen hozzájárulásokat, a Beállításokon kívül, a Felhasználói szabályzatban vagy egyenesen az Általános Szerződési Feltételekben kénytelenek elfogadni az internetezők. A Twitter esetén például semmi nem figyelmeztette a rendszeren belül a már regisztrált felhasználókat arra, hogy ez év január végétől milyen üzleti megállapodást kötöttek a tulajdonosok a Google-val. De nincs ez másként a többi hasonló tartalomszolgáltatóval sem. Az üzleti döntéseiket többnyire csak utólag, a sajtó útján közlik felhasználóikkal. Mondanám, hogy ügyfeleikkel, de éppen ez a lényeg: hogy a felhasználóikat nem tekintik ügyfeleiknek, hiszen azok az esetek döntő többségében nem fizetnek nekik, mert free szolgáltatásokról van szó. Miközben a világot behálózó közösségi oldalak üzleti modelljének éppen ez a lényege: a nagy felhasználó szám. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb az oldal piaci értéke, annál több pénzt lehet érte kapni, amikor a felhasználók személyes adataival együtt eladják a vállalkozást más tőkéseknek. Ezeknek az összefüggéseknek a része minden felhasználó, állampolgárságtól, nemzetiségtől, földrajzi helytől függetlenül, aki megosztja személyes adatait, családi- és munkahelyi kapcsolatait, fotóját, gondolatait, álmait, jó- és rossz kedvét a többiekkel ezeken a közösségi oldalakon. Mi is, innen Magyarországról. Mégsem jelenti ez azt, hogy az információs önrendelkezési jogunk véget érne az országhatároknál. Sőt. De ez egy másik történet.

