A fájlcserélőkről

A fájlcsere története sokban hasonlít az internetére. Nem csak a műszaki paramétereit illetően, sokkal inkább a lényegét tekintve. Megjelenik az internet és beépül a mindennapjainkba, átírja a legtöbb kommunikációs szabályt, megváltoztatja az üzleti folyamatokat, új értékesítési formákat vezet be, egyszóval fenekestől felforgatja az életünket. Persze, hogy felvet jogi problémákat is, de azok hellyel-közzel kezelhetőek az általános polgári jogi szabályok keretei között. Ami pedig nem, arra idővel speciális szabályokat hoznak a törvényalkotók. Mint például a személyes adatok kezelésére, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények. Valahogy működik a rendszer. A fájlcserélők ügye azonban mintha megoldhatatlan lenne. Legfőképpen azért, mert maguk a zene- és filmkiadók sem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Pedig a megoldás kulcsa náluk van. Ha végre tudomásul vennék, hogy megváltozott a világ, megváltoztak a technikai feltételek s azokhoz nekik is alkalmazkodniuk kell, viszonylag simán megoldást lehetne találni a problémára.

Kezdetben volt a mozigépész, aki megkapta a celluloid szalagot, befűzte a gépbe és indulhatott a vetítés. Aztán jöttek a videotékák a jelöletlen VHS szalagokkal, amelyeket simán másolhattak a filmbolondok és az új videoipari kisvállalkozók. Közülük nem egy egészen nagy vállalkozó lett a videofilmekből. Mint Fenyő János, a Vico birodalom felépítője. Fenyő Jánost és cégeit majdnem egy évtizedig perelték a hollywood-i jogtulajdonosok, mert úgy vélték, a jogdíjak megfizetése nélkül másolta és terítette a nagy amerikai filmek video kópiáit. Aztán megjelent a polgári életben az internet és vele a filmcserék. Először csak a trailerek, aztán az ilyen-olyan módon megszerzett master szalagok, majd a kész filmek, még jóval a bemutató előtt. Ekkor már sportot űzött az internetes világ egy része abból, hogy egy mozifilm előbb jelenjen meg a virtuális térben tömegesen, mint egyetlen kópiája a filmszínházakban. Aztán már nem is csak egymásnak, baráti alapon küldözgették a filmeket, hanem meg is osztották egymással. Eleinte a Moszkva téren vagy a PECSA előtt, CD-n. Aztán már csak annak a webhelynek a címét és szuper titkos jelszavát adták tovább, ahonnan a vágyott film vagy zene letölthető volt. Ki akarta volna ezek után megvenni akár a legnagyobb világsztár jó hangminőségű zenei CD-jét vagy a legújabb Oscar-díjas film kiváló kópiáját, ha a piacihoz képest negyedáron, sőt baráti alapon vagy bartelben is hozzájuthatott? Így alakultak ki a torrent közösségek. Hozzájuk tartozni sikk és érdek. És manapság már egyre inkább veszély is. Mert a film és zenei termékek jogosulatlan letöltése a szerzői jogok megsértése, ami komoly szankciókkal jár. A szerzői jogi törvény ebben egyértelmű. S a szerzői jogvédők aktivitása is okot ad az óvatosságra ezt a tevékenységet illetően. Valami miatt mégis mintha elfogadottá vált volna az emberek körében a fájlcserélés. A www.atvugyvedje.hu weboldal friss közvélemény kutatása szerint a válaszadók 88,6 százaléka szokott videókat letölteni a netről, mert a tilalmat jogtalannak találja. Ezen pedig - ha nem is reprezentatív az eredmény - el kell gondolkodni. Leginkább a jogtulajdonosoknak. Mert a kiadók valószínűleg vesztésre ítélt háborút vívnak. A technika olyan kifinomult és olyan biztonságos a jogsértők védelmét illetően, hogy aligha nyerhetnek velük szemben. Ma azt kell mondanunk, mindaddig lesznek fájlcserélő oldalak, ameddig reális feltételeket nem kínálnak a felhasználóknak a jogtulajdonosok az interneten a filmekhez és zenékhez való hozzáférésre. A folyamatot legfeljebb akadályozni vagy lassítani lehet a svéd torrentekkel szembenihez hasonló jogi hadjáratokkal. Csatákat nyerhetnek a jogtulajdonosok és a jogvédők ezek során, de a háború győzelme biztosan nem az övék.

Jogtörő

Az új Polgári Törvénykönyv

A történelmi pillanat elmúlt, maradt a valóság: az Országgyűlés elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet. Ha a(z) (új) törvényhozók (is)tartják magukat az eredeti szándékokhoz, akkor ez év május 15-én hatályba lép a kódex. Hogy szükség volt rá, azt aligha vitatná bárki a közéletben. Hogy erre volt-e szükség, az már más kérdés. Vannak támogatói és ellenzői is, szép számmal. Én személy szerint elfogult vagyok a régi (még hatályos) Polgári Törvénykönyvvel, amely Vékás Lajos professzor úr, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara egyetemi tanárának a nevéhez kötődik. Azt tanultam öt éven át, részben tőle is, a jogi egyetemen. Bizonyos személyes okoknál fogva nem nagyon van olyan szava, amit ne tudnék fejből. S most újat kell tanulni. Meglehet, valami egészen újból kell záróvizsgát tenni. Alapjában véve nem baj, ha valami, amit amúgy megszoktunk, megváltozik. Főként, ha előnyére. Az új Ptk. nyelvezete érthető, fordulatai viszonylag simán értelmezhetőek, ami azért nem elhanyagolható szempont a mindennapi viszonyainkat meghatározó jogszabály esetén. Hiszen ha az állampolgárok nem értik a törvény szövegét, akkor már régen rossz. A törvény szelleméről nem is beszélve. Vannak előnyei ennek a polgári jogi koncepciónak. Megpróbál alkalmazkodni a jelenlegi világhoz. Az új élethelyzeteinkhez, a gazdasági, üzleti realitásokhoz s nem kis részt az Európai Unió által meghatározott polgári jogi normákhoz. Ez hellyel-közzel sikerül is, habár az már most látszik a szövegezéséből, hogy az élet pillanatok alatt "lefutja" majd. Ha máris nem tette azt. Mindenesetre a kereteket biztosítja az eredményes gazdasági tevékenységhez az új Ptk., s ez jó!

Magánviszonyainkban pedig kifejezetten előnyös változásokat vezet be. A legfontosabb, hogy az eddigiekhez képest beépíti magába, a Polgári Törvénykönyvbe a családjog részletszabályait is. Önálló könyvben foglalkozik mindazon viszonyokkal, amelyek a társadalom legkisebb egysége, a család körében a személyekkel előfordulhatnak. Legalábbis megpróbálja számba venni ezeket. Én legalább ilyen fontosnak és figyelemre érdemesnek tartom a személyhez fűződő jogok részt. Ezzel a témával ezen a fórumon is kiemelten foglalkozunk majd a következőkben, éppen mert olyan ez a terület mind a közéletünkben, mind pedig a médiában, mint a senki földje. Politikai szerveződések, közszereplők, magánszemélyek és egyes újságtermékek, illetve médiumok úgy garázdálkodnak magánemberek életében, viszonyaiban, mintha személyiségi jogi védelmi határokról soha nem hallottak volna. Az ember személyiségi jogait (is) tiszteletben kell tartani, minden körülmények között. És legalább feltételezni a jóhiszeműséget. Az új Polgári Törvénykönyv erről is szól, ennek a törvényhozói szándéknak is kiemelten nyomatékot ad. Hogy mindenki jól értse.