Jogtörő

Az internet- és a verseny szabadsága

Vajon lehet-e az internet semleges, ha a világ negyedik legjövedelmezőbb ipara épül rá? Amerikai fogyasztóvédő és jogvédő szervezetek, szövetségben az amerikai hírközlési szabályozó szervezettel (Federation Communications Comission,FCC) egy ideje bírósági perekben próbálják elérni, hogy a távközlési szolgáltatók ne korlátozhassák saját hatáskörben bizonyos tartalmak továbbítását a felhasználókhoz. Érveik szerint ugyanis ezzel egyrészt akadályozzák a szabad versenyt a digitális ipar vállalkozásai között, másrészt olyan hatáskört gyakorolnak, amely valójában csak magát az FCC-t, mint szabályozó hatóságot illetné meg. Megfelelő törvényi felhatalmazással, természetesen. Most azonban precedens értékű ítélet született egy ügyben, ami kihatással lehet a világ legnagyobb internet tartalom szolgáltatóinak piaci fejlesztéseire is. Történt, hogy Észak-Amerika legnagyobb kábelszolgáltatója egyoldalú döntésével korlátozott bizonyos internetes forgalomtípusokat, melyek jellemzően torrent alkalmazásokhoz köthetők. Ezt kifogásolta keresetlevelében a fogyasztóvédőkkel összefogva az FCC. A szolgáltató a perben alapvetően azzal érvelt, hogy a peer-to-peer forgalom aránytalan terhet ró a hálózatra. Mindemellett még eljárási hibákat is fölhoztak a keresettel szemben benyújtott ellentmondásukban. A pár napja született bírósági ítélet elutasította a fogyasztóvédők és az FCC keresetét az egyoldalú korlátozással szemben. Ezt az amerikai szakmai közvélemény az internet semlegessége elleni támadásnak értékelte, s azonnali törvénymódosítást javasolt. Ez eddig egy tipikus amerikai üzleti játszma, amelyet dominánsan jogi eszközökkel vívnak, nem kis politikai hátszéllel. De mivel maga a probléma globálisan is fennáll, nem lehet eltekinteni a következményei tovább gondolásától. Nem is csak az amerikai piacot tekintve. Már csak azért sem, mert a piaci szereplőket - közöttük a keresleti oldalon maguk a felhasználók is ott vannak! - nagyon is érdekli, hogy kik és milyen szempontok szerint döntenek netán helyettük arról, hogy egy szolgáltatás elérhető legyen vagy sem. Európában tipikus példája ennek a dilemmának a Google esete. Európai távközlési cégek ugyanis összefogtak annak érdekében, hogy a különösen nagy forgalmat generáló Google-szolgáltatások után az amerikai cég komoly összegeket fizessen a hálózatokat üzemeltetőknek. Olyan lenne ez, mint egyfajta autópálya-használati díj. És van is az érvelésben logika. A távközlési szolgáltatók kiépítik a virtuális "sztrádákat", a Google és a hozzá hasonló tartalomszolgáltatók, mint például a világon piacvezető videomegosztó, a Youtube viszont csak használja azt a szolgáltatásai eljuttatására a fogyasztóihoz, de nem fizet ezért a közműért. Ezen közben valóban extra bevételeket ér el. Pedig az józan paraszti ésszel is belátható, hogy más nagyságrendű internet infrastruktúra szükséges a videómegosztók, illetve a 3-400 millió regisztrált taggal bíró közösségi oldalak számára, és más szükséges az elektronikus ügyintézéshez, a levelezéshez, az on-line hírek böngészéséhez. Mondhatnánk: fizetnek a felhasználók az internetszolgáltatóiknak. Csakhogy ezek a bevételek Európában, az ezer darabra szabdalt európai távközlési piacon nem adódnak össze olyan nagyságrendben, hogy az kompenzálná az infokommunikációs infrastruktúra befektetéseinek költségeit, állítják a nagy európai távközlési szolgáltatók. Ráadásul az Unió, un. hatósági áraival, egyfolytában arra szorítja a távközlési szolgáltatókat, hogy csökkentsék az internetes díjtételeiket. Ezért gondolják azt, hogy valamilyen "sztráda-díj" címén ezekhez a költségekhez a globális tartalomszolgáltatóknak is hozzá kellene járulniuk. Ez Európában is üzleti kérdés, amelyet most jogi eszközökkel szeretnének megoldani. Jó kis dilemma elé állítva ezzel az Európai Unió bürokratáit. Az Európai Unióban ugyanis alapvető a verseny szabadsága melletti elkötelezettség. Ezt a szabadságot az unió "törvényeivel" is védik, nem egy esetben szemben a tagországok belső jogával is. Magyarország különösen sokat tudna erről mesélni. De akkor hogyan korlátozhatná az Unió jogi eszközökkel a Google és a hozzá hasonlók európai üzleti fejlesztését? Arról nem is beszélve, hogy ebben az összefüggésben az internet semlegessége legfeljebb akkor kerülhetne veszélybe, ha ezek a globális tartalomszolgáltatók kezdenék el korlátozni szolgáltatásaikat bizonyos földrészekre, bizonyos országokba, bizonyos piacokra. Ez biztosan az, amivel szemben fel kellene lépnie az Uniónak a felhasználók érdekében. A jelen helyzetben azonban ez a fellépés a Google-val szemben nem több, mint egy regionális, valamint az amerikai (globális?) tőke harca egymással szemben. Most éppen a digitális iparban. Ebben a játszmában a jog(szerűség) megint nem cél, hanem csupán eszköz.