Habár igaz, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Azt csak remélni lehet, hogy ha majd széles ismeretterjesztő tevékenységet követően megismerik az állampolgárok, magukénak érzik azt, hiszen róluk, rólunk szól minden sora. Az igazságszolgáltatásról ennek kapcsán nincs mit szólni. Akár róluk, akár rólunk, állampolgárokról legyen is szó, ez bizalmi kérdés.

Jogtörő

Köszönet Vékás Lajos professzor úrnak!

Bizonyos szempontból történelmi a hétfői parlamenti döntés, amennyiben elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet. Történelmi annyiból, hogy egy igen hosszú és ellentmondásos szakasz lezárult a magyar polgári jog történetében. Az 1959. évi IV. törvény immár hatályát veszti 2010. május 15-én, amikor hatályba lép a sok viszontagság után végre elfogadott új Ptk. Számomra most nem is az a fontos, hogy milyen az új, sokkal inkább az, hogy mi volt, mit jelentett a régi. Egy törvényt, amit ugyan menet közben többször módosítottak, de ami felfogásában, szemléletében és legfőbb struktúrájában túlélt évtizedeket. Az 1978. évi módosítása volt a legátfogóbb, legmodernebb az 1959. évi megalkotása óta. Ez a munka egy akkor fiatal jogász oktató nevéhez kötődik. Úgy hívják: Dr. Vékás Lajos. Úgy gondolom, hogy amikor elbúcsuzunk a régi Ptk.-tól, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy meg ne meghajtanánk a fejünket Vékás Lajos professzor úr előtt! Olyan Ptk-t alkotott harminc évvel ezelőtt, ami mint jogászi produktum, a gyakorlatban képes volt kiállni 30 év próbáját. Közben politikai kurzusok jöttek, mentek, de volt a jogszolgáltatásban egy etalon, ami lehetővé tette, hogy azért működjön a társadalom. E nélkül a törvény nélkül - kis túlzással mondhatom - levegőt sem vehetnénk országunkban. Köszönet illeti érte Vékás Lajos professzor urat!

Jogtörő
(Eredeti bejegyzés: 2009. szeptember 25.)

Banki ajánlattétel megszegése

Sajnos nem egyedi eset, amiről shelmedrin ír az előző post kommentjében. Ha nem is domain regisztrációról van szó, de a kiszolgáltatottság ugyanúgy jellemző ebben az esetben is, mint az erős bankkal szemben álló kisvállalkozó esetén. Anélkül, hogy jogi tanácsot adnék bárkinek is, hiszen még nem vagyok jogász, csak gyakorlott banki ügyfél, azt mondanám, hogy nem kellene annyiban hagyni az ügyet. Az ugyanis nem a bank belső ügye, hogy egy bevezett és ismertté tett banki terméket végül is csak időnként vagy pedig folyamatosan biztosít az ügyfelei számára. Ha pedig azt a bankszámlakötés bonusaként hírdeti, akkor bizony az ajánlattétel a bank részéről, ezért köteles annak megfelelni, vagy pedig a nem teljesülés miatt keletkező kárt megtéríteni. De persze ez egy lassú folyamat, jó idegek kellene hozzá és türelem. Mindenekelőtt azonban mielőbb megtalálni azt a bankot, amelyik vállal ilyen szolgáltatást. Ha az ennél a banknál igénybe vett szolgáltatásnak a költsége meghaladja az eredeti banki ajánlatban közölt szolgáltatás költségét, akkor a különbséget követelheted majd a nem teljesítő banktól.

Shelmedrin azt kérdezi, mit tegyen ebben a helyzetben. Ha már ügyvéd lennék, most azt mondanám, hogy keresse meg a legjobb alternatív megoldást és felejtse el ezt a bankot. Túl hosszadalmas, idegörlő és drága a jogi elégtétel ebben az ügyben. Ugyanakkor azt is mondnám, hogy egy bejelentést a PSZÁF-nek megér az ügy. Illetékmentes és az a cél mindenképpen elérhető, hogy felfigyeljenek a jelenségre. Mert szerintem jelenségről van szó. Ha mindig, minden banki ügyfél eltekint a jogorvoslattól a bankokkal szemben, akor valóban úgy működhetnek, ahogy ők akarnak. Nem jogi kérdés, de az a véleményem, hogy a gazdaságunk jórészt azért is tart ott, ahol, mert a bankok uralma egyszerűen nem engedi., hogy a gazdaságba elegendő forrás áramoljon. S ezt nem lehet azzal elintézni, hogy a magyarországi kis- és középválllakozások nem eléggé alkalmasak a kereskedelmi banki kölcsön ügyeletek befogadására. Ez egyszerűen nem igaz. Ma is alkalmasak rá és korábban is azok voltak. Ha reális, mind a két fél számára elfogadható és kölcsönösen előnyös feltételekkel jön létre az ügylet. Én még emlékszem arra az időszakra (úgy 1992-95 között), amikor 42 %, azaz negyvenkettő százalék volt egy egyszerű kereskedelmi banki kölcsön ügylet éves kamata, I. osztályú adós esetén! És akkor is voltak ügyletek, habár csak kevesen maradtak talpon. Ekkora kamatot ugyanis legfeljebb csak a három "alapüzletből" lehetett éve szinten kitermelni: kábítószer, fegyver- és lánykereskedelem. Be is dőltek a cégek sorban, és tarolt a bankvilág az azonnali opciós jelzálogszerződésekkel, árverésekkel stb. Az állam pedig konszolidált. És mint mindig, leírta a veszteségeket adóbevételből, egyebekből. A bankok akkor is azt kommunikálták, örülhet a vállalkozó, hogy egyáltalán felmerülhet számára a banki kölcsön lehetősége. Csak az nem mindegy, milyen áron és milyen körülmények között. Tudom, ez nem szorosan vett jogi kérdés, hanem kemény gazdaságpolitika. Igen. De a jognak az is feladata, hogy szolgálja a társadalmat a megoldásaival. Ma nagyobb jogbiztonság közepette működhet a gazdaság, mint eddig bármikor. Mégis történhetnek anomáliák. De a rendszer képes orvosolni a hibákat. Akkor is ha "csak" egy banki ajánlattételi ígéret megszegéséről van szó.

Az igaz, hogy nem feltétlenül kell vállalatot alapítani, mint shelmedrin és társa teszi, de szerintem legalább ilyen érvényesen igaz, hogy nem kell feltétlenül banki tevékenységet folytatni egy országban, ahol - micsoda meglepetés! - szolgáltatásokra is igényt tartanak a bankoktól. Ráadásul az ügyletnek kockázata is van! Hát, van. Az életnek is van kockázata, mégis éljük.:)

Valóban érdekes lehet, hogyan látjátok ezt az ügyet.