Jogtörő

Adatvédelem, joghatóság

Adatvédelmi problémák, megkérdőjelezhető szerződési feltételek, joghatósági problémák. Néhány azok közül, amelyek a leginkább foglalkoztatnák a közösségi média több millió magyarországi felhasználóját, feltéve, ha ismernék ezeknek a jogi vonatkozásoknak a valódi súlyát. De többnyire nem ismerik. Azt írja a Facebook-on, a többi megszólalása szerint egyébként értelmes, kifejezetten sikeres, on-line vállalkozást futtató felhasználó, hogy nem érti ezt az adatvédelmi mizériát. Elveszi a személyi adatait a bank, a biztosító, fölírja a rendőr. A Facebook is nyilvántartja azokat. Mi itt a probléma? A probléma a törvényes keretek, a személyes hozzájárulás és az adatkezelési eljárás mikéntjében keresendő. A joghatóságról nem is beszélve, ha netán jogsértésre kerülne sor. Mindjárt az első probléma, hogy nem mondhatom az egyén helyett: állampolgár, mert ugyan melyik ország állampolgárának az érdekeit védi adatvédelmi szabályzatával a Facebook, amely majdnem az összes ENSZ-tagállamból tudhat magáénak felhasználókat? Ahány ország, annyi adatvédelmi jogszabály. Már ahol van ilyen. Magyarországon van, ha többször módosították is. Az 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. E törvénynek már az 1. § (1) bekezdése így fogalmaz: "E törvény célja annak biztosítása, hogy személyes adatával mindenki maga rendelkezzen." Mármint azon a földrajzi területen, amelyen a jogalkalmazónak arra joghatósága van. Vagyis ez esetben Magyarország területén. Mi van akkor azonban, ha külföldi szolgáltató internetes oldalán kommunikál valaki? Vajon valóban saját maga rendelkezik személyes adataival a felhasználó, ha beregisztrál például a Twitter oldalára, ott különböző bejegyzéseket tesz az üzenőfalára, amit aztán pillanatokon belül sok másik oldalon láthat viszont? Gondoljunk csak a Twitter és a Facebook közötti átjárásra vagy a Google keresőjére. Mivel a Google keresője befogja ezeket a posztokat, az bárki számára azonnal publikussá válik. Nem csak azok olvashatják tehát, akiknek azt a gondolatot szánta, hanem gyakorlatilag a földgolyón bárki, aki internetet használ. De leginkább a szomszédja, a főnöke, a gyereke, az apja és a haragosa. Vagyis bárki olyan is, akit nem feltétlenül szeretett volna beavatni a gondolataiba. Így hiába állíthatja be tehát az egyes kommunikációs szinteket az oldalán. A Google keresője révén rögvest széles körben nyilvánossá válnak a közlései. Álságos tehát a magyarázat a beállítások lehetőségéről. Pedig olyan szépen belefogalmazzák ezt az Általános Szerződési Feltételekbe ezek az oldalak. És a felhasználó, alaposabb megfontolás nélkül, simán beikszel vagy kipipál, mert mi mást is tehetne? Különben nem használhatja az információs világnak eme valóban jótékony eszközeit, csatornáit. Csakhogy az ezeket a közösségi oldalakat üzemeltető vállalatok mind tőlünk távoli, idegen országban működnek, a szerverek, amelyek a gondolatainkat rögzítik, illetve továbbítják, nem Magyarország területén vannak. A jelenleg érvényes nemzetközi megállapodások szerint a jogvitás ügyekben joghatóságra a szerver fellelésének (földrajzi) helyén hatályos jog szerint van mód. Ez az esetek többségében az Egyesült Államok. Próbálta már valaki innen, Magyarországról, amerikai bíróság előtt valamilyen jogát érvényesíteni? Elég csak az ismert szélsőjobboldali internetes portál jogsértéseire gondolni. Már szinte a teljes magyarországi bírói kar nevét, lakcímét és telefonszámát közzé tették az oldalukon, és még mindig csak bürokratikus jegyzékváltásoknál tartott az ügy az amerikai hatóságokkal. Magyarországnak semmilyen joghatósága nincs arra, hogy leszedessen a mi törvényeink szerint jogsértő tartalmat egy amerikai szerverről. A Twitter San Francisco-i vállalat, a Facebook, a MySpace szintúgy az amerikai kontinensen található. A Google is. Vajon mekkora kockázatot hajlandóak a felhasználók vállalni a személyes adataikkal, azért, hogy ne maradjanak le az információs világ robbanásáról? És vajon megéri-e ez az ár?

Jogtörő

A fájlcserélőkről

A fájlcsere története sokban hasonlít az internetére. Nem csak a műszaki paramétereit illetően, sokkal inkább a lényegét tekintve. Megjelenik az internet és beépül a mindennapjainkba, átírja a legtöbb kommunikációs szabályt, megváltoztatja az üzleti folyamatokat, új értékesítési formákat vezet be, egyszóval fenekestől felforgatja az életünket. Persze, hogy felvet jogi problémákat is, de azok hellyel-közzel kezelhetőek az általános polgári jogi szabályok keretei között. Ami pedig nem, arra idővel speciális szabályokat hoznak a törvényalkotók. Mint például a személyes adatok kezelésére, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények. Valahogy működik a rendszer. A fájlcserélők ügye azonban mintha megoldhatatlan lenne. Legfőképpen azért, mert maguk a zene- és filmkiadók sem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Pedig a megoldás kulcsa náluk van. Ha végre tudomásul vennék, hogy megváltozott a világ, megváltoztak a technikai feltételek s azokhoz nekik is alkalmazkodniuk kell, viszonylag simán megoldást lehetne találni a problémára.