Jogtörő

A 'bankbudapest.hu" domain

Nem egyedi eset, amikor a döntésre hivatott hatóság nem jogi szempontok szerint mérlegel, ugyanakkor utóbb megpróbálja a döntését jogi érveléssell alátámasztani. Ez általában nem sikerül. Ebben az esetben sem: http://www.jogiforum.hu/hirek/21360 Az Internet Szolgáltatók Tanácsa hivatott arra, hogy a domain név-igényléssel szemben benyújtott panasz esetén döntsön: bejegyezhető-e a domain név a kérelmező nevére vagy sem. Ez év áprilisban egy igénylő igénnyel fordult a Testülethez a 'bankbudapest.hu' domain név bejegyzése érdekében. A szabályok szerint két héten belül panasszal lehet élni a kérelemmel szemben. Ha ez alatt az idő alatt nem érkezik panasz, bejegyzik a kérelmező nevére az igényelt domain nevet. Ez esetben nem tették, mert a Budapest Bank megpanaszolta az igénybejelentést. Azzal érvelt, hogy a fordított szórend esetén is rá, az ő szolgáltatására asszociálnak a fogyasztók. Ezért a megigényelt domain név a Budapest Bank védjegyével való összetéveszthetőség okán sérti annak cégnévhez és közismert, jóhírű védjegyéhez fűződő jogait. Ha ezt komolyan vennénk, akkor gyakorlatilag semmilyen összetételben nem szabadna használni a 'bank' szót, mert az, leginkább persze pénzügyi szolgáltatások révén, számtalan cég nevében - így védjegyében is! - szerepel. Az adatbankról, az őssejtbankról, a spermabankról stb. nem is beszélve. Más a helyzet a 'budapest' szóval. Ez un. védett név, amelynek használhatóságát a Fővárosi Önkormányzat külön rendeletben szabályozza. Ugyanakkor ez a szabályozás sem lehet parttalan. Érdekes módon, a Budapest védjegy jogtulajdonosa nem nyújtott be panaszt a 'bankbudapest' domain név igénnyel szemben.

A háttér információkból tudható, hogy a bankbudapest.hu domain alatt olyan banki keresőszolggáltatást kívántak működtetni, ami érintette volna a Budapest Bank bankpiaci szolgáltatásait is, minthogy azok is szerepeltek volna a kereső adatbázisában. Ez még előnyös is lehetett volna a Budapest Bank számára, valami miatt azonban még ezt is elutasította, csak ne kerüljön ki a virtuális térbe ilyen fordított szóösszetételben sem a bank neve. Nagyon érdekes hozzáállás. Valójában nem szól logikus érv amellett, miért csak ez a bank viselhesse ezeket a szavakat a nevében. Ahogy nyilvánvalóan nem feltétlenül lett volna szükséges éppen a 'budapest" szóval közös szóösszetételben szerepelnie e banki jellegű kereső-adatbázis nevének sem. Mintha inkább valamifajta erőpróba lenne ez a nagy bank és a kis vállalkozás között. Mivel érzékelhetően egyik félnek sincsenek jogilag is minden kétséget kizáró, a védettségre, illetőleg használatra alapot adó érvei, valójában a szabad verseny elveinek kellett volna érvényesülniük a döntésben. Ha egyértelműen egyéni jogot nem sért az igény, akkor a Versenytörvény http://www.jogiforum.hu/torvenytar/tv/1996/LVII értelmében meg kellett volna kapnia az igénylőnek az igényelt domain nevet. Ehelyett az ugyan hatósági jogkörrel felruházott, azonban sokkal kisebb legitimitással bíró testület, az Internet Szolgáltatók Tanácsa vindikálta magának a jogot arra, hogy két piaci szereplő üzleti érdekeit mérlegelje, s valamelyik mellett a voksát letegye. Ez pedig, véleményem szerint, egyértelműen sérti az Európai Uniónak a verseny szabadságára vonatkozó alapelvét, illetve az ezt formába öntő Irányelvet.

A jogszabály értelmében igénylő kérheti bírósági úton az Internet Szolgáltatók Tanácsa határozatának felülvizsgálatát, de ez lassú folyamat. Meglehet, az adott pillanatban adódó üzleti lehetőség elillan, s időközben érdekmúlás következik be. Ezért az Internet Szolgáltatók Tanácsának egy-egy kevésbé végig gondolt szerepvállalása komoly üzleti kárt is okozhat a piac szereplőinek.

Jogtörő

A könyv, a lapok és a média

Mindenekelőtt ígérem, ezentúl rövidebb bejegyzéseket írok. Meg fogom találni a módját annak, hogy a hosszabb, elemző írásokat másként osszam majd meg a blog olvasóival.

Shelmedrin azt írja a Twitter vs. kőnyomatos című bejegyzésremre, hogy számára a könyv csak is nyomtatott, szagos termék lehet. Nos, én egyet is értek vele ebben meg nem is. Szeretem a könyv illatát (az újságét is), szeretem megfogdosni és birtokolni a dolgozószobámban a könyvespolcomon, de azt nem hinném, hogy semmilyen más szöveg nem érdemelheti ki a könyv megnevezést, csak az, amit kinyomtattak. Daniel Steel is nyomtatásban jelenik meg, s könyvnek nevezzük a formátumot, amiben elénk bocsátják, mégsem vethető össze az Encyclopædia Britannica-val. Amit mellesleg elsők között készítettek el elektronikus formában is! Mitől lennének értékesebbek a kinyomtatott kötetek, mint az a tartalom, amit letölthetünk a weboldalukról? Hiszen tartalmában a kettő teljesen azonos.:) A nyomtatás tehát - szerintem - nem garancia semmire. A tartalom, az igen. Ha shelmedrin logikájánál maradunk, akkor vagy a könyv szó tartalmi jelentését kellene bővítenünk vagy pedig a köny mélységű tartalom elektronikus megjenésére új szót alkotnunk. Valami miatt eddig egyik sem történt meg. Nem lehet, hogy azért, mert az e-book pontosan kifejezi azt a tartalmat, amit most jelölünk vele? Az Index is betüket, szavakat, mondatokat használ, amikor összefüggő szöveget publikál az oldalán, mégsem nevezzük könyvnek. Az Index az, ami. Egy on-line újság, a melynek a nyelv az eszköze, nem a célja. Valamikor az utazás postakocsival történt, ma szuperszónikus repülőgéppel, mégsem alkottunk új szót a modern technika nyújtotta 'utazás' tartalomra. A világ változik, fejlődik, s vele az ember nyelve is. Van, amikor maguk a szavak változnak, van amikor csak a jelentésük alakul át.

A média tartalma, az egészen más kérdés. Habár én ebben sem vagyok valami idealista. Ahogy a kiváló szerző a Mert övék a hatalom című könyvében leírja az amerikai média kialakulását a rádiótól a televizió szinte egyeduralmáig, az minden csak nem küldetés-eposz. Nem is feltétlenül a pénz átka miatt. Egyszerűen nem lett volna média a ma ismert és hatékony formában, ha a pénzemberek nem látják meg benne az üzletet és nem fektetnek be a fejlesztésébe. Akkor pedig kár lenne utópisztikus álmokat dédelgetni vele kapcsolatban. Szerintem elég az a realitás is, hogy egyik-másik médium már a megjelenésével képes befolyásolni a történelem menetét. És igen, az emberek életét! Gondoljunk csak Churcill egyik híres rádióbeszédére a vérről, a verejtékről és a könnyekről. Vajon ugyanilyen hatásos lett volna, ha ezt a híres Times oldalain közli az ország népével? Hány emberhez jutott volna el az üzenet, az elszántság, az erő és igen, az emberi karizma, ami Churchill-t jellemezte? Szóval én óvnék a média túlzott déminizálásától, mert szerintem amennyi rosszat vitt az emberek életébe, talán ugyannyi áldást is hozott. Elismerem, nem biztos, hogy az egyenleg legalább zéró. Az viszont tény, hogy semmi nem kényszeríti az embereket a média-fogyasztásra, mégis előszeretettel teszik. Szabad emberek, szabad döntése, hogy a távirányítón megnyomnak-e egy gombot vagy sem. Én személy szerint jobban hiszek a felnőtt emberek döntésképességében, mint a korlátokban, az eltitkolásokban, a felnőtt-nevelés hatékonyságában. Egy egész rendszer bukott meg nem régen mindezek hatástalansága miatt.

Rövidebb postot ígértem, most itt befejezem, de szívesen érvelnék tovább a témában.

Jogtörő

Twitter vs kőnyomatos?