Kezdetben volt a mozigépész, aki megkapta a celluloid szalagot, befűzte a gépbe és indulhatott a vetítés. Aztán jöttek a videotékák a jelöletlen VHS szalagokkal, amelyeket simán másolhattak a filmbolondok és az új videoipari kisvállalkozók. Közülük nem egy egészen nagy vállalkozó lett a videofilmekből. Mint Fenyő János, a Vico birodalom felépítője. Fenyő Jánost és cégeit majdnem egy évtizedig perelték a hollywood-i jogtulajdonosok, mert úgy vélték, a jogdíjak megfizetése nélkül másolta és terítette a nagy amerikai filmek video kópiáit. Aztán megjelent a polgári életben az internet és vele a filmcserék. Először csak a trailerek, aztán az ilyen-olyan módon megszerzett master szalagok, majd a kész filmek, még jóval a bemutató előtt. Ekkor már sportot űzött az internetes világ egy része abból, hogy egy mozifilm előbb jelenjen meg a virtuális térben tömegesen, mint egyetlen kópiája a filmszínházakban. Aztán már nem is csak egymásnak, baráti alapon küldözgették a filmeket, hanem meg is osztották egymással. Eleinte a Moszkva téren vagy a PECSA előtt, CD-n. Aztán már csak annak a webhelynek a címét és szuper titkos jelszavát adták tovább, ahonnan a vágyott film vagy zene letölthető volt. Ki akarta volna ezek után megvenni akár a legnagyobb világsztár jó hangminőségű zenei CD-jét vagy a legújabb Oscar-díjas film kiváló kópiáját, ha a piacihoz képest negyedáron, sőt baráti alapon vagy bartelben is hozzájuthatott? Így alakultak ki a torrent közösségek. Hozzájuk tartozni sikk és érdek. És manapság már egyre inkább veszély is. Mert a film és zenei termékek jogosulatlan letöltése a szerzői jogok megsértése, ami komoly szankciókkal jár. A szerzői jogi törvény ebben egyértelmű. S a szerzői jogvédők aktivitása is okot ad az óvatosságra ezt a tevékenységet illetően. Valami miatt mégis mintha elfogadottá vált volna az emberek körében a fájlcserélés. A www.atvugyvedje.hu weboldal friss közvélemény kutatása szerint a válaszadók 88,6 százaléka szokott videókat letölteni a netről, mert a tilalmat jogtalannak találja. Ezen pedig - ha nem is reprezentatív az eredmény - el kell gondolkodni. Leginkább a jogtulajdonosoknak. Mert a kiadók valószínűleg vesztésre ítélt háborút vívnak. A technika olyan kifinomult és olyan biztonságos a jogsértők védelmét illetően, hogy aligha nyerhetnek velük szemben. Ma azt kell mondanunk, mindaddig lesznek fájlcserélő oldalak, ameddig reális feltételeket nem kínálnak a felhasználóknak a jogtulajdonosok az interneten a filmekhez és zenékhez való hozzáférésre. A folyamatot legfeljebb akadályozni vagy lassítani lehet a svéd torrentekkel szembenihez hasonló jogi hadjáratokkal. Csatákat nyerhetnek a jogtulajdonosok és a jogvédők ezek során, de a háború győzelme biztosan nem az övék.

Jogtörő

Az új Polgári Törvénykönyv

A történelmi pillanat elmúlt, maradt a valóság: az Országgyűlés elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet. Ha a(z) (új) törvényhozók (is)tartják magukat az eredeti szándékokhoz, akkor ez év május 15-én hatályba lép a kódex. Hogy szükség volt rá, azt aligha vitatná bárki a közéletben. Hogy erre volt-e szükség, az már más kérdés. Vannak támogatói és ellenzői is, szép számmal. Én személy szerint elfogult vagyok a régi (még hatályos) Polgári Törvénykönyvvel, amely Vékás Lajos professzor úr, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara egyetemi tanárának a nevéhez kötődik. Azt tanultam öt éven át, részben tőle is, a jogi egyetemen. Bizonyos személyes okoknál fogva nem nagyon van olyan szava, amit ne tudnék fejből. S most újat kell tanulni. Meglehet, valami egészen újból kell záróvizsgát tenni. Alapjában véve nem baj, ha valami, amit amúgy megszoktunk, megváltozik. Főként, ha előnyére. Az új Ptk. nyelvezete érthető, fordulatai viszonylag simán értelmezhetőek, ami azért nem elhanyagolható szempont a mindennapi viszonyainkat meghatározó jogszabály esetén. Hiszen ha az állampolgárok nem értik a törvény szövegét, akkor már régen rossz. A törvény szelleméről nem is beszélve. Vannak előnyei ennek a polgári jogi koncepciónak. Megpróbál alkalmazkodni a jelenlegi világhoz. Az új élethelyzeteinkhez, a gazdasági, üzleti realitásokhoz s nem kis részt az Európai Unió által meghatározott polgári jogi normákhoz. Ez hellyel-közzel sikerül is, habár az már most látszik a szövegezéséből, hogy az élet pillanatok alatt "lefutja" majd. Ha máris nem tette azt. Mindenesetre a kereteket biztosítja az eredményes gazdasági tevékenységhez az új Ptk., s ez jó!