Van abban valami állandóság, ahogy szinte minden, a nyomtatott sajtóban dolgozó újságíró fogalmaz, amikor a divatos nevén ’printsajtó’, valamint a digitális világ nyújtotta tömegtájékoztatás műfajai és eszközei kerülnek szóba. „A minőségi újságírás befolyása gyengül, a politikai nyilvánosság szerepe szűkül, formálissá válik, veszélybe kerül a felvilágosult demokratikus akaratképzés, s bár meglehet, nem érzékeli, a politikai döntésekre a közvéleménynek már alig-alig van hatása.” Ugyan miért?! Mi a Twitter, ha nem egy demokratikus akarat-képzés tipikus példája s nem éppen a közvélemény egyértelmű ráhatása az egyes politikai döntésekre? Ez az idézet egyébként éppen a mai Népszabadságból való: http://nol.hu/lap/hetvege/20090808-a_kurtizan_szava. De származhatna bármelyik lapból és bárki tollából a téma kapcsán, aki és ami nem mondhat magáénak jelentős helyet a virtuális térben. És ez utóbbi a lényeg! Aki ugyanis ott van, az pontosan érti, miért olyan vonzó a fogyasztók számáraz. Mert fogyasztók ők! Attól tartok, a belvárosi értelmiségi – attitűd a tanult ember küldetéséről, ami egyébként e kiválasztottak kezébe teszi a megoldás kulcsát is, mint valami fajta bölcsek kövét, mára végképp a múlté. Szerintem legalábbis. (Amivel persze nem azt állítom, hogy az értelmiségnek nincs küldetése, kötelessége a társadalom felé. De ez egy másik téma.) Rossz hír, de az a nagy helyzet, hogy kifordult sarkából a világ, és - úgy tünik -, nem is fog „visszafordulni”. Akkor tehát meg kell próbálnunk alkalmazkodni ehhez az új rendhez.

Ahogy iparágak sora felismerte a dotcom világ realitását és azonnal beépítette annak előnyeit az üzleti folyamatokba, nem kerülheti ezt el a lapkiadó ipar sem. Majdnem azt írtam, hogy a médiaipar, de nem! A média, a maga nagyfokú elbizakodottságával ugyan, de azért tesz gyengébb-erősebb lépéseket az alkalmazkodás érdekében. Hogy nem erőteljesebbeket, az leginkább az élethez alkalmazkodó jogi szabályozás hiányának köszönhető. Amíg a média tulajdonlói halászhatnak a zavarosban a hagyományos és a digitális média határán, mert semmi nem kényszeríti őket a lehetséges legjobb szolgáltatásra, nem fognak a minőségre törekedni. Nevezhetjük ezt a kapitalizmus alaptörvényének akár. Adam Smith óta tudjuk, hogy a piacot a kereslet-kínálat szabályozza. De kereslet alapesetben csak arra lehet, amit a fogyasztó ismer, ezért keresletet generál iránta. S ekkor rendre meg is jelenik a kínálat. A másik út, ha a pénzemberek úgy látják, eljött az ideje valamely fejlettebb szolgáltatás bevezetésének, mert mondjuk a régi elérte a kritikus tömeget, vagyis nem hozhat több profitot. Mint például az ISDN, majd az ADSL bevezetésével történt ez Magyarországon. Vajon mi hozta az ezredfordulón az extraprofitot (brutto 40-50 milliárd Ft/év) a MATÁV számára, ha nem a fejlettebb technológia halasztott bevezetése?! Mindaddig nem vezette be az ADSL-t, amíg nem telítődött az ISDN piac. Az információgazdaságtanban olyan ez , mint az egyszeregy.

A médiaiparnak alapjában véve jó orra van a változásokhoz, ezért csendben felkészül rá. Csak egy példa: feltűnik-e vajon a mély letargiába zuhant printsajtónak, hogy mi történik a televíziók háttér vállalkozásainál digitális fejlesztés örvén? Megkérdezte-e valaki mostanában a magyarországi „botránykő” televízió, az RTL Klub menedzsmentjét, mit fognak kezdeni a tartalomszolgáltatással a multiplexen? Tudják-e már, hogyan fognak televíziózni, amikor a néző akár maga szerkesztheti meg estéről-estére a csatorna műsorát? Legalábbis a saját nappalijában. Meglepődnének az újságírók, hogy milyen koncepciózusan, minden részletre kiterjedően, hatékonyan és milyen régen dolgozik ezen ez a televízió. S mennyi pénzt fordít a kreatív fejlesztő munkára! Persze, a botrányos Mónika Show bevételeiből is. Ezért mondom, hogy a médiát nem féltem a digitális világtól.

Ahogy az üzletemberek elsők között látták meg annak idején az Egyesült Államokban a hang, majd a kép és a hang tartalommá fűzésében rejlő üzletet, most is rá fognak érezni a lényegére. Pontosabban már rá is éreztek! Gondoljunk csak a Facebook, a Twitter és a többi fejlesztés felfutására. Legalább egy évtizede írják az újságírók, hogy a Microsoft garázs-sztoriját soha többet nem lehet megismételni; azért is pukkadt ki a dotcom-lufi 2000-ben. Aztán 2006-ban egy amerikai kiállításon megjelenik két szakadt huszonéves, és a garázsból elővarázsol egy szoftvert, amin 3 év múlva 8 millió ember a nap 24 órájában, 140 karakterben ’csivitel’. Ja, és ezzel mintegy mellékesen kissé átírják a világtörténelmet. Már ha az iráni polgárháború-veszélyes helyzet kockázatait helyükön kezeljük. Ilyen egyszerű ez! Ha a nyomtatott sajtó nem tud lépést tartani a digitális világ kihívásaival, akkor először lemarad (lásd a Twitter teheráni győzelme a CNN és a napi sajtó felett), majd egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Ez is ilyen egyszerű. Nem azt mondom, hogy itt a Gutenberg-galaxis vége, mert ez nem igaz. Sokan temették már az évszázadok során, mégis fennmaradt. Soha ilyen magas nem volt a megjelenő könyvek száma és az eladott példányszámoké. Különben is, ki mondta, hogy könyvet csak papírra és ólommal lehet nyomtatni? Vajon nem könyv az e-book? Egyáltalán: mi a könyv maga? Nem betűkből szavakká, szavakból mondatokká lett összefüggő gondolat-füzér? Mert ha igen, akkor az csak apró részletkérdés, hogy ezt egy kis pille könnyű telefonkészüléken olvassuk-e el vagy pedig nehéz ólommal kinyomtatott formában. A lényeg a tartalom. Vajon miért nem értik ezt a sajtó munkatársai? Minek kell még történnie a világban ahhoz, hogy a sajtóiparban is megtörténjen végre a paradigmaváltás, ami a megszokott kommunikációs formák és eszközök leáldozását, de legalábbis háttérbe szorulását s egyben az információs ipar fejlődése nyújtotta új formátumok előretörését hozza?

Jogtörő

Ps. Tisztelem az újságírókat. A még régivágású személyi igazolványom "Eredeti foglalkozása" rovatában ez állt: újságíró. Oklevelem van róla. Hivatás volt számomra. Amíg élek, Oriana Fallaci marad a példaképem, még ha ő már halott is, én pedig elhagytam a pályát rég! Kevesen tisztelik tehát ezt a hivatást annyira, mint én. De most nincs mit tenni, be kell látni: a hagyományos értelemben vett újságírás ideje lejárt. A menedzsmentben azt tartjuk, hogy ha az ember érez egy változást s megakadályozni azt nem tudja, az élére kell állni! Nincs mese. Ez az egyetlen mód, hogy ne sodorja el az embert. Csak ezt tanácsolhatom az újságíróknak is.