Magánviszonyainkban pedig kifejezetten előnyös változásokat vezet be. A legfontosabb, hogy az eddigiekhez képest beépíti magába, a Polgári Törvénykönyvbe a családjog részletszabályait is. Önálló könyvben foglalkozik mindazon viszonyokkal, amelyek a társadalom legkisebb egysége, a család körében a személyekkel előfordulhatnak. Legalábbis megpróbálja számba venni ezeket. Én legalább ilyen fontosnak és figyelemre érdemesnek tartom a személyhez fűződő jogok részt. Ezzel a témával ezen a fórumon is kiemelten foglalkozunk majd a következőkben, éppen mert olyan ez a terület mind a közéletünkben, mind pedig a médiában, mint a senki földje. Politikai szerveződések, közszereplők, magánszemélyek és egyes újságtermékek, illetve médiumok úgy garázdálkodnak magánemberek életében, viszonyaiban, mintha személyiségi jogi védelmi határokról soha nem hallottak volna. Az ember személyiségi jogait (is) tiszteletben kell tartani, minden körülmények között. És legalább feltételezni a jóhiszeműséget. Az új Polgári Törvénykönyv erről is szól, ennek a törvényhozói szándéknak is kiemelten nyomatékot ad. Hogy mindenki jól értse.

Habár igaz, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Azt csak remélni lehet, hogy ha majd széles ismeretterjesztő tevékenységet követően megismerik az állampolgárok, magukénak érzik azt, hiszen róluk, rólunk szól minden sora. Az igazságszolgáltatásról ennek kapcsán nincs mit szólni. Akár róluk, akár rólunk, állampolgárokról legyen is szó, ez bizalmi kérdés.

Jogtörő

Köszönet Vékás Lajos professzor úrnak!

Bizonyos szempontból történelmi a hétfői parlamenti döntés, amennyiben elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet. Történelmi annyiból, hogy egy igen hosszú és ellentmondásos szakasz lezárult a magyar polgári jog történetében. Az 1959. évi IV. törvény immár hatályát veszti 2010. május 15-én, amikor hatályba lép a sok viszontagság után végre elfogadott új Ptk. Számomra most nem is az a fontos, hogy milyen az új, sokkal inkább az, hogy mi volt, mit jelentett a régi. Egy törvényt, amit ugyan menet közben többször módosítottak, de ami felfogásában, szemléletében és legfőbb struktúrájában túlélt évtizedeket. Az 1978. évi módosítása volt a legátfogóbb, legmodernebb az 1959. évi megalkotása óta. Ez a munka egy akkor fiatal jogász oktató nevéhez kötődik. Úgy hívják: Dr. Vékás Lajos. Úgy gondolom, hogy amikor elbúcsuzunk a régi Ptk.-tól, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy meg ne meghajtanánk a fejünket Vékás Lajos professzor úr előtt! Olyan Ptk-t alkotott harminc évvel ezelőtt, ami mint jogászi produktum, a gyakorlatban képes volt kiállni 30 év próbáját. Közben politikai kurzusok jöttek, mentek, de volt a jogszolgáltatásban egy etalon, ami lehetővé tette, hogy azért működjön a társadalom. E nélkül a törvény nélkül - kis túlzással mondhatom - levegőt sem vehetnénk országunkban. Köszönet illeti érte Vékás Lajos professzor urat!

Jogtörő
(Eredeti bejegyzés: 2009. szeptember 25.)